2023. május 8.
Országos bajnok a Fradi serdülő leány tornacsapata!
Nagyon izgalmas és rendkívül eredményes hétvégén van túl az FTC női torna szakosztálya.

Május 6-án szombaton rendezték meg Budapesten a tornászok Leány Utánpótlás Országos Bajnokságát.

A versenyen rendkívüli eredményt ért el a Ferencvárosi Torna Club Bagdány Lilien, Hosnyánszki Petra, Nagy Petra Loretta, Eliza Barbosa de Melo összeállítású csapata, hiszen hosszú idő után először a dobogó legfelső fokára állhatott fel az FTC együttese!

A lányok egyéni összetettben is kitettek magukért, Bagdány Lilien a második helyen végzett, akit klub- és egyben csapattársai szorosan követtek, Hosnyánszki Petra a 4., Nagy Petra Loretta a 6. helyet szerezte meg. Újonnan igazolt versenyzőnk, Eliza de Melo Barbosa a 23. helyen végzett összetettben, de ő az első fordulóban még nem indult.

Ugyanezen a napon rendezték meg a gyermek kezdő korcsoport országos bajnokságának második fordulóját, amelyben szakosztályunk két csapatot indított, és rendkívül értékes második, illetve negyedik helyezéseket ért el, szoros versenyben. B csapatunk (Belina Emma, Vörös Nóra, Fekete Réka, Mester Dóra, Tőke Alexandra) a Budapest Bajnokságban második, míg A jelű együttesünk (Juhász Kíra Krisztina, Kovács Emese, Kryvenets Albina , Lara Vander Donckt, Szépvölgyi Zea Flóra) negyedik lett.

A gyermek kezdő korcsoport egyéni összetett országos bajnokságán a következő eredmények születtek: Tőke Alexandra 5., Mester Dóra 7., Belina Emma 8., Lara Vander Donckt 12., Szépvölgyi Zea Flóra 13., Vörös Nóra 14., Fekete Réka 18., Kryvenets Albina 20., Juhász Kíra Krisztina 24., míg Kovács Emese 31. lett.

Érdekesség, hogy Jack Jools Loila jelenleg még az UTE színeiben versenyez ebben az idényben, de már szakosztályunk kötelekében edz és szerepel, tehát az FTC sikeres edzői munkájának támogatásával érte el szép eredményét, a dobogó 3. fokát az országos bajnokság gyermek kezdő egyéni összetett versenyében.

A mozgalmas hétvégén legfiatalabb versenyzőink is megmutatták képességeiket, a Zsebibaba sorozat II. korcsoportjában szereplő csapataink fantasztikus tornával a 2. és a 3. helyen végeztek a Budapest bajnokságban. „A” csapatunk az országos bajnokságban is a második helyen áll, a csapat tagjai Ferencz Elena, Lacsny Zsuzsanna, Fülöp Lilla, Gilányi Hanna és Felhősi Mici.

A bronzérmes "B" csapat tagjai: Tőke Natália, Csongrádi Dària, Rezső Sára, Székelyföldi Bianka, Molnár Olívia.

Cikkajánló

"Ebbe így belepillantani, van itt munka bőven!"

Tornászunk, Székely Zója egy napra felcsapott alkalmi FradiMédia-riporternek - VIDEÓ!

Knight Anna két aranyat nyert, közel az EYOF

Fiatal tornászunk két versenyszámban sem talált legyőzőre, az FTC pedig csapatként is dobogóra állhatott.

Uralta a Fradi a torna Budapest Bajnokságot

Nyolc aranyéremmel zártak fiatal tornászaink az utánpótlás csapatbajnokság 2. fordulójában.

Két aranyérem a Fradi Kupán akrobatikus tornászainktól

Szakosztályunk saját rendezésű versenyén ismét az ország legjobb csapatai mérték össze tudásukat.

Két első, két második hely fiataljainktól

Utánpótlás tornászaink szép eredményekkel kezdték a 2023-as versenyidényt.

Cukik, ügyesek és szállítják az érmeket a Fradinak

A jövő válogatott tornászai cseperednek a Ferencvárosban. Így zajlik a munka a női szakosztálynál – VIDEÓ!

„Ezt a forgatókönyvet boldogan elfogadtam volna”

Az FTC tornászai hazaérkeztek a törökországi Európa-bajnokságról – VIDEÓ

Balázs Krisztián nyolcadik lett az Európa-bajnokságon

Az FTC-Telekom tornásza 12.500 ponttal zárta a nyújtó döntőjét Antalyában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin