2019. április 9.
Három arany, 11 ezüst és öt bronz!
Férfi tornaszakosztályunk fiataljai 19(!) éremmel zárták a korosztályos Csapat- és Budapest Bajnokságokat.

Nagyon mozgalmas volt az FTC-Telekom férfi tornaszakosztályának hétvégje. A gyermek és serdülő kezdő, illetve haladó korosztályok a Központi Tornacsarnokban versenyeztek a Csapatbajnokság első, illetve második fordulójában, amely előbbi korcsoportban Budapest Bajnokság is volt egyben.

A fiú gyermek kezdőknél a Budapest Bajnokságon és a Csapatbajnokság második fordulójában is ezüstérmes lett a Fábián Benedek, Temesi Jeromos, Ujvári Boldizsár, Bánki Márk, Ludányi Levente, Velinov-Dimitrov Krisztián összeállítású FTC-Telekom „C” csapata, míg a bronzérem a Halas József Gergő, Hagyó András, Gulyás Milán Balázs, Nnorom Alex Chinyere, Besenyei Iván, Raduly Sándor János alkotta FTC-Telekom „B” csapatáé lett. A 2010/11-es korosztály egyéni összetett versenyében Ludányi Levente második lett, míg a 2012 és fiatalabb korcsoportban Nnorom Alex Chinyere nyert, megelőzve klubtársát, Raduly Sándor Jánost.

A haladók között szintén a dobogó második fokára állhatott fel mindkét versenyben a Szontagh Álmos Zsigmond, Péli Dominik, Tar Ádám, Lukács Ákos, Hegyi Zsigmond, Guzsaly Bendegúz összetételű FTC-Telekom. Mindkét viadal egyéni versenyében Lukács Ákos második, míg Hegyi Zsigmond harmadik helyen végzett. 

A serdülőknél a Csapatbajnokság első fordulóját rendezték meg. Mind a kezdő és mind a haladó korosztályban toronymagas ferencvárosi győzelem született. Ráadásul a Szabó Bátor Tamás, Németh Benedek Áron, Girus Kornél Botond, Dócs Balázs, Ruck-Makay Bence, Buzási Bertalan és a Varga Botond, Nagy Márk Dávid, Ujvári Benedek, Zámbori Zala Samu, Lázár Bence összeállítású csapatainkból a kezdők között Buzási Bertalan ezüst-, míg a haladóknál Lázár Bence bronzéremmel zárta a versenyt.

Az FTC-Telekom férfi tornaszakosztálya összesen 19 érmet, köztük három aranyat, 11 ezüstöt és öt bronzot szereztek.

EREDMÉNYEK
FIÚ GYERMEK KEZDŐ
Csapatbajnokság, 2. forduló, Központi Tornacsarnok, Budapest: 2. FTC-Telekom „C”, 3. FTC-Telekom „A”, 11. FTC-Telekom „B”
Egyéni összetett: 2. Ludányi Levente, 5. Ujvári Boldizsár, 8. Bánki Márk, 10. Velinov-Dimitrov Krisztián, 14. Besenyei Iván, 15. Fábián Benedek, 16. Nnorom Alex Chinyere, 18. Gulyás Milán Balázs, 19. Raduly Sándor János, 20. Temesi Jeromos, 23. Halasi József Gergő, 26. Hagyó András, 33. Zupkó Alfréd Hugó, 48. Forgács Mátyás, 60. Nagy Bence Máté, 76. Váradi Lucián Attila, 109. Besenyei Igor Péter
Budapest Bajnokság: 2. FTC-Telekom „C” (Fábián Benedek, Temesi Jeromos, Ujvári Boldizsár, Bánki Márk, Ludányi Levente, Velinov-Dimitrov Krisztián), 3. FTC-Telekom „A” (Halas József Gergő, Hagyó András, Gulyás Milán Balázs, Nnorom Alex Chinyere, Besenyei Iván, Raduly Sándor János), 7. FTC-Telekom „B” (Besenyei Igor Péter, Váradi Lucián Attila, Nagy Bence Máté, Forgács Mátyás, Zupkó Alfréd Hugó)
Egyéni összetett: 2. Ludányi Levente, 5. Ujvári Boldizsár, 8. Bánki Márk, 9. Velinov-Dimitrov Krisztián, 12. Besenyei Iván, 13. Fábián Benedek, 14. Nnorom Alex Chinyere, 16. Gulyás Milán Balázs, 17. Raduly Sándor János, 18. Temesi Jeromos, 20. Halasi József Gergő, 21. Hagyó András, 26. Zupkó Alfréd Hugó, 37. Forgács Mátyás, 42. Nagy Bence Máté, 46. Váradi Lucián Attila, 60. Besenyei Igor Péter
2010/11-es korosztály: 2. Ludányi Levente, 5. Ujvári Boldizsár, 8. Bánki Márk, 9. Velinov-Dimitrov Krisztián, 12. Besenyei Iván, 13. Fábián Benedek, 15. Gulyás Milán Balázs, 16. Temesi Jeromos, 18. Halasi József Gergő, 19. Hagyó András, 22. Zupkó Alfréd Hugó, 33. Forgács Mátyás, 37. Nagy Bence Máté, 41. Váradi Lucián Attila, 50. Besenyei Igor Péter
2012 és fiatalabb korosztály: 1. Nnorom Alex Chinyere, 2. Raduly Sándor János

