Az Országos Bajnokság, amely egyben Utánpótlás Ranglistaverseny volt, már a kezdete előtt tartogatott némi izgalmat. A Baja melletti Duna-mellékág, a Sugovica alacsony vízszintje miatt ugyanis az úszópálya kijelölése komoly fejtörést okozott a rendezőknek, de végül minden korosztály számára sikerült ugyan kissé zavaros, de „úszható” területet kialakítaniuk.
A kerékpározásnál idén is az extrán csúszós, aknafedéllel ellátott körforgalom okozta a legtöbb gondot. Szerencsére szombaton volt lehetősége a versenyzőknek és a stáboknak pályabejárásra, így sportolóink a versenyre már birtokában voltak a gyors, de biztonságos kanyarvétel technikájának.
A gáton kialakított futás teljesítése a 35 Celsius-fokos hőségben igazi triatlonos kitartást igényelt, de az FTC versenyzői ezt az akadályt is kiválóan teljesítették.
A serdülőknél Gaitz Benett teljesen megérdemelten ezüstérmet szerzett, Stock Petra kiegyensúlyozott versenyzésének köszönhetően ötödik, míg Demjén Szabolcs hatalmasat futva hatodik lett.
A gyermek mezőnyben Mészáros Villő és Kovács Miron is kiválóan teljesített és az értékes negyedik helynek örülhetett.
Az újoncoknál Stock Patrícia ismét rajt-cél győzelmet aratott, míg Fruzsa Nóra, végig tartva a dobogós pozíciót, ezüstéremnek örülhetett.
Az ifi korosztályban Deli András a kiváló úszást követően egy erős kerékpáros bolyban tekerhetett, végül megtartva ezt a poziciót a bajnoki dobogó harmadik fokára állhatott.
Nemcsak a távokkal és a pályával, hanem a zord időjárással is meg kellett küzdeni az év első duatlonversenyén.
Az eseményen résztvevő gyermekeket érmekkel és oklevelekkel jutalmazta az Albert Alapítvány.
Kupát kaptak a legeredményesebb versenyzők, az év felfedezettjei és a legszorgalmasabb versenyzők is.
Az FTC triatlon szakosztálya várja a sportolni és versenyezni vágyó kezdőket és haladókat.
Az FTC triatlonszakosztálya Magyarországon évek óta ranglistavezető az utánpótlásban - VIDEÓ
Idén minden eddiginél több sportolónk képviselte az FTC-t az Utánpótlás Triatlon Gálán.
Az FTC triatlonosai Tiszaújvárosban és Szombathelyen versenyeztek rendkívül rangos viadalokon.
Június 22-én a zalaegerszegi Gébárti-tónál zajlott a 2025-ös Zalatriatlon.