2025. július 9.
A junior Ek-n és a Vasi Vasemberen is remekeltünk
Az FTC triatlonosai Tiszaújvárosban és Szombathelyen versenyeztek rendkívül rangos viadalokon.

Július elején négy napon át Tiszaújváros volt a triatlon fővárosa, ahol a felnőtt Világkupa-verseny mellett junior Európa-kupát is rendeztek, amelyen a Ferencváros sportolói közül többen is rajthoz álltak.

Plézer Petra az előfutamban a 22., míg összesítésben a 39. helyen végzett a rangos mezőnyben.

Kovács Benett a közel 90 fős mezőnyben az előfutamban a 14., összesítésben a 47. helyen zárt, a legfiatalabb versenyzőként pompásan teljesített a nagyon erős mezőnyben.

Geri Alíz az előfutamában nyolcadikként könnyedén továbbjutott anélkül, hogy kihajtotta volna magát, ám korábbi csípőproblémája estére visszatért, így sajnos a döntőben azt a cseppet sem kellemes döntést kellett meghoznia edzőjével közösen, hogy menet közben kiszáll a versenyből.

Deli András nagyon erős futamban kellett, hogy kiharcolja a továbbjutást, ami végül sikerült is neki, ötödikként. A döntőben a kerékpár még egy kicsit sok volt neki, de fantasztikusan, és hatalmas önbizalommal versenyzett, a zömében 2-3 évvel idősebbekből álló mezőnyben. A döntőben elért 21. helyezése élete első nemzetközi versenyén, és a mezőny 16. legjobb futóideje egyaránt bravúros teljesítmény.

Kendeh Sebestyén még a verseny előtt néhány nappal sem volt biztos, hogy el tud indulni, három héttel korábban ugyanis kétszer is bukott kerékpározás közben, mindkétszer igen komoly tempónál. Az is csodaszámba ment, hogy minden csontja ép maradt, ennek ellenére végül mégis rajthoz tudott állni. Mivel azonban saját kerékpárja az esések következtében komoly károkat szenvedett, így egy számára kényelmetlen, több számmal nagyobb bringával teljesítette a kétkerekű távot, aminek tükrében az előfutamban elért 3. helye kifejezetten remek. A döntőben sajnos nem sikerült szökést kialakítani, így egy hatalmas, 28 fős boly rendezett a végén futóversenyt a győzelemért. Sebestyén megmutatta, hogy ebben a műfajban is nagyot lépett előre, végül a kiváló 11. helyen ért célba, ami remek felkészülés és jó előjel is a két hét múlva Melillában rendezendő Európa-bajnokság előtt.

Eközben Szombathelyen tartották a már klasszikusnak számító Vasi Vasembert, amin az FTC elit versenyzői szintén remekelt. Berekméri Levente fantasztikus idővel abszolút első helyen zárt, Gelicz Gergely pedig korosztályában állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg az abszolút mezőny 5. helyén ért célba.

Cikkajánló

Eső áztatta duatlon versenyen remekeltek fiataljaink

Nemcsak a távokkal és a pályával, hanem a zord időjárással is meg kellett küzdeni az év első duatlonversenyén.

Több mint száz induló az Albert Emlékversenyen

Az eseményen résztvevő gyermekeket érmekkel és oklevelekkel jutalmazta az Albert Alapítvány.

67 versenyzőnket díjaztuk az év végi gálán

Kupát kaptak a legeredményesebb versenyzők, az év felfedezettjei és a legszorgalmasabb versenyzők is.

Triatlonozz a Fradiban!

Az FTC triatlon szakosztálya várja a sportolni és versenyezni vágyó kezdőket és haladókat.

Saját nevelésű tehetségekkel tör csúcsra a Fradi

Az FTC triatlonszakosztálya Magyarországon évek óta ranglistavezető az utánpótlásban - VIDEÓ

Rekordszámú FTC-versenyző a Triatlon Gálán

Idén minden eddiginél több sportolónk képviselte az FTC-t az Utánpótlás Triatlon Gálán.

A halászlé otthonában jártak fiatal triatlonosaink

Június utolsó hétvégéjén Baja adott otthont az ifi és junior triatlon Országos Bajnokságnak.

Zalai dombok bűvöletében

Június 22-én a zalaegerszegi Gébárti-tónál zajlott a 2025-ös Zalatriatlon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin