Augusztus másodikán Baja adott otthont a sprinttávú (750 m úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló) Országos Bajnokságnak.
Első éves felnőtt versenyzőnk Somogyi Miklós (a képen) remekül folytatta az idényt. Fiatal sportolónk a harmadik bolyban kezdte meg az úszást követő kerékpározást, majd az igen technikás, öt körös pályát követően a legjobbak között kezdte meg a futást. A hőség sem tudta eltántorítani az FTC triatlonosát, ugyanis 59:59-es remek időeredménnyel az abszolút negyedik lett, korosztályában pedig aranyérmet szerzett.
Csapataink is remekül szerepeltek. A felnőtt férfiak (Mesterházy Roland, Rottek Máté, Somogyi Miklós) és az ifjúságiak (Holba Dániel, Kondor Dávid, Mudra Milán) is a dobogó második fokára állhattak fel.
A női mezőnyben Bathó Márta, Turiet Lilián, Tóth Katalin is érmet szerzett korosztályában, míg a női veterán (Bathó Márta, Turiet Lilián, Tóth Katalin) csapat nem talált legyőzőre, a szeniorok (Freundné Enikő, Nagy Gabriella, Vadai Mónika) pedig ezüstérmesek lettek.
Az utánpótlás ranglista versenyen is kiválóan teljesítettek sportolóink. Holba Zsombor ezúttal sem talált legyőzőre, míg Deli András remek futásának köszönhetően a második, Mándli Fanni a harmadik helyen végzett korosztályában.
XXXVII. Tatai Minimaraton és Félmaratonon a 13,5 kilométeres távon induló Csáko Enikő az összesített versenyt és korosztályát is megnyerte.
XXXVII. Tatai Minimaraton és Félmaraton, Tata
13,5 km, minimaraton
NŐI
Abszolút: 1. Csáko Enikő
45-49: 1. Csáko Enikő
E.ON utánpótlás ranglistaverseny XV. Mogyi Triatlon Amatőr és Elit Sprint OB, Baja
NŐI
Újonc 1: 12. Pálfi Zita
Gyermek: 10. Plézer Petra, 29. Pálfi Réka, 31. Csőgör Brigitta, 45. Bangha Natália Kinga
Serdülő: 3. Mándli Fanni, 18. András Míra, 35. Benkő Dóra
Felnőtt, sprint: 17. Tomschof Kata (elit: 2.), 59. Demeter Debóra (felnőtt1: 7.), 86. Nagy Gabriella (szenior1: 5.), 90. Freundné Enikő (szenior3: 4.), 99. Vadai Mónika (szenior2: 5.), 106. Turet Lilian (veterán2: 1.), 110. Bathó Márta (veterán2: 3.), 111. Tóthné Kati (veterán1: 2.)
Sprint, szenior, csapat: 3. FTC (Nagy Gabriella, Freundné Enikő, Vadai Mónika), veterán, csapat: 1. FTC (Turet Lilian, Bathó Márta, Tóthné Kati);
FÉRFI
Újonc1: 8. Kukucska Benett
Újonc2: 2. Deli András, 24. Kőrös Gergely, 27. Pálfi Ákos, 40. Plézer Patrik Csanád
Gyermek: 1. Holba Zsombor, 4. Bognár Alex, 21. Mach Nándor, 27. Nádudvari Noé, 30. Váraljai András, 35. Temesvári Lénárd, 48. Takács Barnabás, 53. Csajbók Róbert, 61. Dömök Zétény
Serdülő: 10. Toma Tamás, 23. Garcia-Szira Dániel, 39. Benkő Ádám, 48. Bangha Ottó
Felnőtt, sprint: 4. Somogyi Miklós (felnőtt1: 1.), 10. Rottek Máté (felnőtt2: 4.), 34. Mesterházy Roland (felnőtt3: 8.)
Felnőtt, csapat: 3. FTC (Somogyi Miklós, Rottek Máté, Mesterházy Roland)
Szenior, veterán, sprint: 21. Plézer Mátyás Gyula (szenior1: 8.) 37. Megyes András (szenior3: 7.), 52. Jánosi Balázs (szenior2: 23.)
Csapat: 10. FTC (Plézer Mátyás Gyula, Megyes András, Jánosi Balázs
Ifjúsági, elit, férfi, sprint, csapat (junior): 2. FTC (Holba Dániel, Kondor Dávid, Mudra Milán)
Idén minden eddiginél több sportolónk képviselte az FTC-t az Utánpótlás Triatlon Gálán.
Az FTC triatlonosai Tiszaújvárosban és Szombathelyen versenyeztek rendkívül rangos viadalokon.
Június utolsó hétvégéjén Baja adott otthont az ifi és junior triatlon Országos Bajnokságnak.
Június 22-én a zalaegerszegi Gébárti-tónál zajlott a 2025-ös Zalatriatlon.
Az FTC triatlonosai hét éremmel tértek haza a 39. Palóc Triatlonról.
Triatlonozóink öt érmet nyertek a Középtávú Országos Bajnokságon és Rövidtávú Versenyen.
Kendeh Sebestyén hatodik, Geri Alíz 22. lett a közel sem egyszerű terepen rendezett versenyen.
Az első napon kilenc, a másodikon öt érmet szereztek triatlonozóink.