2019. június 16.
Berekméri Levente magyar bajnok lett!
Triatlonosunk, Berekméri Levente hatalmas sikert aratott a keszthelyi középtávú Országos Bajnokságon.

A hétvégén Keszthelyen rendezték meg a triatlonosok középtávú Országos Bajnokságát és sprinttávú ranglistaversenyét, amelyen az FTC szakosztálya népes csapattal indult. A szombati versenynapon az erős hullámokkal és az extrém meleggel kellett megküzdeniük a versenyzőknek, ennek ellenére elitversenyzőnk, Berekméri Levente 4:26.32-es idővel teljesítette a távot és korosztályában aranyérmes lett, míg az abszolút versenyben bronzot szerzett. A Fradi 22 éves versenyzőjének sikere azért is nagy szó, mert jóval tapasztaltabb ellenfeleit utasította maga mögé.

A seniorok között is örülhettünk éremnek, ugyanis a nőknél Maróti Erika diadalmaskodott,míg Tomaschof Kata korosztályában a negyedik helyen végzett. A Berekméri Levente, Markót Tamás, Mikonya Nándor összeállítású férfi felnőtt csapatunk a népes mezőnyben az értékes negyedik helyet szerezte meg.

A sprinttávon Eipl Tamara és Stefán Gábor korosztályában egyaránt a harmadik helyet szerezte meg, így az FTC triatlon szakosztálya összesen öt éremmel, köztük két arannyal és három bronzzal zárta a keszthelyi versenyt.

EREDMÉNYEK
575 – Keszthely Triatlon, Keszthely
Középtáv, országos bajnokság:
FÉRFI
Abszolút: 3. Berekméri Levente
Felnőtt: 1. Berekméri Levente, 7. Mikonya Nándor, 8. Budai Csaba, 22. Markót Tamás, 26. Mesterházy Roland, 49. Szabó János
NŐI
Felnőtt: 1. Maróti Erika, 4. Tomaschof Kata
Csapat: 4. FTC (Berekméri Levente, Markót Tamás, Mikonya Nándor)
Sprinttáv, Ranglistaverseny:
FÉRFI
Felnőtt: 3. Stefán Gábor, 4. Sipos Péter, 5. Megyes András, 7. Lengyel Tamás
NŐI
Felnőtt: 3. Eipl Tamara

(Fotó: Ancsin Gábor/Keszthely Triathlon)

Cikkajánló

Megható pillanattal zárult a Fradi egyik váltóversenye

Rekordlétszámú versenyző indult a triatlon szakosztályunk által szervezett Máli Péter Emlékfutáson.

A fradista újabb érmet nyert C. Ronaldo szülővárosában

„Jövőre erősebben jövök vissza és elkapok mindenkit, aki 30 másodpercen belül „merészelt” elverni”

Ismét Máli Péter Emlékfutás a Penny Kupáért!

Október 27-én ismét Máli Péter Emlékfutás a Penny Kupáért az FTC-MVM Sportközpontban.

Lévay Petra VK-4. hellyel hangolt az Európa-bajnokságra

Kiváló paratriatlonosunk a spanyolországi Banyolesben rendezett paratriatlon világkupán versenyzett.

Legyél Te is a Fradi triatlonosa!

Az FTC triatlon szakosztálya várja a sportolni és versenyezni vágyó kezdőket és haladókat. Jelentkezz most!

Korosztályos bajnoki cím és felnőtt bronzérem az ob-n

Triatlonosaink hat éremmel zárták a tatai Rövidtávú Országos Bajnokságot.

Egy-egy ezüst és bronz a 30. eXtremeMan-ről

Az FTC triatlonosai két éremmel zárták a nagyatádi Hosszútávú Országos Bajnokságot.

Kiváló idényzárás éremesővel

Triatlonosaink 11 éremmel zárták a pécsi Utánpótlás és Váltó Országos Bajnokságot, illetve ranglistaversenyt.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most