2023. november 3.
Lévay Petra negyedik a tarantói Világkupán
Paratriatlonistánk a nehézségek ellenére érte el ezt a kiváló eredményt.

Az olaszországi Tarantóban került sor a paratriatlon Világkupára október 29-én, amelyen az FTC színeiben versenyző Lévay Petra is elindult. Sportolónk számára nem alakult jól az elmúlt időszak, ugyanis egy teljes évig nem tudott futni egy rosszul sikerült sarokműtét következtében, így csak idén januárban kezdhetett el újra legalább kocogni. Ezt követően Petra teljesítménye folyamatosan javult, ám a Világkupa előtt pár nappal kisebb betegség nehezítette a dolgát. Ennek ellenére végig az élmezőnyben küzdött, a kerékpáros résztávon olasz riválisával harcolt a harmadik helyért, ám végül a futás végén a negyedik helyen érkezett meg a célba, annak ellenére is, hogy az ideje 50 másodperccel jobb lett, mint a júliusi amerikai Világkupán. 

- Felpattantam a bringára és a második körben az edzőm, Molnár Gergő kiabált, hogy jön fel az olasz nő. Sajnos a harmadik körben meg is jelent és leelőzött. Nem hagytam lerázni magam, erőn felül tartottam a tempót és vissza is előztem, majd ugyanez megtörtént kétszer-háromszor. A végén hagytam, hogy előre menjen, mert éreztem, hogy nagyon sokat kivesz belőlem ez a tili-toli. Az volt a stratégiám, hogy ledepózom, visszaveszem az irányítást és lefutom. Az elképzelésem és a valóság nem egyezett, ugyanis elképesztő gyorsan depózott és bennem pedig már nem volt annyi erő, hogy felfussak rá. A futásom így is 50 másodperccel jobb lett, mint a júliusi amerikai Világkupán, de ez itt kevésnek bizonyult és a negyedik hely jutott végül nekem. Úgy érzem, felér egy győzelemmel, mert nem adtam fel, nem álltam ki, végigcsináltam – idézte fel az élményeit a versenyről Lévay Petra.

 

Cikkajánló

Albert-emlékversennyel zárult az év

Közel 160 résztvevője volt az Albert Flórián Aquatlon Emlékversenynek.

A Fradi fiatalja abszolút győztes lett

Három éremmel zártak a ferencvárosi triatlonozók a Földrengető Terepduatlon ob-n.

Legyél te is a Fradi triatlonosa!

Az FTC triatlon szakosztálya várja a sportolni és versenyezni vágyó kezdőket és haladókat. Jelentkezz most!

Szép eredmény fiatal triatlonosunktól

Gyalog Ákos Lengyelországban képviselte az FTC-t.

Remek szereplés a Sprint Triatlon Országos Bajnokságon

Az érmek mellett értékes ranglista pontokat szereztek az FTC versenyzői.

Remek hétvégét zártak fiatal sportolóink

Triatlonozóink értékes pontokat szereztek a veresegyházi viadalon.

Klasszisunk csodás VK-éremmel tért vissza két év után

Paratriatlonozónk, Lévay Petra az Egyesült Államokban remekelt.

Rangos triatlon-seregszemle Tiszaújvárosban

Több FTC-sportoló is elindult a hétvégi viadalon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin