2019. szeptember 29.
Egy arany- és két ezüstérem az Albert Kupán
Az FTC-Telekom serdülőkorú tornászai kezdő és haladó kategóriában is dobogós helyen végeztek.

Vasárnap az FTC-MVM Sportközpont adott otthont a tornászok Albert Kupájának, amely az idei ősz hazai versenye a serdülő fiú tornászok számára. Kezdő kategóriában az FTC-Telekom színeiben versenyző Buzási Bertalan első, Ruck-Makay Bence második lett, míg a haladók között Lázár Bence másodikként végzett.

- Ez a torna évről évre a felkészülésünk része, ebben az évben az Albert Alapítvány támogatásával rendeztük, ezért Albert Kupának neveztük el. Hat klub több mint 50 versenyzője vett részt rajta. Két hét múlva rendezik a serdülők magyar bajnokságát, előtte remek próba volt ez – mondta a FradiMédiának a tornaszakosztály vezetője, Puskás Jenő. -  Miután az Albert Kupa a felkészülés része, ráadásul utánpótlásverseny, nem érmekben és helyezésekben gondolkodtunk, mégis boldoggá tesz, hogy mindkét korosztályban dobogós helyen zártunk. Voltak kisebb hibák, ezeket kell korrigálnunk a következő időszak edzésein.

EREDMÉNYEK
FTC Albert Kupa
Serdülő kezdő, egyéni összetett: 1. Buzási Bertalan, 2. Ruck-Makay Bence, 5. Sándor Aurél, 8. Szabó Bátor, 9. Dócs Balász, 10. Németh Benedek, 11. Girus Kornél
Serdülő haladó, egyéni összetett: 2. Lázár Bence, 5. Ujvári Benedek

Cikkajánló

Remek eredmények az ifi ob-n

Zámbori Zala három éremmel, közte egy arannyal zárta a kétnapos viadalt.

"Ebbe így belepillantani, van itt munka bőven!"

Tornászunk, Székely Zója egy napra felcsapott alkalmi FradiMédia-riporternek - VIDEÓ!

Knight Anna két aranyat nyert, közel az EYOF

Fiatal tornászunk két versenyszámban sem talált legyőzőre, az FTC pedig csapatként is dobogóra állhatott.

Uralta a Fradi a torna Budapest Bajnokságot

Nyolc aranyéremmel zártak fiatal tornászaink az utánpótlás csapatbajnokság 2. fordulójában.

Országos bajnok a Fradi serdülő leány tornacsapata!

Nagyon izgalmas és rendkívül eredményes hétvégén van túl az FTC női torna szakosztálya.

Két aranyérem a Fradi Kupán akrobatikus tornászainktól

Szakosztályunk saját rendezésű versenyén ismét az ország legjobb csapatai mérték össze tudásukat.

Két első, két második hely fiataljainktól

Utánpótlás tornászaink szép eredményekkel kezdték a 2023-as versenyidényt.

Cukik, ügyesek és szállítják az érmeket a Fradinak

A jövő válogatott tornászai cseperednek a Ferencvárosban. Így zajlik a munka a női szakosztálynál – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin