A szerdai, csapatban elért 4. helyezés után pénteken egyéni összetettben folytatta szereplését a törökországi Európa-bajnokságon az FTC sportolója, Székely Zója. Versenyzőnk gerendán kezdett, 10.666 pontot ért el, ezt követően a 21. pozícióból kellett felkapaszkodnia. Később ugrásban 13.000, felemáskorláton 13.433, talajon pedig 12.233 pontot szerzett, így összesítésben a 17. helyet szerezte meg.
- Már az is nagy ajándék volt számomra, hogy be tudtam kerülni az egyéni összetett fináléba. Sajnálom, hogy a gerendát elrontottam kezdésként, de utána össze tudtam szedni magam, és három sikeres gyakorlatot megcsináltam. Úgy gondolom, lehetett volna jobb, de nagyon boldog vagyok, hogy ott tudtam lenni a döntőben. Próbáltam Zsófit is figyelni, hiszen tudtam az esélyeket, de ez nagyon nehéz helyzet volt, hiszen két szeren pont egyszerre szólítottak minket, amikor korláton fent voltam, épp a zenéjét hallottam talajon. Fél szemmel próbáltam figyelni és drukkolni neki, de közben magamra is figyeltem. Holnap jön a felemáskorlát döntő mind a kettőnknek, remélem, jól sikerül majd – összegzett a verseny után Székely Zója.
Tornászunk, Székely Zója egy napra felcsapott alkalmi FradiMédia-riporternek - VIDEÓ!
Fiatal tornászunk két versenyszámban sem talált legyőzőre, az FTC pedig csapatként is dobogóra állhatott.
Nyolc aranyéremmel zártak fiatal tornászaink az utánpótlás csapatbajnokság 2. fordulójában.
Nagyon izgalmas és rendkívül eredményes hétvégén van túl az FTC női torna szakosztálya.
Szakosztályunk saját rendezésű versenyén ismét az ország legjobb csapatai mérték össze tudásukat.
Utánpótlás tornászaink szép eredményekkel kezdték a 2023-as versenyidényt.
A jövő válogatott tornászai cseperednek a Ferencvárosban. Így zajlik a munka a női szakosztálynál – VIDEÓ!
Az FTC tornászai hazaérkeztek a törökországi Európa-bajnokságról – VIDEÓ