2019. május 26.
Öt érem, ketten is mehetnek a vb-re!
Tornászaink öt érmet szereztek az 5. Nemzetközi Budapest Kupán, ketten pedig készülhetnek a junior vb-re.

A Magyar Torna Szövetség immáron ötödik alkalommal rendezte meg a nemzetközi utánpótlásversenyét. A Budapest kupa jó híre az egész világban elterjedt mára, hiszen az Európai országok mellett az idén Bagladesből és Vietnámból is érkeztek versenyzők. Tizenkét nemzet 60 versenyzője három korcsoportban szombaton és vasárnap versenyeztek a központi tornacsarnokban.

Az FTC-Telekom férfi tornaszakosztályát Ujvári Benedek, Kovács Márton, Kiss Márton Benedek és Balázs Krisztián képviselte. Az 3-as korcsoportban Ujvári Benedek első nagy nemzetközi versenyén indult és kiválóan helyt állt. Sajnos ebben a korosztályban Zámbori Zala és Lázár Bence sérülés miatt nem tudott elindulni.

Szombaton a szerenkénti selejtezők után kihirdették az egyéni összetett győztesét, amelyben Balázs Krisztián az I. korcsoportot 78.200 ponttal megnyerte. A másik két korosztályban Kovács Márton, Kiss Márton Benedek és Ujvári Benedek is kitett magáért, Kovács Márton vasárnap a harmadik helyen végzett nyújtón.

Mind a négy versenyzők kiválóan tornázott a hétvégén, és végül összesen öt érmet szereztek! Vasárnap a verseny után kihirdették az ifi vb szűkített keretét, a négyfős keretbe két versenyzőnk, Balázs Krisztián és Kovács Márton is bekerült!

EREDMÉNYEK
5. NEMZETKÖZI BUDAPEST JUNIOR KUPA
I. korcsoport
Egyéni összetett: 1. Balázs Krisztián (78.200)
Szerenkénti selejtezők
Talaj: 8. Balázs Krisztián
Lólengés: 3. Balázs Krisztián
Gyűrű: 2. Balázs Krisztián
Korlát: 1. Balázs Krisztián
Nyújtó: 1. Balázs Krisztián
II. korcsoport
Egyéni összetett: 8. Kovács Márton, 12. Kiss Márton Benedek
Szerenkénti selejtezők
Talaj: 10. Kovács Márton, 16. Kiss Márton Benedek
Lólengés: 7. Kovács Márton, 13. Kiss Márton Benedek
Gyűrű: 10. Kiss Márton Benedek, 12. Kovács Márton
Korlát: 13. Kiss Márton Benedek, 14. Kovács Márton
Nyújtó: 3. Kovács Márton, 7. Kiss Márton Benedek
III. korcsoport
Egyéni összetett: 14. Ujvári Benedek
Szerenkénti selejtezők
Talaj: 17. Ujvári Benedek
Lólengés: 14. Ujvári Benedek
Gyűrű: 11. Ujvári Benedek
Korlát: 13. Ujvári Benedek
Nyújtó: 13. Ujvári Benedek

Cikkajánló

Balázs Krisztiánnal negyedik a tornacsapat Antalyában

A magyar válogatott öt csapatból zárt negyedikként a törökországi nemzetközi férfi csapatversenyen.

Székely Zója magyar bajnok!

Klubunk tornásza felemáskorláton diadalmaskodott, de gerendán és ugrásban is remekül szerepelt.

Két FTC-ezüstérem a női torna Szuper CSB-n

Versenyzőink csapatban és egyéniben is a második helyen végeztek.

Balázs Krisztián dupla az országos bajnokság döntőjében

Versenyzőnk korláton és nyújtón végzett az élen.

Torna: harmadik lett az FTC a szuper csapatbajnokságon

A szuper csb első fordulója mellett a férfi felnőtt ob egyéni összetett versenyét is megrendezték.

Balázs Krisztián a bakui Világkupán szerepelt

Az FTC-Telekom tornásza ezúttal is nyújtón érte el a legjobb eredményét.

Balázs Krisztián volt a legjobb magyar Cottbusban

Tornászunk 12. lett korláton a cottbusi olimpiai kvalifikációs világkupa 2. selejtezős napján.

Balázs Krisztián lett a legjobb magyar nyújtón Kairóban

A Világkupa-sorozat első állomásán az FTC-Telekom tornásza három szeren versenyzett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin