Július 11-én Veresegyháza adott otthont a nyíltvízi Aquatlon Országos Bajnokságnak, ahol újonctól a veterán korosztályig különböző távokon küzdhettek a versenyzők a bajnoki címekért. A Pamut tóban megrendezett úszást követően a homokos, buckás talajú terepen kijelölt futópálya állított a sportolók elé némi nehézséget, de sportolóink ezúttal is remekül küzdöttek.
Újonc korosztályban t Kukucska Benett tovább folytatta sikeres szereplését, rajt-cél győzelmet aratva szerzett aranyérmet. A lányoknál Szombathelyi Lilla az előkelő negyedik helyen végzett, míg Vörös Adéllal és Gyalog Adéllal kiegészülve csapatban a dobogó legfelső fokára állhatott.
Újonc 2. korosztályban négy fiatalember is a mezőny első felében végzett, a Jantosik Barnabás-Martis Ádám-Plézer Patrik összeállítású csapat pedig így bajnoki ezüstérmet szerzett. A lányok a nyolcadik helyen végeztek csapatban.
Gyermek korosztályban Szombathelyi Szonja és Deli András egyaránt pontszerző lett (7. hely), csapatban a fiúk a negyedik, míg a lányok az ötödik helyen végeztek.
A serdülőknél is két remek egyéni eredmény született az egyaránt hetedikként záró Plézer Petra és Holba Zsombor jóvoltából, míg csapatban a fiúk Benkő Ádám-Holba Zsombor-Toma Tamás összeállításban a második, a lányok a negyedik helyen végeztek.
A junior fiúknál Holba Dániel a dobogó harmadik fokára állhatott, míg UP 2 csapatban az ötödik helyet szereztük meg.
A felnőtteknél Demeter Debóra az abszolút hatodik hellyel korosztályában a harmadik lett, míg veterán korosztályban Bathó Márta ezúttal sem talált legyőzőre.
Ikrényben rendezték a KisTri Triatlon Fesztivált, ahol szakosztályunk szép létszámban képviseltette magát.
Több korosztályban is dobogóra állhattak versenyzőink a IV. Veszprém Triatlon Fesztiválon.
Győztes együttesünk sikerével először nyert szakosztályunk felnőtt férfi bajnoki címet.
Versenyzőink érmekkel és remek teljesítményekkel bizonyítottak itthon és külföldön is.
Ússz, bringázz és fuss hazánk legszebb sporttelepén, és ismerkedj meg egy nagyszerű sportággal.
Az FTC-MVM Triatlon versenyzői a legeredményesebb klubként zárták a hétvégét.
Az FTC triatlonozói egyéniben és csapatban is remekeltek a Duatlon Országos Bajnokságon.
Nemcsak a távokkal és a pályával, hanem a zord időjárással is meg kellett küzdeni az év első duatlonversenyén.