2021. november 21.
Három győzelem és több érem Győrből
A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték a férfi tornászok legnagyobb hagyományokkal bíró versenyét.

A férfi tornászoknál a legnagyobb hagyományokkal bíró verseny a Mesterfokú Tornász Bajnokság, amely az idei évben 2021.11.19-21. között került megrendezésre Győrben. A meghívásos versenyen ezúttal is a korosztályos magyar bajnokság legjobbjai mérhették össze tudásukat.

Az FTC-Telekom tornászai között sajnos nem lehetett ott a sérült Balázs Krisztián, ám nélküle is  eredményesen szerepeltek fiú tornászaink.

Gyermek kezdő korosztályban Raduly Sándor győzedelmeskedett, míg a gyermek haladó korcsoportban Ludányi Levente nyert. E kategóriában rajta kívül a harmadik helyezett Ujvári Boldizsár is dobogóra állhatott. A serdülő kezdők között Szontágh Álmos bronzérmes lett, a serdülő haladó-kadet korosztályokban Zámbori Zala végzett másodikként. A szerenkénti döntőkben lovon első, nyújtón második, talajon és gyűrűn harmadik lett Zámbori Zala, mellette ugrásban Ujvári Benedek, korláton pedig Hegyi Zsigmond ért el harmadik helyezést.

Tornászaink számára a győri volt az esztendő utolsó versenye.

Férfi Tornászok Mesterfokú Bajnoksága

2021.11.19-21., Győr

Eredmények

Gyermek kezdő korosztály

1.Raduly Sándor

4. Nnorom Alex

5. Nagy-Hegedűs Ákos

7. László-Bártfai Balázs

8. Veres Henrik

9. Csuha Noel

15. Király Benett Bence

23. Barna Mihály

 

Gyermek haladó korosztály

1.Ludányi Levente

3. Ujvári Boldizsár

5. Bánki Márk

8. Gulyás Milán

9. Besenyei Iván

12. Velinov Krisztián

 

Serdülő kezdő korosztály

3.Szontágh Álmos

4. Péli Dominik

5. Németh Bendegúz

 

Serdülő haladó-Kadet korosztályok

Egyéni Összetett

2. Zámbori Zala

5. Ujvári Benedek

9. Hegyi Zsigmond

11. Buzási Bertalan

15. Varga Botond

 

Szerenkénti döntők

Talaj

3. Zámbori Zala

5. Ujvári Benedek

1.Zámbori Zala

5. Hegyi Zsigmond

Gyűrű

3. Zámbori Zala

5. Ujvári Benedek

6. Hegyi Zsigmond

Ugrás

3.Ujvári Benedek

Korlát

3. Hegyi Zsigmond

Nyújtó

2. Zámbori Zala

 

Felnőtt és ifjúsági korosztályok

Egyéni összetett

6.Kovács Márton

Szerenkénti döntők

Talaj

3. Kovács Márton

Gyűrű

6.Kovács Márton

Cikkajánló

Sikeres szereplés a torna Világkupán

Závory Szilárd a VK döntőjében szerepelhetett.

Antalyában remekelt tornászunk

Závory Szilárd a Challenge Világkupa törökországi versenyén, gyűrűn szerzett ötödik helyet.

Két bronzérem férfi tornászaink hétvégi mérlege

Ifi-kadet összeállításunk csapatban, Péli Dominik egyéniben végzett a harmadik helyen.

Balázs Krisztiánnal negyedik a tornacsapat Antalyában

A magyar válogatott öt csapatból zárt negyedikként a törökországi nemzetközi férfi csapatversenyen.

Székely Zója magyar bajnok!

Klubunk tornásza felemáskorláton diadalmaskodott, de gerendán és ugrásban is remekül szerepelt.

Két FTC-ezüstérem a női torna Szuper CSB-n

Versenyzőink csapatban és egyéniben is a második helyen végeztek.

Balázs Krisztián dupla az országos bajnokság döntőjében

Versenyzőnk korláton és nyújtón végzett az élen.

Torna: harmadik lett az FTC a szuper csapatbajnokságon

A szuper csb első fordulója mellett a férfi felnőtt ob egyéni összetett versenyét is megrendezték.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin