Június 11-én a Magyar Sportok Házában adták át a HM Sportért Felelős Államtitkársága kezdeményezésére életre hívott Gerevich György Nevelőedzői Díjakat, amelyet a Nemzeti Sportügynökség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Edzők Társasága közösen hozott létre.
A díj létrehozóinak célja volt, hogy ezzel is elismerjék a sikeres sportolók pályafutásának kezdetén kiemelkedő szerepet játszó szakembereket. A díjat 2024-től havonta ítélik oda és negyedévente adják át.
A díjazottak között volt az FTC-Telekom férfi tornaszakosztályának vezetője, a fiú utánpótlás-tornászválogatott szövetségi kapitánya, Puskás Jenő is.
- Nem csak az a feladatunk, hogy gyerekekkel megszerettessük a tornát, hanem az is, hogy a sportág közelében is tartsuk őket. Büszke vagyok rá, hogy korábbi versenyzőim közül többen is az edzői hivatás mellett döntöttek – mondta Puskás Jenő.
Závory Szilárd ugrásban és nyújtón is döntős a Waberer's Torna Challenge Világkupán.
Női tornászainkra a Szuper Csapatbajnokság után újabb kihívás várt, igaz ezúttal játék formájában - VIDEÓ
A Központi Tornacsarnokban rendezett csapatbajnokságokon tarolt az FTC.
Peresztegi Kitti bronzérmesként végzett talajon.
Kovács Márton egy arany-, míg Závory Szilárd két ezüst- és egy bronzéremmel zárt.
Gulyás Milán és Ráduly Sándor a magyar ifjúsági tornászválogatott tagjaként ért el remek eredményt.
Az FTC fiatal akrobatikus tornászai junior párosban és hármasban is érdekeltek voltak Guimaraesben.
Nagyszerűen szerepeltek tornászaink a férfi szuper csapatbajnokságon.