Vígh László nevét hallva a legtöbben azonnal az FTC kétszeres olimpiai bajnok tornászára, Magyar Zoltánra gondolnak. A Fradi ikonja a mesteredző irányításával tudott kétszer is diadalmaskodni az ötkarikás játékokon, kettejük neve örökre egybeforrt. Ám amíg a jelenleg a Magyar Torna Szövetség elnökeként dolgozó korábbi klasszis rendszeresen szerepel a nyilvánosság előtt, korábbi tréneréről nem sokat hallani. Stábunk Balaton-parti otthonában kereste fel a mestert, akivel pályafutása mérföldköveit elevenítettük fel.
Szóba került a Ferencvárosba kerülése, Sivadó János és Magyar Zoltán felfedezése, messze földön híres, kőkemény edzésmódszere és filozófiája, az általa kidolgozott és világhírűvé vált új elemek, a Fradival való azóta is fájdalmas szakítása, és jelenlegi élete, mindennapjai is.
Eb-ezüstérmes tornászunk a sérült Kovács Zsófia helyett indul Párizsban, már vasárnap.
A Magyar Torna Szövetség elnökségének döntése értelmében Székely Zója nem utazik Párizsba.
Tornászunk rontott a felemás korlát döntőjében a bukaresti versenyen.
Magyar bajnok tornászunk a második helyen jutott be a felemás korlát döntőjébe.
Gerevich György Nevelőedzői Díjat vehetett át Puskás Jenő.
Akrobatikus tornászaink kiválóan szerepeltek a Magyar Bajnokságon.
Fiatal tornászaink egyéniben és csapatban is szereztek aranyérmet.
Tornászunk felemáskorláton lett második a Koperben zajló világkupaversenyen.