2021. május 4.
Bravúros szereplés az utánpótlás elit bajnokságokon
Május első hétvégéjén két napon át az ország legjobb leány utánpótlás tornászai mérték össze
tudásukat.

Szombaton az Elit Gyermek Kezdő és Haladó, valamint a Serdülő I.o. lányok tornáztak a budapesti központi tornacsarnokban. A verseny a három héttel ezelőtti versenyek folyatása volt, immáron a Budapest Bajnokság érmeiért.

Az Elit Gyermek Kezdő csapatunk ( 9-10 évesek) ismét nagy fölénnyel győzött a 11 csapatos mezőnyben, így Budapest-bajnok lett.

A lányok az egyéni versenyből is kimagaslottak teljesítményükkel. Budapest Bajnokságot nyert Bagdány Lilien, míg Zimoványi Luca ezüst-, Fekete Adél pedig bronzérmes lett. A negyedik helyen a még csak kilencéves Molnár Veszna, míg az ötödik helyen Némethy Szonja végzett. Ez egyben azt jelenti, hogy ebben a korosztályban maximális eredményt értünk el, az egyéni verseny első öt helyezettjét kisajátították a fradista tornászlányok! Az Országos bajnokság érmeit a 4. forduló után fogják kiosztani, bizakodunk, hogy a legtöbb a mi lányaink nyakába kerül majd.

A Budapest-bajnok csapat tagjai: Bagdány Lilien, Zimoványi Luca, Fekete Adél, Molnár Veszna, Némethy Szonja. Edzők: Bathó Márta és Ördög Szabolcs

Az Elit Gyermek  Haladó csapatunk ( 11-12 évesek) is szépen helytálltak, az 5. helyen végeztek a két forduló összesített eredményei alapján a Budapest Bajnokságban.

Az egyéni összetett versenyben Hosnyánszky Petra a 6. helyen végzett.

A csapat tagjai: Hosnyánszky Petra, Csuka Gréta, Simon Boglárka. Edzők: Botár Katalin és Kiss Gergely

A Serdülő I. osztályban az előírt egyéni összetett országos bajnokság eredményét hirdették ki.

Tornászunk, Szlifka Lilien a 39 fős mezőnyben a 19. helyen végzett, miután sajnos nem tudta megismételni az első fordulóban elért pontszámait. Edzők: Botár Katalin és Kiss Gergely

Vasárnap a ZSEBIBABA Budapest csapatbajnokságokkal folytatódott a verseny.

Ebben a korosztályban ismét örülhettünk Fradis sikereknek. Előbb a legfiatalabb csapatunknak, a ZSEBIBABA I. korcsoportban induló hatéves lányainknak szoríthattunk, akik életükben először versenyeztek, és nagy örömünkre ezüstérmesek lettek a Budapest Bajnokságban!

A csapat tagjai: Csongrádi Dária, Felhősi Mici, Ferencz Elena, Fülöp Lilla, Gilányi Hanna, Tőke Natália. Edző: Farkas Ildikó

A ZSEBIBABA II. korcsoportos csapatok versenyében szintén ismét ferencvárosi siker született!

Lányaink biztos győzelmet arattak, így büszkén állhattak a dobogó legfelső fokára.

A csapat tagjai: Belina Emma, Juhász Kyra Jusztina, Kovács Emese, Mester Dòra, Szépvölgyi Zea,Tőke Alexandra,Vajda Odett,Vörös Nòra. Edzők: Kiss Melinda és Bálint Roland

Részletes eredmények a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) honlapján ITT.

Cikkajánló

Balázs Krisztiánnal negyedik a tornacsapat Antalyában

A magyar válogatott öt csapatból zárt negyedikként a törökországi nemzetközi férfi csapatversenyen.

Székely Zója magyar bajnok!

Klubunk tornásza felemáskorláton diadalmaskodott, de gerendán és ugrásban is remekül szerepelt.

Két FTC-ezüstérem a női torna Szuper CSB-n

Versenyzőink csapatban és egyéniben is a második helyen végeztek.

Balázs Krisztián dupla az országos bajnokság döntőjében

Versenyzőnk korláton és nyújtón végzett az élen.

Torna: harmadik lett az FTC a szuper csapatbajnokságon

A szuper csb első fordulója mellett a férfi felnőtt ob egyéni összetett versenyét is megrendezték.

Balázs Krisztián a bakui Világkupán szerepelt

Az FTC-Telekom tornásza ezúttal is nyújtón érte el a legjobb eredményét.

Balázs Krisztián volt a legjobb magyar Cottbusban

Tornászunk 12. lett korláton a cottbusi olimpiai kvalifikációs világkupa 2. selejtezős napján.

Balázs Krisztián lett a legjobb magyar nyújtón Kairóban

A Világkupa-sorozat első állomásán az FTC-Telekom tornásza három szeren versenyzett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin