Vasárnap véget ért Ausztriában az 5. International Grazer Acro Cup. Az FTC két versenyszámban képviseltette magát.
Felnőtt párosunk, Király Jázmin és Molnár Jázmin első alkalommal versenyeztek ebben a felállásban nemzetközi versenyen, méghozzá nem is akárhogy! A kvalifikáció során első helyen jutottak döntőbe, és vasárnapi kombinált gyakorlatukkal is az első helyen végeztek.
Felnőtt vegyespárosunk, Paunoch Izabella és a BASE-s Stefán Márk első alkalommal szerepelt a felnőtt mezőnyben, ahol szintén az első helyen kvalifikáltak a döntőbe. Az új kombinált koreográfiájukat és a technikai elemeket is szépen mutatták be, amivel a második helyen végeztek.
Mindkét felnőtt egységünk új és nehezített gyakorlatokkal képviselte klubunkat a rangos nemzetközi versenyen, amely a két hónap múlva esedékes Európa-bajnokságra való felkészülés fontos állomása volt.
Molnár Donát egy felmérésen érte el ezt a nem mindennapi eredményt - VIDEÓ!
Ferencvárosi éremeső az utánpótlás országos bajokságon.
Tornásznőnk, Schermann Bianka remekül versenyzett Eszéken.
Az FTC-Telekom férfi torna szakosztályának fiataljai nagyszerűen szerepeltek a szegedi versenyen.
A felnőtt férfi tornászok a negyedik, míg ifjúsági indulónk a hatodik helyen zártak a válogatottal.
Ferencvárosi éremesőt hozott a hétvégi kadet szerbajnokság.
Korábbi sportolónk edzőként szolgálja a Ferencvárost, és úgy érzi, jó helyen van a népligeti sportközpontban.
Öt-tíz év közötti lányok és fiúk csatlakozását várjuk.