2020. december 9.
Sporttörténelmi siker az Eb-n két fradistával!
Férfi junior tornász-válogatottunk Balázs Krisztiánnal és Kovács Mártonnal Eb-ezüstérmes lett.

December 9. és 12. között a törökországi Mersinben rendezik meg a felnőtt és junior tornászok Európa-bajnokságát. Az utánpótlás korosztályban két ferencvárosi versenyzőért, Balázs Krisztiánért (a képen balról a harmadik) és Kovács Mártonért (a képen balról az ötödik) szurkolhatunk.

A szerdai selejtezőben megszerzett összesített pontszámokból hirdettek csapateredményt, amely során a Balázs Krisztián, Kovács Márton, Dobrovitz Ádám, Závory Szilárd és Molnár Botond összeállítású magyar válogatott 232.494 pont szerezve második helyen végzett Ukrajna mögött, ezzel pedig sporttörténelmi sikert ért el, hiszen korábban még soha sem szerepelt ilyen jól a magyar csapat.

A selejtezők eredményei alapján ifjúsági olimpiai bajnokunk, Balázs Krisztián az egyéni összetett fináléja mellett szintén döntős lett gyűrűn, lólengésben, korláton és nyújtón. Bizakodásra ad okot, hogy junior világbajnoki bronzérmesünk utóbbi két szeren a második, illetve az első helyen jutott be a fináléba.

A juniorok számára az egyéni összetett döntővel folytatódik a kontinensviadal, amelyet december 11-én, pénteken tartanak, helyi idő szerint 12:00-14:50 között. A szerenkénti finálékat pedig december 13-án 10:00-12:30 között rendezik meg.

(Fotó: UEG)

„Szóhoz sem jutok, sok mindenre készültem, de erre nem” – kezdte Balázs Krisztián a Magyar Torna Szövetségnek adott értékelésében. „Nagyon örülök az ezüstéremnek. Nagyon sokat számított, hogy az elmúlt másfél hónapban együtt edzőtáboroztunk Tatán, rengeteget dolgoztunk, ma pedig mindenki összeszedetten tudta bemutatni azt, amit tud. Nagy az összhang közöttünk, szerintem ez az eddigi legjobb junior csapat. Boldog vagyok az egyéni teljesítményem és a finálék miatt is. Ünneplés most este biztos nem lesz, hiszen a neheze most jön igazán, az egyéni összetett és a szerenkénti finálékkal” – tette hozzá ifjúsági olimpiai bajnokunk.

„Egyáltalán nem számítottam ekkora sikerre, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Sajnálom, hogy nem tudtam százszázalékos gyakorlatokat bemutatni, főleg azt, hogy leestem a lóról, de így is nagyon örülök ennek az éremnek” – mondta Kovács Márton.

Cikkajánló

A szurkolók döntöttek! EZ lett 2020 Fradi-pillanata!

Elképesztő izgalmak után hirdethetjük ki, hogy melyik Fradi-siker nyert a 10+1 jelölt közül.

Tornászaink az év locsolkodását mutatták be – VIDEÓ!

Ez történt szakosztályainkkal idén áprilisban, májusban és júniusban - VIDEÓK!

Eb-győztesünk hazatért, de erre még ő sem számított!

Az FTC-Telekom tornásza, Balázs Krisztián megható fogadtatásban részesült Eb-aranya után - VIDEÓ!

Hat bajnoki címet nyertek a ferencvárosi tornászok

Női tornászaink összesen 12 érmet, köztük, hat aranyat, illetve három-három ezüstöt és bronzot nyertek.

Szenzáció: Balázs Krisztián junior Európa-bajnok!

Az FTC-Telekom kiválósága nyújtón győzött a mersini Európa-bajnokság szerenkénti döntőiben.

Balázs Krisztián történelmi sikere: bronzérem az Eb-n!

Az FTC-Telekom tornásza fantasztikus teljesítménnyel bronzérmes lett az egyéni összetett döntőjében.

Torna EB: két fradista a juniorok utazó keretében

Kihirdették a mersini torna Eb-re utazó férfi junior csapat névsorát és programját.

Két aranyérem a 16. Fradi Kupán

Akrobatikus tornászaink öt éremmel zárták a hagyományos, saját rendezésű rangos versenyt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most