2022. augusztus 1.
Két aranyérem lett a jutalma a nagyot futó fradistáknak
Triatlonozóink ismét remek versenyhétvégét zártak, miután Fadd-Domboriban hat érmet nyertek.

Szombaton Fadd-Domboriban rendezték meg a Triatlon ranglistaverseny következő állomását. A gyermekeknél Deli András révén egy aranyéremmel gazdagodtunk. András a 300 méteres úszás során másodikként ért partot, majd egy hat fős bollyal teljesítette a 8 kilométeres kerékpározást. A két kilométer futás második felében egy ritmusváltásnak köszönhetően tudta leszakítani vetélytársait,  így elsőként haladt át a célvonalon.

A serdülőknél Holba Zsombornak sikerült egy hasonló bravúr, aki szintén remek futásának köszönhetően állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Ebben a kategóriában Kendeh Sebestyén ötödik lett. A felnőttek sprintben (750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás) mérték össze tudásukat, remek időeredmények és nagy egyéni csúcsok  születtek. A két arany- (Turiet Lilián, Pécsi Annamária) és egy ezüstérem (Bathó Márta) mellett Dr. Mándli Tamás az orvos OB-n is diadalmaskodott.

Cikkajánló

Arattak elsőbálozó hosszútávosaink Nagyatádon

Triatlonosaink a női és a férfi abszolút elsőséget is elhozták hazánk legnagyobb hosszútávú versenyéről.

Az FTC csapata két bajnoki címet ünnepelhetett

Triatlonozóink valóságos éremesőt rendeztek a pécsi Utánpótlás Országos Bajnokságon.

OB-bronz és további remek eredmények

Triatlon szakosztályunk versenyzői újabb mozgalmas és eredményes hétvégén vannak túl.

Tony Stark a múlté, a Fradi „Vasembere” mindent vitt

Triatlonozónk, Berekméri Levente megnyerte a nagy hagyományokkal bíró Vasi Vasembert.

Hat érem a Sprint Triatlon Országos Bajnokságon

Július első hétvégéjén ismét Baja adott otthont a Triatlon Sprint Országos Bajnokságnak.

Ikonikus kastélynál is futott az ezüsttel záró fradista

Berekméri Levente a Középtávú Triatlon Országos Bajnokságon embertpróbáló küzdelemben szerzett értékes érmet.

Remekül indult a triatlonos nyár

Az FTC versenyzői kiváló eredményekkel tértek haza Tiszaújvárosból.

Magyar bajnok lett a Ferencváros csapata

A BÚI Mix Váltó Országos Bajnokságon két érmet nyertek triatlonozóink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin