2020. szeptember 20.
Balázs Krisztián az élen zárta a szintfelmérőt
Fiatal tehetségünk a tornászoknak tartott győri utánpótlás szintfelmérőn remekelt.

Ifjúsági olimpiai bajnok tornászunk, Balázs Krisztián megnyerte a Győri Olimpiai Sportparkban rendezett szintfelmérőt a 17-18 éves korosztályban. A koronavírus miatt a tornászok körében ez volt az első versenyszerű viadala az idei évben.

Az esztendő első versenyszerű felmérésen több száz utánpótláskorú tornász vett részt, amelynek célja az volt, hogy a fiatalok egymásnak és edzőiknek is megmutathassák, mennyit fejlődtek az elmúlt időszakban, erőnlétben és az elemek tekintetében egyaránt. A szintfelmérőn a fizikai állóképesség feltérképezése mellett szereken is dolgoztak a versenyzők: elemeket és elemcsoportokat mutattak be, amelyekre pontot kaptak, ezek összességéből alakult ki a végeredmény.

Fiatal sportolónknak hiányoztak már az éles téthelyzetek, így nagyon motivált volt a verseny alatt. Elmondása szerint még nincs csúcsformában, viszont azon lesz, hogy decemberben 100%-os állapotban búcsúzhasson ettől a korosztálytól, tudhattuk meg a Magyar Torna Szövetségnek adott nyilatkozatából.

Puskás Jenő, FTC-Telekom szakosztályvezető, utánpótlás szövetségi kapitány: "Ez a rendszer már három éve működő, bejáratott forma. Normál esetben ezt a szintfelmérőt decemberben tartjuk, azonban a vírushelyzet miatt azt szerettük volna, ha a fiatalok és az edzők még a versenyszezon kezdete előtt látják, hol tartanak a felkészülésben."

Balázs Krisztián: "Minden egyes ilyen versenynek nagy elánnal vágok neki, mert igazán hiányoznak a téthelyzetek. Izgatott vagyok, hogy végre bemutathatom tudásomat és felpöröghetek teljesen. Bár még nem vagyok száz százalékos formában, de decemberre el szeretném érni, hogy méltón tudjak búcsúzni ettől a korosztálytól."

EREDMÉNYEK
17-18 évesek: 1. Balázs Krisztián, 4. Kovács Márton
15-16 évesek: 4. Nagy Márk, 5. Lázár Bence, 7. Hajdu Tas, 8. Varga Botond
14 évesek: 1. Zámbori Zala, 2. Girus Kornél, 5. Németh Benedek
12-13 évesek: 3. Dócs Balázs, 6. Hegyi Zsigmond, 9. Sándor Aurél, 14. Tar Ádám
10-11 évesek: 4. Szontágh Álmos, 5. Ludányi Levente, 8. Ujvári Boldizsár, 9. Németh Bendegúz, 18. Velinov Krisztián, 24. Bánki Márk, 31. Zupkó Alfréd
9 évesek: 1. Besenyei Iván, 2. Gulyás Milán, 3. Fábián Benedek, 4. Temesi Jeromos, 5. Gilányi Márk

Cikkajánló

Sikeres szereplés a torna Világkupán

Závory Szilárd a VK döntőjében szerepelhetett.

Antalyában remekelt tornászunk

Závory Szilárd a Challenge Világkupa törökországi versenyén, gyűrűn szerzett ötödik helyet.

Két bronzérem férfi tornászaink hétvégi mérlege

Ifi-kadet összeállításunk csapatban, Péli Dominik egyéniben végzett a harmadik helyen.

Balázs Krisztiánnal negyedik a tornacsapat Antalyában

A magyar válogatott öt csapatból zárt negyedikként a törökországi nemzetközi férfi csapatversenyen.

Székely Zója magyar bajnok!

Klubunk tornásza felemáskorláton diadalmaskodott, de gerendán és ugrásban is remekül szerepelt.

Két FTC-ezüstérem a női torna Szuper CSB-n

Versenyzőink csapatban és egyéniben is a második helyen végeztek.

Balázs Krisztián dupla az országos bajnokság döntőjében

Versenyzőnk korláton és nyújtón végzett az élen.

Torna: harmadik lett az FTC a szuper csapatbajnokságon

A szuper csb első fordulója mellett a férfi felnőtt ob egyéni összetett versenyét is megrendezték.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin