2019. május 20.
Remek utánpótlás eredmények fiú tornászainktól
Az FTC-Telekom férfi torna szakosztályának kadet és ifjúsági korú versenyzői jól szerepeltek a hétvégi ob-n.

Május 18-19-én a budapesti Központi Tornacsarnokban rendezték a férfi tornászok ifjúsági és kadet korosztályainak egyéni országos bajnokságát. A nyári győri junior világbajnokságra készülőknek ez már válogatóverseny is volt. A kétnapos viadalon remekül szerepeltek az FTC-Telekom tornászai, több érmet is sikerült elhozni. Ugyan a szakvezetés szerint a mieink teljesítménye még egy kicsit hullámzó volt, de összességében elégedettek lehetünk az eredményekkel.

Kiválóságunkkal, Balázs Krisztiánnal kapcsolatos fontos hír, hogy ugyan a bokasérülése még nem teljesen gyógyult meg, de végre hosszú idő után mind a hat szeren el tudott indulni. A korláton bemutatott gyakorlata még egy kicsit bizonytalan volt, de egyértelműen javuló formát mutat, ami a világbajnokságra nézve is pozitív.

Csapatunk a két korosztályban egyéni összetettben és szerenként összesen két ezüst- és öt bronzérmet szerzett.

Férfi torna, Fiú Ifjúsági I.o. és Kadet I.o. Országos Bajnokság, Budapest
Az FTC-Telekom eredményei

IFJÚSÁGI
Egyéni összetett
2. Balázs Krisztián
3. Kovács Márton

Talaj
3. Vízlendvai Máté


3. Balázs Krisztián
4. Vízlendvai Máté
5. Kovács Márton

Gyűrű
1. Balázs Krisztián
5. Vízlendvai Máté

Korlát
2. Balázs Krisztián
5. Kovács Márton
6. Gombás Krisztián

Nyújtó
1. Balázs Krisztián
4. Kovács Márton

KADET
Egyéni összetett
2. Kiss Márton
4. Laczkó Levente

Talaj
2. Kiss Márton
3. Laczkó Levente


3. Kiss Márton
4. Laczkó Levente

Gyűrű
2. Kiss Márton
3. Laczkó Levente

Ugrás
2. Laczkó Levente

Korlát
2. Kiss Márton
4. Laczkó Levente

Nyújtó
3. Kiss Márton
4. Laczkó Levente

Cikkajánló

Bekezdtek a serdülő tornászok

Ferencvárosi éremeső az utánpótlás országos bajokságon.

Erős mezőny, sikeres gyakorlatok a Világkupán

Tornásznőnk, Schermann Bianka remekül versenyzett Eszéken.

Aranyérmek és értékes helyezések az Arany Kupán

Az FTC-Telekom férfi torna szakosztályának fiataljai nagyszerűen szerepeltek a szegedi versenyen.

Három válogatott tornászunk Luxemburgban versenyzett

A felnőtt férfi tornászok a negyedik, míg ifjúsági indulónk a hatodik helyen zártak a válogatottal.

Tornában is beindult a versenyszezon

Ferencvárosi éremesőt hozott a hétvégi kadet szerbajnokság.

Balázs Krisztián: „Még mindig szeretem nyüstölni magam”

Korábbi sportolónk edzőként szolgálja a Ferencvárost, és úgy érzi, jó helyen van a népligeti sportközpontban.

Játékos torna a Fradiban – várjuk jelentkezésüket!

Öt-tíz év közötti lányok és fiúk csatlakozását várjuk.

Válogatott sportolókkal erősített a Ferencváros!

Női torna szakosztályunknál folytatja Péter Sára, Schermann Bianka és Bácskay Csenge – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin