2020. november 15.
Mesterfokú OB: bronzérem az első napon
Férfi tornászaink a harmadik helyen zárták a szupercsapatbajnokságot Győrben.

November 13-a és 15-e között Győrben rendezték a tornászok 2020-as utolsó hazai versenyét, a nagy hagyományokkal bíró Mesterfokú Országos Bajnokságot. A versenyt a járványhelyzetre való tekintettel zárt kapuk mögött bonyolították le, a Magyar Torna Szövetség munkatársain kívül a sajtó számára sem volt nyilvános az esemény.

Az első napon a nőknél és a férfiaknál egyaránt egyéni összetett győztest és szupercsapatbajnokot hirdettek, a pénteki nap egyben válogató is volt a decemberi Európa-bajnokságra.

A mieink a férfiak mezőnyében voltak érdekeltek, amelyben meglepetés-győzelemmel ért véget a szupercsapatbajnokság, hiszen a rendkívül fiatal kerettel felálló KSI győzött, megelőzve a BHSE-t, és a Severin Kranzmuller, Nagy Márk, Ujvári Benedek, Kovács Márton összeállítású FTC-Telekomot, a mieink tehát bronzéremmel gazdagodtak. Fontos kiemelni a Ferencváros eredményével kapcsolatban, hogy a csapatból Balázs Krisztián és Hajdú Tas is betegség miatt hiányzott, ők pedig érzékeny veszteségnek bizonyultak. A versenykiírás szerint egy csapatot 2 felnőtt, 2 ifi és 2 kadet tornász alkotott a férfiaknál. A csapatbajnokságon minden szeren három fő eredménye (1 felnőtt, 1 ifi, 1 kadet) számít.

Egyéni összetettben nem állt ferencvárosi versenyző a dobogóra, az egyetlen helyezést Kovács Márton érte el, aki hetedikként zárt.

 

A felnőttek versenyével egyidőben a fiú utánpótlás számára is megrendezésre került a Kismester Bajnokság, a kiírás szerint minden korosztályban kezdőtől felnőttig a magyar bajnokság legjobbjai kapnak meghívást. Az utánpótlás korosztályokban kiválóan szerepeltek a Fradi tornászai, összesen három arany-, két ezüst- és hét bronzérmet szereztünk.

 

Győrben pénteken a Magyar Torna Szövetség is  hivatalosan is elbúcsúztatta Babos Ádámot – ezt a Ferencváros már néhány héttel ezelőtt, a hazai rendezésű Albert Kupán megtette. A többszörös magyar bajnok tornász júliusban jelentette be, hogy befejezi sportpályafutását.

„Megható, és egyben jó érzés volt, hogy a szuper csapatbajnokság eredményhirdetése előtt köszöntöttek, jól esett a Magyar Torna Szövetség figyelmessége. Az örömöm akkor lett volna teljes, ha teltház előtt került volna sor erre, de ez most a járványhelyzet miatt nem valósulhatott meg.” – mondta Babos Ádám.

Torna, Mesterfokú Bajnokság, Győr
Az FTC-Telekom eredményei:

Szuper csapatbajnokság
3. FTC-Telekom (Severin Kranzmuller, Nagy Márk, Ujvári Benedek, Kovács Márton)

Mesterfokú Bajnokság

Gyermek kezdő korosztály
1. Besenyei Iván
3. Ráduly Sándor
5. Fábián Benedek 
6. Temesi Jeromos 
7. Nnorom Alex 
12. Gulyás Milán 
18. Gilányi Márk 
20. Szabó-Brosch Bendegúz
21. Csuha Noel
23. László-Bártfai Balázs

Gyermek haladó korosztály
2. Ludányi Levente
3. Szontagh Álmos
6. Ujvári Boldizsár
7. Velinov-Dimitrov Krisztián

Serdülő kezdő korosztály
4. Dócs Balázs
5. Hegyi Zsigmond
7. Sándor Aurél

Ifi-kadet korosztályok
3. Nagy Márk
4. Zambori Zala
6. Ujvári Benedek
8. Laczkó Levente
9. Girus Kornél
12. Buzási Bertalan

Felnőtt mesterfokú egyéni összetett
7. Kovács Márton

Szerenkénti döntők

Felnőtt bajnokság
Ló:
5. Kovács Márton
Gyűrű: 6. Kovács Márton
Korlát: 5. Kovács Márton

Utánpótlás bajnokság
Talaj:
2. Zámbori Zala, 3. Lackó Levente, 3. Ujvári Benedek
Ló: 1.Zámbori Zala, 3.Nagy Márk, 6. Girus Kornél
Gyűrű: 4. Nagy Márk, 5. Zámbori Zala
Ugrás: 4.Nagy Márk, 5. Zámbori Zala, 6. Ujvári Benedek
Korlát: 4. Nagy Márk, 6. Zámbori Zala
Nyújtó: 1. Zámbori Zala, 6. Nagy Márk

Cikkajánló

Két aranyérem a 16. Fradi Kupán

Akrobatikus tornászaink öt éremmel zárták a hagyományos, saját rendezésű rangos versenyt - VIDEÓ!

Két korosztályban is az FTC lett a magyar bajnok

A serdülő és gyermek tornászok Csapatbajnokságán négy aranyérmet nyert a Ferencváros.

Újabb sikeres nap az ifjúsági és kadet OB-n

Az FTC-Telekom tornászai két nap alatt 5 arany, 4 ezüst és 5 bronzérmet szereztek.

Balázs Krisztián győzelemmel tért vissza!

Balázs Krisztián és az FTC ifi-kadet csapata is győzött az országos bajnokság első napján.

Újra verseny a lányoknál is: fényes Fradi-sikerek!

Az FTC női tornászai tavalyi bajnoki címüket követően hosszú idő után versenyezhettek ismét.

Két-két egyéni és csapatarannyal a legjobb lett az FTC

Az FTC-Telekom férfi torna szakosztálya tarolt a hétvégi serdülő és gyermek Csapatbajnokságon.

Az FTC sikerszakosztálya is átélte a focisták élményét

Férfi tornászaink egy kedves ajándék céljából is a fényképezőgépek elé álltak – VIDEÓ!

Egyéniben és csapatban is érmesek lett az FTC hölgyei

Női tornászainknál is beindult a versenyzés • A Csapatbajnokságon négy érmet szereztek a fradisták.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most