
A Fradi TV nézői tavaly nyáron már megismerkedhettek többszörös magyar bajnok tornászunk, Babos Ádám kedvesével, Natalie-val. A pár akkor az interjú végén elmondta, hogy rövidesen azt tervezik, hogy ellátogatnak Botswanába, Natalie családjához. Nos, a kirándulás tavaly december végén megtörtént, Ádiék pedig stábunkkal is megosztották az élményeket.
A sportolni vágyók többféle bérlet közül választhatnak.
Klubunk sportolója ugrásban arany-, míg talajon ezüstéremmel zárta a rangos viadalt.
Az első félév versenyidőszakának zárásaként fiatal tornászaink rangos versenyen mutathatták meg tudásukat.
Fiú utánpótlás tornászaink két versenyen is a legjobbak között szerepeltek.
Az FTC-Telekom ifjúsági tornászai vasárnap az Albert Kupán szerepeltek.
A fiatal Peresztegi Kitti két szeren bizonyított a rangos versenyen a felnőttek között.
Schermann Bianka nem tudná elképzelni az életét kedvenc cicái nélkül - VIDEÓ!
Az FTC-Telekom serdülő és gyerek korcsoportú tornászai remekeltek a csapatbajnokság második fordulójában.