2021. január 13.
A szurkolók döntöttek! EZ lett 2020 Fradi-pillanata!
Elképesztő izgalmak után hirdethetjük ki, hogy melyik Fradi-siker nyert a 10+1 jelölt közül.

December 27-én ismét meghirdettük az Év Fradi-pillanata szavazást, amely során ismét 10+1 ferencvárosi sportsikerre szavazhattak szurkolóink. A több, mint két hétig tartó voksolás során rekordszámú, 2508 szavazat érkezett a az elmúlt két évhez képest.

Az összesített voksok alapján pedig eldőlt, hogy az FTC-Telekom férfi tornásza, Balázs Krisztián három, a junior Európa-bajnokságon szerzett érmével - nyújtón aranyat, csapatban ezüstöt, egyéni összetettben pedig bronzot nyert - kiérdemelte a szurkolóktól 2020 - Az Év Fradi-pillanatának elismerését.

Érdekesség, hogy a 758 szavazatatot kapó Balázs Krisztián csupán négy (!) szavazat különbséggel előzte meg a második helyen végző jelöltet. Ráadásul tehetséges tornászunk az első, 2018-ban indított szavazást után már másodszor nyerte meg a szavazást. Akkor ifjúsági olimpiai bajnoki címével győzött.

„Szeretném megköszönni az egész Fradi-családnak a hozzáállását, a kitartását és a bizalmat! Akik rám szavaztak, nekik pedig külön köszönet! Nagyon jó érzés, hogy a pályafutásom alatt már kétszer elnyerhettem ezt a szurkolói szavazást! Hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult a sikeremhez, külön köszönet a szurkolóknak! A munka tovább folytatódik, ez még csak a kezdet!” – reagált a győztes szavazásra Balázs Krisztián.

 

Cikkajánló

Balázs Krisztiánnal negyedik a tornacsapat Antalyában

A magyar válogatott öt csapatból zárt negyedikként a törökországi nemzetközi férfi csapatversenyen.

Székely Zója magyar bajnok!

Klubunk tornásza felemáskorláton diadalmaskodott, de gerendán és ugrásban is remekül szerepelt.

Két FTC-ezüstérem a női torna Szuper CSB-n

Versenyzőink csapatban és egyéniben is a második helyen végeztek.

Balázs Krisztián dupla az országos bajnokság döntőjében

Versenyzőnk korláton és nyújtón végzett az élen.

Torna: harmadik lett az FTC a szuper csapatbajnokságon

A szuper csb első fordulója mellett a férfi felnőtt ob egyéni összetett versenyét is megrendezték.

Balázs Krisztián a bakui Világkupán szerepelt

Az FTC-Telekom tornásza ezúttal is nyújtón érte el a legjobb eredményét.

Balázs Krisztián volt a legjobb magyar Cottbusban

Tornászunk 12. lett korláton a cottbusi olimpiai kvalifikációs világkupa 2. selejtezős napján.

Balázs Krisztián lett a legjobb magyar nyújtón Kairóban

A Világkupa-sorozat első állomásán az FTC-Telekom tornásza három szeren versenyzett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin