Székely Zója a nyolcadik helyen jutott be az Európa-bajnokság szerenkénti fináléjába az olaszországi Riminiben. Klubunk versenyzője a gyakorlat elején leesett a szerről, és bár ezt követően szépen tornázott, a hiba miatt csak 12.700 pontot kapott, és a nyolcadik helyen végzett.
- El vagyok keseredve. Jó volt a felkészülésem, és jól ment a versenyzés itt az Eb-n eddig. A kvalifikáció is jól sikerült, egyszerűen nem értem mi történt. Ott voltam fejben és fizikálisan is fel voltam készülve. Jött egy hiba, és sajnos nem az lett a vége, amire készültünk, mert ha ezt a gyakorlatot jól megcsinálom, akkor akár az érem is ott lehetett volna a kezemben. Remélem, egyszer eljön az én időm is – mondta el Székely a verseny után.
Eb-ezüstérmes tornászunk a sérült Kovács Zsófia helyett indul Párizsban, már vasárnap.
A Magyar Torna Szövetség elnökségének döntése értelmében Székely Zója nem utazik Párizsba.
Tornászunk rontott a felemás korlát döntőjében a bukaresti versenyen.
Magyar bajnok tornászunk a második helyen jutott be a felemás korlát döntőjébe.
Gerevich György Nevelőedzői Díjat vehetett át Puskás Jenő.
Akrobatikus tornászaink kiválóan szerepeltek a Magyar Bajnokságon.
Fiatal tornászaink egyéniben és csapatban is szereztek aranyérmet.
Tornászunk felemáskorláton lett második a Koperben zajló világkupaversenyen.