2021. október 24.
Fiú torna: kiváló szereplés minden korosztályban
Fiatal tornászaink az ünnepi hétvégén is versenyeztek.

Az ünnepi hétvégén, október 23-24. között került megrendezésre a fiú tornászoknál négy utánpótlás korosztályban is a csapatbajnokságok 4. fordulója, valamint az országos egyéni bajnokságok. A negyedik forduló volt a csapatbajnoki vetélkedők utolsó fordulója, tehát itt dőltek el a bajnoki címek is.

Versenyzőink kiválóan szerepeltek minden korosztályban. Sajnos a serdülő haladó korosztályban több hiányzónk is volt, de itt is nagyot küzdöttek tornászaink. A négyből három korosztályban is aranyérmes lett a csapatunk és a serdülő haladók is ezüstéremmel térhettek haza. A legkissebeknél a gyermek kezdőknél több olyan versenyzőnk volt, akik most indultak először országos bajnokságon. Nekik sok sikert és hosszú pályafutást kívánunk a Fradi színeiben!

Az egyéni bajnokságokban is a hagyományainkhoz híven kiválóan szerepeltek tornászaink. Erről a versenyről lehetett bekerülni a novemberi Mesterfokú Bajnokságra is, ahol az FTC-Telekom népes küldöttséggel vehet majd részt. Amint végleges lesz a Mesterfokú Bajnokságon indulók névsora, beszámolunk erről is.

A részletes eredmények korosztályonként

Serdülő Haladó korosztály

Csapatban:

2. FTC-Telekom csapata

(Ruck-Makay Bence, Szabó Bátor, Sándor Aurél, Dócs Balázs, Hegyi Zsigmond)

 

Egyéniben:

4. Hegyi Zsigmond

5. Sándor Aurél

12. Dócs Balázs

 

Serdülő Kezdő korosztály:

Csapatban:

1.      FTC-Telekom csapata

(Tar Ádám, Németh Bendegúz, Péli Dominik, Lukács Ákos, Szontágh Álmos)

Egyéniben:

1. Szontágh Álmos

3. Péli Domikik

8. Németh Bendegúz

10. Lukács Ákos

20. Tar Ádám

 

Gyermek Haladó Korosztály:

Csapatban:

1. FTC-Telekom „A” csapata

3. FTC-telekom „B” csapata

A csapatok tagjai:

Bánki Márk, Velinov Krisztián, Temesi Jeromos, Besenyei Iván, Ludányi Levente, Ujvári Boldizsár,  Gilányi Márk, Hagyó András, Zupkó Alfréd, Fábián Benedek, Gulyás Milán

Egyéniben:

2. Velinov Krisztián

3. Ujvári Benedek

4. Bánki Márk

5. Ludányi Levente

8. Gulyás Milán

11. Besenyei Iván

16. Fábián Benedek

17. Zupkó Alfréd

18. temesi Jeromos

19. Gilányi Márk

22. Hagyó András

 

Gyermek kezdő korosztály:

Csapatban:

1. FTC-telekom „B” csapata

Nagy -Hegedűs Ákos, László-Bártfai Balázs, Veres Henrik, Nnorom Alex, Raduly Sándor

8. FTC-telekom „A” csapata

Torma Maxim, Széplaki Gergely, Berki Zsolt, Barna Mihály, Bugyi Attila, Király Benett Bence

 

Egyéniben:  A versenyen 113 induló volt!

1. Raduly Sándor

2. Nnorom Alex

7.  László-Bártfai Balázs

12. Nagy-Hegedűs Ákos

13. Veres Henrik

15. Csuha Noel

15. Király Benett

25. Bugyi Attila

30. Barna Mihály

49. Széplaki Gergely

50. Berki Zsolt

59. Torma Maxim

62. Xu Zishan

82. Szabó- Gyerák Botond

85. Molnár Barnabás

Cikkajánló

Sikeres szereplés a torna Világkupán

Závory Szilárd a VK döntőjében szerepelhetett.

Antalyában remekelt tornászunk

Závory Szilárd a Challenge Világkupa törökországi versenyén, gyűrűn szerzett ötödik helyet.

Két bronzérem férfi tornászaink hétvégi mérlege

Ifi-kadet összeállításunk csapatban, Péli Dominik egyéniben végzett a harmadik helyen.

Balázs Krisztiánnal negyedik a tornacsapat Antalyában

A magyar válogatott öt csapatból zárt negyedikként a törökországi nemzetközi férfi csapatversenyen.

Székely Zója magyar bajnok!

Klubunk tornásza felemáskorláton diadalmaskodott, de gerendán és ugrásban is remekül szerepelt.

Két FTC-ezüstérem a női torna Szuper CSB-n

Versenyzőink csapatban és egyéniben is a második helyen végeztek.

Balázs Krisztián dupla az országos bajnokság döntőjében

Versenyzőnk korláton és nyújtón végzett az élen.

Torna: harmadik lett az FTC a szuper csapatbajnokságon

A szuper csb első fordulója mellett a férfi felnőtt ob egyéni összetett versenyét is megrendezték.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin