Június 21. és július 1. között Fehéroroszország fővárosában, Minszkben rendezik meg a II. Európa Játékokat. Szerda este a MOM Kulturális Központban a 122 fős magyar sportolói delegáció letette az ünnepélyes esküt, köztük többszörös magyar bajnok tornászunk, Babos Ádám (a képen jobbról az első) is.
„Nagy jó érzés volt a színpadon letenni az esküt. Személy szerint nekem ez volt az első ilyen élményem és végre megéreztem azt az olimpiai hangulatot, amely az ilyen eskütételekkor átjárja a színpadot. A magyar sportvezetők biztató szavai és a közeg még nagyobb motivációt jelent számomra” – kezdte Babos Ádám, aki néhány szót mondott a delegációs divatos formaruhájáról is.
„Mindenkinek ezt az egységes dizájnt és megjelenésű szettet kapta, de természetesen egyénileg ránk szabták a ruhákat. Nagyon tetszik, kényelmes és elegáns” – tette hozzá tornászunk.
Bár a versenyek már június 21-től elkezdődnek, a tornászok csak három nappal később indulnak Minszkbe.
„Június 24-én, hétfőn utazunk majd, az addig hátralévő napokban pedig Budapesten készülünk, ahol lesz még két ellenőrző szólításunk is, ahol bemutatjuk az Európa Játékokra összeállított gyakorlatainkat, illetve finomítjuk az apróbb hibákat. Ezúttal egyéni összetettben, tehát mind a hat szeren indulok, de lovon kiemelten dolgoztam az elmúlt időszakban és az a célom, hogy ezen a szeren döntőbe, vagy legalább a döntő közeli helyekre odaérjek. Persze ez majd függ a selejtezőben mutatott formámtól és a mezőnytől, de bizakodó vagyok” – mondta magyar bajnokunk.
Babos Ádámnak először június 27-én a selejtezőkben szurkolhatunk és reméljük, hogy június 29-én az egyéni összetett döntőjében, illetve június 30-án a szerenkénti finálékban is drukkolhatunk az FTC sportolójának.
A fehérorosz fővárosban rendezendő multisport-eseményen 50 ország mintegy 4000 sportolója vesz részt. A versenyek június 21-től 30-ig tartanak és 15 sportág 23 szakágában hirdetnek győztest. A viadalon több sportágban is lehetőség van az olimpiai kvótaszerzésre, tornában azonban nem.
A vasárnapi viadalon közel 100 fiatal tornász vett részt.
Závory Szilárd ugrásban és nyújtón is döntős a Waberer's Torna Challenge Világkupán.
Női tornászainkra a Szuper Csapatbajnokság után újabb kihívás várt, igaz ezúttal játék formájában - VIDEÓ
A Központi Tornacsarnokban rendezett csapatbajnokságokon tarolt az FTC.
Peresztegi Kitti bronzérmesként végzett talajon.
Kovács Márton egy arany-, míg Závory Szilárd két ezüst- és egy bronzéremmel zárt.
Gulyás Milán és Ráduly Sándor a magyar ifjúsági tornászválogatott tagjaként ért el remek eredményt.