Sikeresen szerepeltek a mögöttünk hagyott hétvégén a Ferencváros triatlonosai. A Tiszaújvárosban rendezett Junior Európa-kupán és a szlovákiai XTERRA tereptriatlon világkupán egyaránt kiváló eredmények születtek.
Tiszaújvárosban sportolóink szupersprint távon (500 méter úszás, 12 kilométer kerékpározás, 3,6 kilométer futás) versenyeztek. A hőség és az erős mezőny komoly kihívást jelentett, a hat ferencvárosi indulóból azonban hárman is bejutottak a döntőbe.
A nőknél Geri Alíz ismét bizonyította kiváló formáját. A tavaly sérüléssel bajlódó versenyző remek úszást követően az első bollyal haladt, végül a futás döntött a helyezésekről. Alíz a 30 fős mezőnyben a kilencedik helyen végzett, amellyel megszerezte a kvalifikációt az augusztusi Európa-bajnokságra!
A férfiaknál friss országos bajnokunk, Kendeh Sebestyén másodikként ért ki a vízből, majd egy hétfős élcsoporttal elszakadt a mezőnytől. Bár a második depóban elesett, gyorsan felzárkózott, és végig harcban volt az éremért. Végül az előkelő ötödik helyen zárt, ami szintén Eb-részvételt ért! Szabó Mihály a 12. helyen végzett.
Az utánpótlás gálán is remekeltek fiataljaink. Kovács Mira Boglárka rajt-cél győzelmet aratott a lányok mezőnyében, míg Jantosik Barnabás a második helyen végzett. Kovács Dorka negyedik, Mészáros Villő ötödik lett. Jogosan jár a gratuláció valamennyi kijutott versenyzőnknek: Stock Petrának, Móró Flóra Rozinának, Huszár Emesének, Mi Feiyunak és Zlatnik-Erdők Andornak is.
Szlovákiában, az XTERRA tereptriatlon világkupán Mester Bálint is kiváló eredményt ért el. A rendkívül nehéz pályán – 500 méter úszás, 31 kilométer hegyikerékpározás 870 méter szintemelkedéssel és 9,7 kilométer terepfutás 320 méter szintkülönbséggel – korosztályában győzött, míg az abszolút mezőnyben a 13. helyen végzett.
Mester Bálint teljesítménye külön elismerést érdemel, ugyanis munka mellett, hat gyermek édesapjaként éri el sikereit a sportág legmagasabb szintjén.
Triatlonosaink kiváló eredményeket értek el Szombathelyen a rövidtávú országos bajnokságon.
Kendeh-Kirchkopf és Sebestyén Pál abszolút második helyen zárt.
20 versenyzővel szerepeltünk a középtávú triatlon ob-n, ahol egyéni és csapatbajnoki címet is szereztünk.
Ikrényben rendezték a KisTri Triatlon Fesztivált, ahol szakosztályunk szép létszámban képviseltette magát.
Több korosztályban is dobogóra állhattak versenyzőink a IV. Veszprém Triatlon Fesztiválon.
Győztes együttesünk sikerével először nyert szakosztályunk felnőtt férfi bajnoki címet.
Versenyzőink érmekkel és remek teljesítményekkel bizonyítottak itthon és külföldön is.
Ússz, bringázz és fuss hazánk legszebb sporttelepén, és ismerkedj meg egy nagyszerű sportággal.