Augusztus 20-án Lengyelországban, Bialystok városaban rendezték az ORV-t, vagyis az olimpiai reménységek versenyét. A versenyen a Visegrádi országok serdülő, ifi, és junior korú versenyzői mérettethették meg magukat immáron 6. alkalommal a lengyel országos bajnokság előfutamaként.
Magyarország nemenként és korcsoportonként 4-4 főt indított a versenyen, ahová az utánpótlás országos bajnokságokon elért eredmények alapján lehetett bejutni. Idén a serdülők mezőnyében Gyalog Ákos indulhatott egyesületünkből, ő volt amagyar csapat legfiatalabb tagja.
A háromnapos program 12 órás buszúttal kezdődött, a második nap pályabejárás és pihenés volt a program, majd vasárnap 8.00-tól már indultak a versenyek.
A korábbi évekkel ellentétben idén strandidő és 28 fokos víz várta a versenyzőket. A 400 méteres táv úszásból, 10 km biciklizésből és 2,5 km futásból állt. Gyalog Ákos élete első serdülő, illetve nemzetközi versenyén kiemelkedő futásának köszönhetően a hatodik helyen végzett, a magyar csapat tagjaként pedig a dobogó második fokára állhatott fel.
A tőröző Fellegi Ildikó mellett a kardozó Nagy László ezüstérmesként zárt.
Három éremmel zártak a ferencvárosi triatlonozók a Földrengető Terepduatlon ob-n.
Az FTC triatlon szakosztálya várja a sportolni és versenyezni vágyó kezdőket és haladókat. Jelentkezz most!
Az érmek mellett értékes ranglista pontokat szereztek az FTC versenyzői.
Triatlonozóink értékes pontokat szereztek a veresegyházi viadalon.
Paratriatlonozónk, Lévay Petra az Egyesült Államokban remekelt.
Több FTC-sportoló is elindult a hétvégi viadalon.
Az FTC triatlonosai a zalai vármegyeszékhelyen folytatták remek szereplésüket.