A szezon első igazi nagy versenyének minden évben Balatonboglár ad helyet, ahol a duatlon országos bajnokság kerül megrendezésre, idén sem volt ez másképp. Szombaton az egyéni futamok zajlottak, amikhez kapcsolódóan három versenyző összesített egyéni ideje alapján születtek meg a csapateredmények, vasárnap pedig a mix váltók voltak terítéken. Pénteken került sor az egyesületi pályabejárásra, így a legtöbb család a délutáni edzésről oda vette az irányt és hangolódott a hétvégére.
Szombaton a gyermek futamok indították a napot, majd jöttek az újoncok és végül a serdülők. A sprint távú versenyzők délután álltak rajthoz, az utolsó rajtot jelző duda negyed hatkor szólalt meg. A szombati futam egyben diákolimpia döntő is volt, így sok tanuló az iskoláját képviselve is hajtott a jó eredményre.
Vasárnap délelőtt a serdülő korosztályig, délután pedig az ifitől a szenior korosztályig rajtoltak a versenyzők, fiú-lány-fiú-lány felállásban.
Sajnos ezen a versenyen egy bukás is történt, gyermek csapatunk harmadik tagja vezető pozícióból elesett, így sajnos nem tudta a csapat utolsó tagját váltani. Stock Petra ennek ellenére vállalta, hogy utolsóként indulva, nem hivatalosan is – a fradista társak lelkes biztatása mellett – bejuttatja csapatát a célba.
Mindkét nap gyönyörű eredmények születtek, íme ezek felsorolása:
Egyéni eredmények
Gyermek
6. Jantosik Barnabás
4. Mészáros Villő
5. Stock Petra
6. Gyalog Adél
Serdülő
5. Deli András
Felnőtt 1
15. Gelicz Gergő
Felnőtt 2
1. Berekméri Levente
Szenior 4
5. Fera Attila
Veterán
1. Bathó Márta
Csapat eredmények
Újonc 1 fiú (Gyalog Vince, Kovács Nolen, Lőrincz Gergely) 1.
Újonc 1 lány (Stock Patrícia, Majosházi Liza, Mester Anikó) 1.
Újonc 2 fiú A csapat (Kovács Miron, Mester Bálint, Balogh-Marques Leonard) 1.
Újonc 2 fiú B csapat (Jókai Bálint, Zlatnik-Erdők Andor, Cohen Olivér) 6.
Újonc 2 csapat C csapat (Makai Ármin, Zlatnik-Erdők Máté, Pólik Kornél) 8.
Újonc 2 lány (Fruzsa Nóra, Rátóti Emma, Bangha Kata) 2.
Gyermek fiú A csapat (Jantosik Barnabás, Martis Ádám, Szilasy Zalán) 2.
Gyermek fiú B csapat (Wagner Jakab, Mi Feiyu, Wengrin Szabolcs) 8.
Gyermek lány A csapat (Mészáros Villő, Stock Petra, Gyalog Adél) 1.
Gyermek lány B csapat (Gevicser Nóra, Rátóti Lilla, Móró Flóra Rozina) 4.
Serdülő fiú A csapat (Deli András, Barnaki Dániel, Oroszi Csaba) 3.
Serdülő fiú B csapat (Gaitz Benett, Gyuricza Botond, Plézer Patrik) 6.
Felnőtt férfi (Berekméri Levente, Gelicz Gergő, Gál Péter) 4.
UP2 lány (Geri Alíz, Plézer Petra, Kis Nikolett) 6.
Vasárnap, mix váltó eredmények
Újonc
Kovács Miron, Fruzsa Nóra, Pólik Kornél, Rátóti Emma 1.
Gyalog Vince, Majosházi Liza, Jókai Bálint, Jantosik Bori 8.
Gyermek (időbüntetéssel)
Szilasy Zalán, Gyalog Adél, Wagner Jakab, Gevicser Nóra 5.
UP2
Bangha Ottó, Geri Alíz, Kendeh-Kirchknopf Sebestyén, Plézer Petra 6.
Senior Fera Attila, Gyöngy Evelyn, Mészáros Károly, Fera-Both Csilla 6.
Nemcsak a távokkal és a pályával, hanem a zord időjárással is meg kellett küzdeni az év első duatlonversenyén.
Az eseményen résztvevő gyermekeket érmekkel és oklevelekkel jutalmazta az Albert Alapítvány.
Kupát kaptak a legeredményesebb versenyzők, az év felfedezettjei és a legszorgalmasabb versenyzők is.
Az FTC triatlon szakosztálya várja a sportolni és versenyezni vágyó kezdőket és haladókat.
Az FTC triatlonszakosztálya Magyarországon évek óta ranglistavezető az utánpótlásban - VIDEÓ
Idén minden eddiginél több sportolónk képviselte az FTC-t az Utánpótlás Triatlon Gálán.
Az FTC triatlonosai Tiszaújvárosban és Szombathelyen versenyeztek rendkívül rangos viadalokon.
Június utolsó hétvégéjén Baja adott otthont az ifi és junior triatlon Országos Bajnokságnak.