2019. május 7.
Négy aranyérmes csapatunk lett az FTC Albert Kupán
Női torna szakosztályunk nyolc éremmel zárta a saját rendezésű FTC Albert Kupát.

Vasárnap az FTC Tornacsarnokában rendezték meg az FTC Albert Kupa Leány Utánpótlás Országos Versenyt. Az Albert Alapítvány támogatásával megvalósuló viadalon a csapatok versenyében hét kategóriában hét klub 210 tornásza indult.

Szakosztályunk a csapatversenyek során négy arany- és két ezüstérmet nyert, a gyermek kezdők egyéni versenyében pedig a Fradié lett a dobogó, miután Szlifka Vivien első, Lukács Viktória második, Hürkecz Mira pedig harmadik lett. A serdülő I. o. egyéni versenyében az ezüstérmes Seres-Kugler Tamara szerepelt a legjobban.


„Az FTC Albert Kupa évek óta ez az egyik legnagyobb utánpótlás leány verseny az országban. Szakosztályunk 12 csapattal, 70 tornásszal indult és összesen nyolc együttesünk állhatott dobogóra. Bajnok lett az újonc hatévesekből álló csapatunk, a Zsebibaba Elit I. és II. korcsoportban induló 7-8 évesekből álló együttesünk, továbbá a gyermek kezdő és az ifjúsági II. o. csapatunk. A serdülők II. o. együttese minimális különbséggel maradt el az aranyéremtől” – mondta Bathó Márta szakosztályvezető.

EREDMÉNYEK
FTC Albert Kupa utánpótlás lány verseny, FTC Tornacsarnok
Gyermek kezdő
Egyéni összetett: 1. Szlifka Lilien, 2. Lukács Viktória, 3. Hürkecz Mira, 4. Sándor Natália, 5. Vatai Blanka, 7. Hosnyánszky Petra, 10. Simon Boglárka
Csapatverseny: 1. FTC (160.500 pont);
Serdülő, I. osztály
Egyéni összetett: 2. Seres-Kugler Tamara, 4. Gáspár Gréta, 7. Grámán-Ács Krisztina
Csapatverseny: 2. FTC (132.900 pont)
Ifjúsági II. o legeredményesebb FTC-versenyzője: Keserű Kata
Csapatverseny: 1. FTC „A” (136.600 pont), 4. FTC „C” (120.800 pont), 5. FTC „B” (117.300 pont)
Serdülő II. o. legeredményesebb FTC-versenyzője: Farkas Dorottya
Csapatverseny: 2. FTC „A” (137.500 pont), 5. FTC „B” (124.100 pont), 7. FTC „C” (110.400 pont), 9. FTC „D” (98.500 pont)

Cikkajánló

Öt érem, ketten is mehetnek a vb-re!

Tornászaink öt érmet szereztek az 5. Nemzetközi Budapest Kupán, ketten pedig készülhetnek a junior...

Balázs Krisztián aranyérmes a Budapest Kupán!

Az FTC-Telekom két férfi tornásza szombaton kibérelt a dobogó első két fokát az 5. Nemzetközi Budapest Kupán.

Gyászolunk

Pénteken elhunyt Harmath József, az FTC korábbi tornászedzője, Magyar Zoltán felfedezője.

Győztes tornászlányainkat köszöntötték

Az FTC női torna szakosztályának vezetése köszöntötte páratlan eredményeket elérő versenyzőit.

Fradista aranyeső a csapatbajnoki hétvégén

Kiválóan szerepeltek az FTC tornászlányai az elit utánpótlás csapatbajnokságokon.

Íme, a vb kisfilmje, amelynek a fradista a reklámarca!

Bemutatták a nyári tornász junior világbajnokság promófilmjét Balázs Krisztiánnal a főszerepben – VIDEÓ

Négy arany, három ezüst és két bronz

Akrobatikus tornászaink kilenc éremmel zárták a IX. BASE Bajnokságot.

Csapatbajnoki aranyérmek

Az FTC-Telekom férfi torna szakosztályának fiataljai három csapatbajnoki aranyérmet szereztek.

close
Facebook Youtube Instagram Linkedin
close
Fradi most
Fradi most