2022. július 25.
Remek eredmények után indul a felkészülés
Eredményes időszakot tudhat maga mögött az FTC életében 31 éve jelen lévő akrobatikus torna szakosztály.

Eredményes időszakot tudhat maga mögött az FTC életében 31 éve jelen lévő aktobatikus torna szakosztály, amelynél a nyár végén újrakezdődik a munka. Az alapító szakosztályvezetővel, Deák Katalinnal vettük végig, hogy mi történt a mögöttünk hagyott versenyszezonban.

- Az Akrobatikus torna szakág a nemzetközi trendet követve covid-időszak után módosítást hajtott végre a versenyszabályzatában, ennek megfelelően általában januártól júniusig tart a versenyidőszak és az év második fele pedig a felkészülésé: ilyenkor zajlik az új elemek tanulása, illetve ahol indokolt, ott a korosztály váltás is. Ha tavaszi és őszi évad lenne, lelassulna az új elemek tanulási folyamata, nem lenne elég idő elsajátítani az újdonságokat – kezdte Deák Katalin. 2021-ben a vírus miatt elmaradt versenyekkel együtt összesűrűsödött a versenynaptár, így tavaly világ- és Európa-bajnokságra is sor került. - A tavaly őszi versenyszezonra sikerült olyan jól felkészíteni az egységeinket, hogy az Eb-n vegyes párosban 7. helyen zárt Király Jázmin, ami magyar szinten nagyon jó helyezésnek számít.

Az idei Világbajnokságot Bakuban rendezték 25 ország képviseletével, ahol a magyar válogatott keret tagjaként a Ferencvárosi Torna Clubot Molnár Jázmin és Paunoch Izabella 12-18 éves korosztályos női páros egység, valamint edzőjük Bertha Zsolt képviselte. A női párosunk a magyar delegáció legeredményesebb egységeként nagy örömünkre a 14. helyen végezett. Áprilisban a Flandria Kupán szerepeltek az FTC akrobatikus tornászai, ahol felnőtt vegyes párosban Király Jázmin, valamint 12-18 éves korosztályba a női páros Molnár Jázmin és Paunoch Izabella a 4. helyen végzett és női hármas egységben Buzási Éva, Horváth Éva, Vadász Virág gyűjtött fontos tapasztalatokat a későbbi versenyekre. A hazai klubversenyek közül számunkra a legfontosabb a Fradi Kupa, amely immáron 18. alkalommal került megrendezésre az Elek Gyula Arénában, ahol közel 200 akrobatikus tornász vett részt a gyermekektől egészen a felnőtt korosztályig.

Így jutottunk el a szezonzáró Magyar Bajnokságig, ahova a hazai, valamint nemzetközi versenyeken elért eredményekkel lehetett kvalifikálni. A Fradi kiválóságai itt is remekeltek, vegyes párosban Király Jázmin Balance ATC-s párjával, a 12-18 éves korosztályban Molnár Jázmin és Paunoch Izabella női páros, valamint  Bodnár Lilla, Nádasi Szaffi, Radvánszki Réka összeállítású 11-16 éves korosztályú ferencvárosi trió a legjobbnak bizonyult és a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Az ifjúsági hármasoknál a Mosonyi Dorka, Sándor Zita, Schneider Lara trió révén egy ezüst-, a 12-18 éves hármasoknál a Buzási Éva, Horváth Éva, Vadász Virág összeállítású csapatnak köszönhetően egy bronzéremmel gazdagodott az éremgyűjtemény. Felnőtt versenyzőnk mellett az utánpótlás is kitett magáért.

A szünidő beköszöntével sportolóink pihenőre vonulhattak – a kisebbeknek több, a nagyobbak kevesebb szünet következett. A nyár végéhez közeledvén azonban mindenki számára újrakezdődik a munka, amely megalapozhatja a következő évad sikereit.

Cikkajánló

Két duplázó és öt arany a torna ob záró napján

Balázs Krisztián és Zámbori Zala két, míg Girus Kornél egy számban állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Két szeren is győzni tudott Zámbori Zala

Versenyzőink szombaton is folytatták jó szereplésüket a fiú tornászok országos egyéni bajnokságán.

Ígéretes kezdés Balázs Krisztiántól

Balázs Krisztián második lett egyéni összetettben az országos bajnokságon, míg kadetben Zámbori Zala nyert.

Zámbori Zala két éremmel zárta a Budapest Kupát

Sikeresen szerepeltek az FTC-Telekom fiú tornászai a hétvégi versenyen.

Szurkoljunk együtt fiatal tornászainknak!

Szombaton és vasárnap a Budapest Kupán indulnak az FTC-Telekom versenyzői.

Elnöki elismerő oklevelet kapott Bathó Márta

Több évtized után elköszön a Ferencvárosi Torna Clubtól Bathó Márta.

Balázs Krisztián Világkupa-bronzérmes Koperben!

Ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok tornászunk korláton nagyot javított és dobogóra állhatott Szlovéniában.

Balázs Krisztián két szeren is döntős Koperben

Az FTC tehetsége nyújtón és korláton is remek gyakorlatot mutatott be.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin