archív anyag
Honlapunk 2019. február 25-én megújult, de nem hagyjuk veszni a korábbi cikkeinket! Az itt látható anyag archív írás, ezért előfordulhat, hogy a benne található képek, illetve tartalmi beágyazások az új cikkektől eltérően jelennek meg.
2018. június 22.
Európa-bajnokok
Triatlonosunk, Déri Dávid és úszónk, Domonkos Ádám is aranyérmes lett a Szervátültetettek és Művesekezeltek olaszországi Európa-bajnokságán.

Június 18. és 22. között az olaszországi Cagliariban rendezték a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságát, amelyen triatlonban és úszásban is szép ferencvárosi sikerek születtek.

Triatlon szakosztályunk versenyzője, Déri Dávid a szakaszosan megrendezett, három nap alatt lebonyolított versenyen indult, ami 5 km futásból, 400 m úszásból és 15 km kerékpározásból állt. Dávid remek teljesítménnyel aranyérmes lett az 5 kilométeres utcai futásban, az abszolút rangsorban pedig a második helyet szerezte meg.

Az úszó számokban, több a klubunkban készülő sportoló is rajthoz állt. Domonkos Ádám öt aranyat, Gyurkó Alexandra két aranyat és három ezüstöt, Jakubovics Péter egy ezüstöt és két bronzot, Berente Judit három ezüstöt és két bronzot, Molnár-Farkas Márk egy ezüstöt, Nagy Lili két-két ezüstöt és bronzot, Déri Dávid és a 4x50 méteres gyors, illetve vegyes váltó is egy-egy bronzot nyert.


Cikkajánló

Bronzérem Dunaújvárosból

Triatlon szakosztályunk versenyzője, Somogy Miklós harmadik lett a III. Dunaújvárosi Duatlon Versenyen.

Világkupa-ezüst Ausztráliából!

Paratriatlonozónk, Lévay Petra második helyen végzett az ausztráliai Világkupán.

Triatlon az Arénában

A Puskás Akadémia elleni mérkőzés előtt a triatlon szakosztállyal ismerkedhetnek meg szurkolóink.

Küzdeni mindig, feladni soha!

Egy verseny, ami már a rajt előtt elveszni látszott, mégis fontos lett Mándli Fanni és az FTC triatlon...

Csodás ezüstérem

Paratriatlonosunk, Lévay Petra idei legjobb eredményével nyert Világkupa-ezüstérmet Cristiano Ronaldo...

Máli Péter Emlékfutás 2018

Triatlon szakosztályunk 2018. október 14-én negyedszer rendezte meg a Máli Péter Emlékfutást a Ferencvárosi...

Máli Péter Emlékfutás

Október 14-én ismét Máli Péter Emlékfutás az FTC Népligeti Sportközpontjában.

Nemzetközi sikerek egzotikus helyszíneken

Halász-Eberhardt Anna ismét egzotikus helyen remekelt, míg paratriatlonosunk, Lévay Petra a...

close
Facebook Youtube Instagram Linkedin
close
Fradi most
Fradi most