archív anyag
Honlapunk 2019. február 25-én megújult, de nem hagyjuk veszni a korábbi cikkeinket! Az itt látható anyag archív írás, ezért előfordulhat, hogy a benne található képek, illetve tartalmi beágyazások az új cikkektől eltérően jelennek meg.
2018. július 10.
Az áldozatos munka
Az FTC triatlonosa, Berekméri Levente öt éve kezdett foglalkozni a sportággal, a hétvégén pedig már fantasztikus teljesítménnyel országos bajnok lett – INTERJÚ!

Mint arról ITT beszámoltunk, az FTC triatlonosa, Berekméri Levente nyerte a férfiak abszolút kategóriáját a 34. Vasi Vasember rövidtávú versenyén. A Fradi elitversenyzője az 1500 méteres úszást 18:54 perc, a mintegy 40 kilométeres kerékpározást 57:29 perc, míg a 10 kilométeres futást 37:20 perc alatt teljesítette, így a 1:55:30-as idejével 558 (!) induló közül lett aranyérmes.

- 558 induló közül elsőnek lenni. Még kimondva is libabőrös lesz tőle az ember.
- Hatalmas élmény volt, hiszen a verseny egyben országos bajnokság is volt és életemben először lettem abszolút magyar bajnok. Hozzáteszem, hogy öt éve márciusban kezdtem saját magamat edzeni. Először csak futottam, elindultam egy félmaratonon, most pedig itt vagyok, közel a legjobbakhoz magyar szinten.

- Végre kijött neked a lépés.
- Egyetértek! A korosztályomban gyakran voltam helyezett ezen a távon. A sprinttávokon nem szoktam annyira eredményes lenni, inkább ezek a hosszabb, nem bolyozós távok az erősségeim. Most Szombathelyen is minden összejött. Elég szeles pálya volt. A meleg szerencsére elkerült minket, cserébe nagyjából 27 km/h-s szelünk volt, ráadásul erősen szemből érkezett, így a kerékpározásnál az átlagos 45 km/h-s sebességünk 30-32-re csökkent. Az elég küzdelmesre sikerült, de a futásnál pedig jól jött, hogy nem volt meleg.

- Melyik volt a verseny legkeményebb szakasza?
- Az úszás. A rajt előtt néztem az indulók neveit, sokat közülük jól ismertem, de arra számítottam, hogy maximum csak egy-két ember lesz előttem, végül az ötödik helyen szálltam ki a vízből. A kerékpározás viszont nagyon erősre sikerült. A táv nem volt egészen 40 kilométer és bő két és fél perces előnyre tettem szert, ezt pedig a futás során könnyedén megtartottam.

- Milyen céljaid vannak a közeljövőben?
- Idén Magyarországon már csak egy sprinttávú versenyen indulok majd, de alapvetően inkább egy jó edzés céljából. Terveim szerint utána Ausztriában állok rajthoz egy rövid-, illetve középtávú viadalon. A következő triatlonos szezonban pedig folyamatosan rövid- és középtávú versenyeken indulok majd. Két éve vagyok a Fradi-család tagja és azt látom, érzem, hogy a klubban nagyon fejlődik a sportág és remélem, hogy még idén csatlakozik hozzánk több tehetséges triatlonos, akikkel megerősödve a következő évben a csapat országos bajnokságon is szép eredményeket érhetünk el.


Cikkajánló

Sikerrel zajlott az Albert Flórián Emlékverseny

Négy egyesület közel 120 sportolója vett részt az eseményen.

FTC-uralom a 2023-as klubrangsorokban

2023-ban is remek évet produkáltak triatlon szakosztályunk sportolói.

Albert-emlékversennyel zárult az év

Közel 160 résztvevője volt az Albert Flórián Aquatlon Emlékversenynek.

Lévay Petra negyedik a tarantói Világkupán

Paratriatlonistánk a nehézségek ellenére érte el ezt a kiváló eredményt.

A Fradi fiatalja abszolút győztes lett

Három éremmel zártak a ferencvárosi triatlonozók a Földrengető Terepduatlon ob-n.

Legyél te is a Fradi triatlonosa!

Az FTC triatlon szakosztálya várja a sportolni és versenyezni vágyó kezdőket és haladókat. Jelentkezz most!

Szép eredmény fiatal triatlonosunktól

Gyalog Ákos Lengyelországban képviselte az FTC-t.

Remek szereplés a Sprint Triatlon Országos Bajnokságon

Az érmek mellett értékes ranglista pontokat szereztek az FTC versenyzői.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin