Összesen négy gyermek és kilenc serdülő korosztályú FTC-triatlonos ért el kiemelkedő ranglista-helyezést, amelynek alapján meghívást kaptak a tiszaújvárosi triatlon Világkupa betétszámára, az utánpótlás gálára.
A nemzetközi szabályok és versenykörülmények bár kihívás elé állították fiataljainkat, ők remekül megugrották ezeket, és újra bebizonyították, hogy rendkívül erős a Ferencváros triatlonos utánpótlása.
Gaitz Benett arany-, Mészáros Villő bronzéremmel zárt, rajtuk kívül pedig még hatan állhattak színpadra a legjobbaknak járó gratulációért.
Eredmények:
Gyermek:
3. Mészáros Villő
5. Kovács Miron
8. Kovács Boglárka
16. Gyalog Adél
Serdülő:
1. Gaitz Benett
4. Jantosík Barnabás
6. Kovács Dorka
8. Stock Petra, Demjén Szabolcs
13. Móró Rozina
14. Wagner Jakab
15. Mi Feiyu
Nemcsak a távokkal és a pályával, hanem a zord időjárással is meg kellett küzdeni az év első duatlonversenyén.
Az eseményen résztvevő gyermekeket érmekkel és oklevelekkel jutalmazta az Albert Alapítvány.
Kupát kaptak a legeredményesebb versenyzők, az év felfedezettjei és a legszorgalmasabb versenyzők is.
Az FTC triatlon szakosztálya várja a sportolni és versenyezni vágyó kezdőket és haladókat.
Az FTC triatlonszakosztálya Magyarországon évek óta ranglistavezető az utánpótlásban - VIDEÓ
Az FTC triatlonosai Tiszaújvárosban és Szombathelyen versenyeztek rendkívül rangos viadalokon.
Június utolsó hétvégéjén Baja adott otthont az ifi és junior triatlon Országos Bajnokságnak.
Június 22-én a zalaegerszegi Gébárti-tónál zajlott a 2025-ös Zalatriatlon.