2020. július 1.
Babos Ádám visszavonul
Kiváló tornászunk sorozatos sérülései miatt úgy döntött, befejezi profi sportolói pályafutását.

Az FTC-Telekom és a magyar válogatott férfi tornacsapatának kiválósága, Babos Ádám hivatalosan bejelentette, hogy 2020. július 1-től felhagy aktív sportolói pályafutásával. Többszörös magyar bajnokunk sorozatos sérülései és a rehabilitáció váratlan nehézségei miatt döntött a visszavonulás mellett.

Babos Ádám, akiről korábban a Nemzetközi Torna Szövetség korláton egy elemet is elnevezett, még 2017 augusztusában, a tajvani Universiadén szenvedett súlyos sérülést, amelyből hosszú rehabilitációt követően 2018. március végén tért vissza egy válogatott felmérőn – ráadásul nem is akárhogy, egy vadonatúj lógyakorlatot bemutatva.

Úgy tűnt, versenyzőnk pályafutása visszatért a korábbi kerékvágásba: 2018 júliusában Babos az országos szerbajnokságon lólengésben és korláton arany-, gyűrűn pedig bronzérmet szerzett, és a válogatottba is visszakerült, amellyel az augusztusi glasgow-i Európa-bajnokságon lólengésben a 35. helyen zárt, míg a csapattal a 11. helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben.

Ezután következett a szeptemberi országos bajnokság, amelyen a Fradi sportolója egyéni összetettben harmadikként, lólengésben pedig negyedikként zárt, míg gyűrűn és korláton és nyújtón egyaránt ezüstérmet szerzett.

Nem sokkal később Babos Ádám már a Világkupa-sorozat rendkívül erős, magas alappontszámú mezőnyéről híres párizsi fordulójában képviselte a magyar és a ferencvárosi színeket, méghozzá élete legjobb eredményével: korláton bejutott a döntőbe, majd a tízezer néző előtt megrendezett fináléban a negyedik helyet szerezte meg.

2018 októberében Babos már a dohai világbajnokságra utazott a válogatott keretével, ahol lólengésben, korláton és gyűrűn versenyzett, és végül az összetett 20. helyén zárt a magyar csapattal.

A 2019-es év is biztatóan indult Babos számára, aki márciusban ott volt a Fradi színeiben az I. osztályú Csapatbajnokság első fordulójában a Központi Tornacsarnokban, majd a Szerbajnokságon talajon arany-, lólengésben, gyűrűn, ugrásban és korláton pedig ezüstérmet szerzett.

Áprilisban kiváló versenyzőnk legjobb magyarként az összetett 43. helyén zárt a lengyelországi Európa-bajnokságon, majd kvótát szerzett a júniusi minszki Európa Játékokra, ahol bár egyik szeren sem jutott döntőbe, mindössze három ponttal maradt le az egyéni összetett fináléjáról.

2019 augusztusának végén aztán jött az újabb hidegzuhany: Babos Ádám az országos bajnokságon rosszul fogott talajt korlátgyakorlata végén, és súlyosan rásérült korábbi térdsérülésére. Tornászunkat szeptemberben meg is műtötték, és elkezdhette a hosszú rehabilitációs munkát.

Bár ekkor még optimista volt, végül nemrég úgy döntött, szervezete két súlyos sérülés után már nem bírná el azt a terhelést, ami a korábbiakhoz hasonló magas szintű versenyzéshez szükséges, így Babos Ádám bejelentette: 2020. július 1-től felhagy aktív sportolói pályafutásával.

Kiválóságunk tehát hamarosan belevág a civil életbe, de nem szeretne hosszú távon elszakadni sem szeretett sportágától, a tornától, sem a Ferencvárostól. Babos Ádámmal döntése hátteréről bővebb interjút is olvashatnak a Fradi.hu-n.

Cikkajánló

Balázs Krisztiánnal negyedik a tornacsapat Antalyában

A magyar válogatott öt csapatból zárt negyedikként a törökországi nemzetközi férfi csapatversenyen.

Székely Zója magyar bajnok!

Klubunk tornásza felemáskorláton diadalmaskodott, de gerendán és ugrásban is remekül szerepelt.

Két FTC-ezüstérem a női torna Szuper CSB-n

Versenyzőink csapatban és egyéniben is a második helyen végeztek.

Balázs Krisztián dupla az országos bajnokság döntőjében

Versenyzőnk korláton és nyújtón végzett az élen.

Torna: harmadik lett az FTC a szuper csapatbajnokságon

A szuper csb első fordulója mellett a férfi felnőtt ob egyéni összetett versenyét is megrendezték.

Balázs Krisztián a bakui Világkupán szerepelt

Az FTC-Telekom tornásza ezúttal is nyújtón érte el a legjobb eredményét.

Balázs Krisztián volt a legjobb magyar Cottbusban

Tornászunk 12. lett korláton a cottbusi olimpiai kvalifikációs világkupa 2. selejtezős napján.

Balázs Krisztián lett a legjobb magyar nyújtón Kairóban

A Világkupa-sorozat első állomásán az FTC-Telekom tornásza három szeren versenyzett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin