2021. augusztus 2.
Újabb győzelem - továbbjutott a kézilabda-válogatott!
Kedvezően alakultak az eredmények, illetve a magyar válogatott is hozta, amit kellett, és a nyolc közé jutott.

A magyar kézilabda-válogatott Spanyolország legyőzésével megadta magának az esélyt arra, hogy kulcsmeccset játszhasson, hétfőn (magyar idő szerint) kora reggel pedig a további két feltétel is teljesült, Franciaország a brazilok, az Orosz csapat pedig Spanyolország ellen hozta az egyébként papírforma-győzelmet. Így az utolsó csoportmeccsünkön egyszerű volt a képlet: ha győzünk, a legjobb nyolc közé jutunk, ha nem, akkor véget ér válogatottunk számára a tokiói olimpia.

Az ellenfél a tornát káprázatosan kezdő, az oroszokat tizenkettővel (36-24), a spanyolokat héttel (24-31), a brazilokat hárommal (31-34) legyőző, pontot csak a franciák ellen veszítő (28-28), s így már biztos csoportelsőként záró Svédország volt. Lehetetlen volt megmondani, hogy mit vált ki a mieinkből a téthelyzet, és mit a svédekből a tétnélküliség, hogy felszabadultan játszhatnak, de az első negyed óra kedvezően alakult. Oroszlánrészt vállalt ebből ezúttal is Bíró Blanka, aki ötven százalékos hatékonysággal zárta ezt a periódust, Vámos Petra, aki kiválóan egy-egyezett, de Háfra Noémi góljai is kellettek a 8-5-ös vezetésünkhöz.

Jól látszott, hogy a svédek kiváló fizikai adottságaikat igyekeznek érvényesíteni, ezért különösen fontos volt, hogy fegyelmezetten (értsd: kevés elszórt labdával) támadjunk és precízen, egymást folyamatosan kisegítve védekezzünk. A félidő hajrájáig jól oldottuk ezt meg, szélsőink, Márton Gréta három, valamint Lukács Viktória egy góljával őriztük a háromgólos előnyt, akkor azonban néhány percre megtorpantunk, a svédek pedig az elrontott támadásaink után kíméletlenül rohantak át rajtunk. Négy gólt kaptunk zsinórban, a mérkőzés során először voltunk hátrányban, de szerencsére sikerült elmozdulnunk a holtpontról, és Márton Gréti újabb góljának köszönhetően legalább döntetlennél mehettünk pihenőre (15-15).

A második félidő eleje aztán újabb fordulatot hozott. Nagyon összeállt a védekezésünk, Tomori Zsuzsanna mellett Helembai Fanni védekezett ragyogóan, Bíró Blanka ziccereket fogott, és végre könnyű gólokat szerezhettünk a lerohanások után. Csaknem tíz percen át maradt makulátlan a hálónk, és ez idő alatt hatgólos előnyt építettünk – ezért sajnálhattuk iszonyatosan, hogy néhány perc alatt háromszor is a svédek kezébe adtuk a labdát, ők meg köszönték és háromra zárkóztak.

Sajnos megrázta magát ellenfelünk, ráadásul az argentin játékvezetői páros érthetetlen módon egyből piros lappal kiállította Tomorit, a Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita nélkül küzdő csapat vezérét. Nagyon leragadtunk támadásban, de az se tűnt rossz taktikának, hogy ne kapjunk már gólt a végéig, hiszen az a győzelmünket jelentette volna.

Kaptunk azért gólt, de szerencsére annyit lőttünk is, így az utolsó öt percre kanyarodva még mindig a kezünkben volt a sorsunk. Hátul kompenzáltuk azt, hogy elöl csak szenvedtünk, de ez bőven elég volt így. Szöllősi-Zácsik Szandra a hajrában átvette Tomori, Szucsánszki és Kovacsics szerepét, előlépett, és ha nem is ment neki a meccs során a játék, a végén lőtt három góljával nyugodtá tette az utolsó perceket.

Legyőztük Svédországot, ezzel a csoport negyedik helyére léptünk előre, és a negyeddöntőbe jutottunk, erre pedig néhány nappal ezelőtt, három vereség és három meghatározó jétékosunk elveszítése után nem sokat adtunk volna. De a lányok megmutatták, hogy nemcsak a mentalitásuk, hanem a képességük is megvan ahhoz, hogy a tokiói olimpia legjobb nyolc csapata közé kerüljenek.

A mérkőzés összefoglalója:

KÉZILABDA, NŐK
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
B-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 26–23 (15–15)
Gólszerzők:
Márton G. 4, Lukács V. 4, Háfra N. 4, Klujber K. 4, Szöllősi-Zácsik Sz. 4, Vámos P. 3, Tomori Zs. 2, Helembai F. 1, ill. Carlson 5, Hagman 5, Roberts 4, Hansson 3, Westberg 3, Dano 1, Stromberg 1, Thorleifsdottir 1.

Cikkajánló

Megünnepelték hazatérő paralimpikonjainkat

Elégedett tokiói szereplésével a Ferencváros két sportolója, Lévay Petra és Ocelka Róbert is.

Újabb nyolcadik hely zárásként a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely az országúti mezőnyversenyben szerepelt.

Fradista nyolcadik hely az ikonikus vulkán tövében

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és Nagy Gergely újabb szép eredményt ért el a tokiói paralimpián.

Volt tartalék: hatalmas futás és 9. hely a paralimpián

Paratriatlonozónk, Lévay Petra nagyszerűen szerepelt élete első paralimpiáján - VIDEÓ!

Egyéni csúcs és 9. hely a paralimpián

Ocelka Róbert és Nagy Gergely büszkén tekint vissza az eddigi tokiói teljesítményére.

Hatalmas országos csúcs kezdésnek a paralimpián

Parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely a 10. helyen zárta első versenyét Tokióban.

Ekkor szurkolhatunk a fradistáknak a paralimpián!

Elsőként parakerékpározónk, Ocelka Róbert és guide-ja, Nagy Gergely kezdi meg a küzdelmeket Tokióban.

Megható gesztus paralimpikonjaink eskütételén

Az FTC paratriatlonozója és parakerékpározója is ott volt az ünnepélyes pillanatok során.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin