2022. augusztus 13.
Arattak elsőbálozó hosszútávosaink Nagyatádon
Triatlonosaink a női és a férfi abszolút elsőséget is elhozták hazánk legnagyobb hosszútávú versenyéről.

Magyarország legnagyobb presztízsű hosszútávú triatlonversenyének idén is Nagyatád adott otthont, amelyen két ferencvárosi triatlonos is először próbált szerencsét.

A megmérettetést triatlonos berkekben „Az év legforróbb napjaként” szokás emlegetni, éppen ezért meglepő módon idén a rekkenő hőség helyett csapadék fogadta a versenyzőket a rajtnál. Az átlagosnál rosszabb idő azonban nem szegte versenyzőink kedvét, akik derekasan helytállva, sőt, időnként a nézőkre ki-kimosolyogva teljesítették a 3800 méter úszásból, 180 kilométer kerékpározásból, illetve 42 kilométer futásból álló erőpróbát.

Ilyen kedvező végkifejletre azonban bizonyára ők maguk sem számítottak „zöldfülűként”:

Berekméri Levente (képünkön) 8.36:55 órás, kiváló időeredménye abszolút férfi győzelmet hozott számára!

Külön megjegyzendő, hogy hazánkban korábban senki nem debütált ilyen erős idővel hosszútávú triatlonversenyen.

Másik versenyzőnk, Tomaschof Kata pedig a hölgyeknél végzett nagy előnnyel az abszolút első helyen ezen az embert próbáló távon, méghozzá 10.53:07 órás remek idővel!

Országos bajnokság lévén, két bajnoki címmel zártuk a hétvégét, amelyre a szakosztály történetében még soha nem volt példa a Hosszútávú Országos Bajnokságon!

Cikkajánló

16 arany az FTC triatlonozóitól egyéniben és csapatban

A Regionális Aquatlon Döntőben remekeltek a ferencvárosi fiatalok.

Sikerrel zajlott az Albert Flórián Emlékverseny

Négy egyesület közel 120 sportolója vett részt az eseményen.

FTC-uralom a 2023-as klubrangsorokban

2023-ban is remek évet produkáltak triatlon szakosztályunk sportolói.

Albert-emlékversennyel zárult az év

Közel 160 résztvevője volt az Albert Flórián Aquatlon Emlékversenynek.

Lévay Petra negyedik a tarantói Világkupán

Paratriatlonistánk a nehézségek ellenére érte el ezt a kiváló eredményt.

A Fradi fiatalja abszolút győztes lett

Három éremmel zártak a ferencvárosi triatlonozók a Földrengető Terepduatlon ob-n.

Legyél te is a Fradi triatlonosa!

Az FTC triatlon szakosztálya várja a sportolni és versenyezni vágyó kezdőket és haladókat. Jelentkezz most!

Szép eredmény fiatal triatlonosunktól

Gyalog Ákos Lengyelországban képviselte az FTC-t.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin