2019. május 7.
Csapatbajnoki aranyérmek
Az FTC-Telekom férfi torna szakosztályának fiataljai három csapatbajnoki aranyérmet szereztek.

A hétvégén a budapesti Központi Tornacsarnokban rendezték meg az Ifjúsági és Kadet Budapest Bajnokságot, amelyen az FTC-Telekom szakosztálya két érmet nyert. Az ifjúságiaknál Vízlendvai Máté harmadik, míg a kadeteknél Kiss Márton Benedek második lett az egyéni összetettben.

„Ez volt az első komoly versenye a tavaszi időszakban az ifjúsági világbajnokságra készülő versenyzőknek. Köztük volt Balázs Krisztián is, akinek bokasérülése javul, de még talajon és ugrásban nem indult ezen a hétvégén. A másik négy szeren viszont új gyakorlatokat mutatott be és mind a négyet megnyerte, igaz, szerenkénti végeredményt most nem hirdettek” – kezdte beszámolóját szakosztályunk vezetője, Puskás Jenő.

Szintén a Központi Tornacsarnok adott otthon a serdülő kezdő és haladó tornászok csapat és egyéni versenyét. A kezdőknél bajnok lett a Fradi a csapatversenyben, sőt, Buzási Bertalan az egyéni összetett is megnyerte. A haladóknál a Varga Botond, Nagy Márk Dávid, Ujvári Benedek, Zámbori Zala Samu összeállítású FTC-Telekom 225.600 pontot szerezve aranyérmes lett, az egyéni összetettben pedig a legjobb eredményt Ujvári Benedek érte el, aki negyedik lett.

„Sajnos több versenyzőnk kisebb sérüléssel és betegséggel lépett a szerekhez, de nagy akarással helyt álltak. A legfontosabb számunkra most a csapateredmények voltak, hiszen ezekben a korosztályokban az országos egyéni bajnokság ősszel lesz” – mondta Puskás Jenő.

EREDMÉNYEK
Ifjúsági és Kadet Budapest Bajnokság
Ifjúsági, egyéni összetett: 3. Vízlendvai Máté, 4. Gombás Krisztián, 5. Balázs Krisztián
Kadet, egyéni összetett: 2. Kiss Márton Benedek

Serdülő kezdő és haladó csapat és egyéni Budapest bajnoksága
Serdülő kezdő
Csapat: 1. FTC-Telekom
Egyéni összetett: 1. Buzási Bertalan, 4. Dócs Balázs, 4. Girus Kornél
Serdülő haladó
Csapatbajnokság, 2. forduló: 1. FTC-Telekom (Varga Botond, Nagy Márk Dávid, Ujvári Benedek, Zámbori Zala Samu, 225.600 pont)
Budapest Bajnokság: 1. FTC-Telekom (Varga Botond, Nagy Márk Dávid, Ujvári Benedek, Zámbori Zala Samu, 225.600 pont)
Egyéni összetett: 4. Ujvári Benedek, 8. Nagy Márk Dávid, 9. Zámbori Zala Samu, 10. Varga Botond)

Cikkajánló

Sikeres szereplés a torna Világkupán

Závory Szilárd a VK döntőjében szerepelhetett.

Antalyában remekelt tornászunk

Závory Szilárd a Challenge Világkupa törökországi versenyén, gyűrűn szerzett ötödik helyet.

Két bronzérem férfi tornászaink hétvégi mérlege

Ifi-kadet összeállításunk csapatban, Péli Dominik egyéniben végzett a harmadik helyen.

Balázs Krisztiánnal negyedik a tornacsapat Antalyában

A magyar válogatott öt csapatból zárt negyedikként a törökországi nemzetközi férfi csapatversenyen.

Székely Zója magyar bajnok!

Klubunk tornásza felemáskorláton diadalmaskodott, de gerendán és ugrásban is remekül szerepelt.

Két FTC-ezüstérem a női torna Szuper CSB-n

Versenyzőink csapatban és egyéniben is a második helyen végeztek.

Balázs Krisztián dupla az országos bajnokság döntőjében

Versenyzőnk korláton és nyújtón végzett az élen.

Torna: harmadik lett az FTC a szuper csapatbajnokságon

A szuper csb első fordulója mellett a férfi felnőtt ob egyéni összetett versenyét is megrendezték.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin