2022. január 9.
Isten éltesse Keleti Ágnest!
A világ legidősebb olimpiai bajnoka január 9-én ünnepli 101. születésnapját.

Keleti Ágnes a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász (1952, Helsinki: talaj; 1956, Melbourne: felemás korlát, gerenda, talaj, kéziszercsapat), a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, aki 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot és hétszer csapatban is aranyérmet szerzett.

Keleti Ágnes 1921. január 9-én született Budapesten, ahol a Nemzeti Torna Egylet színeiben kezdte meg a pályafutását. 1939-ben, csupán 18 éves korában mutatkozott be a magyar válogatottban, majd egy évvel később, 1940-ben nyerte első magyar bajnoki címét. Ugyan már az 1948-as londoni olimpián is a magyar csapat tagja volt, de egy sérülés miatt nem vehetett részt a megmérettetésen. 1952-ben, Helsinkiben talajon már senki nem állt az útjába, és olimpiai aranyérmet nyert, de emellett egy ezüst- és két bronzérmet is szerzett.

Két évvel később a Rómában megrendezett világbajnokságot három éremmel zárta: felemás korláton aranyat, csapatban az londoni olimpiához hasonlóan ezüstöt, míg gerendán egyéniben egy bronzot. 1956-ban a Melbourne-ben megrendezett XVI. nyári olimpiai játékokon három szeren (talaj, gerenda, felemás korlát) és a kéziszercsapatban is olimpiát nyert.

1958-tól 22 éven át, egészen 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője, 1959-től 1960-ig az olasz tornászválogatott edzője volt. 1983-tól 1988-ig izraeli kluboknál is edzősködött. 1957-től 1980-ig az izraeli Testnevelési Főiskola tanára volt, de nemzetközi versenybíróként is dolgozott. 2002-ben került be az International Gymnastics Hall of Fame-be, azaz a Tornászok Nemzetközi Hírességek Csarnokába.

Tarics Sándor 2016. május 21-i halála után ő lett a legidősebb még élő magyar olimpiai bajnok. A finn Lydia Wideman halála óta (2019. április 13.) ő a legidősebb élő olimpiai bajnok is.

100. születésnapja alkalmából Izrael miniszterelnöke, Benjámín Netanjáhú is felköszöntötte, aki elmondta, Keleti Ágnes inspiráló élettörténetével megteremtette az izraeli tornasportot, valamint, hogy Izraelben az ő nevét viseli az országos tornász bajnokság is.

Díjai, elismerései

Magyar Köztársasági Sportérdemérem arany fokozat (1949)
Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozat (1951)
A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)
A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954)
MOB Olimpiai aranygyűrű (1995)
Női Sportolók Nemzetközi Hírességeinek Csarnokának tagja (2001)
NOB-érdemérem (2003)
A Nemzet Sportolója (2004)
a Magyar Tornasport Halhatatlanja (2008)
Magyar Tornasportért Díj (2011)
Elnöki érdemérem (2011)
Prima Primissima díj (2015)
Izrael-díj (2017)
Pro Urbe Budapest (2019)
Újpest díszpolgára (2020)
A Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíjasa (2021)
Fair Play Életműdíj (2021)
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2021)
Terézváros díszpolgára (2021)
Budapest díszpolgára (2021)

Cikkajánló

Remek eredmények után indul a felkészülés

Eredményes időszakot tudhat maga mögött az FTC életében 31 éve jelen lévő akrobatikus torna szakosztály.

Két duplázó és öt arany a torna ob záró napján

Balázs Krisztián és Zámbori Zala két, míg Girus Kornél egy számban állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Két szeren is győzni tudott Zámbori Zala

Versenyzőink szombaton is folytatták jó szereplésüket a fiú tornászok országos egyéni bajnokságán.

Ígéretes kezdés Balázs Krisztiántól

Balázs Krisztián második lett egyéni összetettben az országos bajnokságon, míg kadetben Zámbori Zala nyert.

Zámbori Zala két éremmel zárta a Budapest Kupát

Sikeresen szerepeltek az FTC-Telekom fiú tornászai a hétvégi versenyen.

Szurkoljunk együtt fiatal tornászainknak!

Szombaton és vasárnap a Budapest Kupán indulnak az FTC-Telekom versenyzői.

Elnöki elismerő oklevelet kapott Bathó Márta

Több évtized után elköszön a Ferencvárosi Torna Clubtól Bathó Márta.

Balázs Krisztián Világkupa-bronzérmes Koperben!

Ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok tornászunk korláton nagyot javított és dobogóra állhatott Szlovéniában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most