GYERMEK HALADÓ
Csapatbajnokság, 2. forduló: 2. FTC-Telekom (Szontagh Álmos Zsigmond, Péli Dominik, Tar Ádám, Lukács Ákos, Hegyi Zsigmond, Guzsaly Bendegúz)
Egyéni összetett: 2. Lukács Ákos, 3. Hegyi Zsigmond, 9. Tar Ádám, 15. Péli Dominik, 27. Szontagh Álmos Zsigmond, 39. Guzsaly Bendegúz, 69. Németh Bendegúz László
Budapest Bajnokság: 2. FTC-Telekom
Egyéni összetett: 2. Lukács Ákos, 3. Hegyi Zsigmond, 8. Tar Ádám, 12. Péli Dominik, 21. Szontagh Álmos Zsigmond, 28. Guzsaly Bendegúz, 38. Németh Bendegúz László


SERDÜLŐ KEZDŐ
Csapatbajnokság, 1. forduló: 1. FTC Telekom (Szabó Bátor Tamás, Németh Benedek Áron, Girus Kornél Botond, Dócs Balázs, Ruck-Makay Bence, Buzási Bertalan)
Egyéni összetett: 2. Buzási Bertalan, 4. Ruck-Makay Bence, 7. Girus Kornél Botond, 9. Dócs Balázs, 10. Németh Benedek Áron, 30. Szabó Bátor Tamás


SERDÜLŐ HALADÓ

Csapatbajnokság, 1. forduló: 1. FTC-Telekom (Varga Botond, Nagy Márk Dávid, Ujvári Benedek, Zámbori Zala Samu, Lázár Bence)
Egyéni összetett: 3. Lázár Bence, 6. Nagy Márk Dávid, 7. Ujvári Benedek, 12. Zámbori Zala Samu, 14. Varga Botond

Junior Team Cup, Berlin: 20. Magyarország (FTC-tagok: Tomcsányi Benedek, Vízlendvai Máté)
Egyéni összetett: 17. Tomcsányi Bendek, 46. Vízlendvai Máté

Cikkajánló

Öt érem, ketten is mehetnek a vb-re!

Tornászaink öt érmet szereztek az 5. Nemzetközi Budapest Kupán, ketten pedig készülhetnek a junior...

Balázs Krisztián aranyérmes a Budapest Kupán!

Az FTC-Telekom két férfi tornásza szombaton kibérelt a dobogó első két fokát az 5. Nemzetközi Budapest Kupán.

Gyászolunk

Pénteken elhunyt Harmath József, az FTC korábbi tornászedzője, Magyar Zoltán felfedezője.

Győztes tornászlányainkat köszöntötték

Az FTC női torna szakosztályának vezetése köszöntötte páratlan eredményeket elérő versenyzőit.

Fradista aranyeső a csapatbajnoki hétvégén

Kiválóan szerepeltek az FTC tornászlányai az elit utánpótlás csapatbajnokságokon.

Íme, a vb kisfilmje, amelynek a fradista a reklámarca!

Bemutatták a nyári tornász junior világbajnokság promófilmjét Balázs Krisztiánnal a főszerepben – VIDEÓ

Négy arany, három ezüst és két bronz

Akrobatikus tornászaink kilenc éremmel zárták a IX. BASE Bajnokságot.

Négy aranyérmes csapatunk lett az FTC Albert Kupán

Női torna szakosztályunk nyolc éremmel zárta a saját rendezésű FTC Albert Kupát.

close
Facebook Youtube Instagram Linkedin
close
Fradi most
Fradi most