Új pályán próbálhatták ki magukat az FTC duatlonistái. Az ismeretlen terep mellett sportolóinknak az időjárás jelentette kihívással is meg kellett birkózni. A kerékpáros és a futópálya is dimbes-dombos volt, mellé erős szél és néha egy kis eső színesítette az élményt.
A versenynapot az újonc 1-es korosztály indította, majd kor szerint haladt előre a verseny. A depózások olajozottan zajlottak, a futamok gördülékenyen mentek. Versenyzőink ismét szép számban képviselték az egyesületet és a felnőttek közül is sokan álltak rajthoz. A pálya további előnye volt, hogy a futás és a kerékpár is több körös volt, többször áthaladt a versenyközponton, így nézőként is élvezhető volt és jól követhető, hogy ki hogy áll éppen a küzdelemben. Sportolóink közül Gyalog Ákos érte el a legjobb eredményt, ő második lett.
A következő hétvégén Balatonbogláron állunk rajthoz, ahol az idei első kétnapos versenyen vesznek részt versenyzőink.
Eredményeink (1-6. hely)
Makai Ármin 3. (újonc 1 férfi)
Gyalog Adél 3. (újonc 2 lány)
Gyalog Ákos 2.
Szilasy Zalán 5. (gyermek férfi)
Jantosik Barnabás 6.
Kovács Benett 4. (serdülő férfi)
Nagy Gabriella 3. (szenior 1 nő)
Fera Attila 3. (szenior 3 férfi)
Triatlon szakosztályunk felnőtt sportolói klubcsapat OB-n, a fiatalok ranglista és amatőr kupán versenyeztek.
Szombaton, május 6-án került megrendezésre az Aquatlon országos bajnokság Gödöllőn.
Az FTC kiváló triatlonosa Görögországban hatalmas egyéni csúccsal szerzett ezüstérmet.
Klubunk fiatal versenyzője első érmét szerezte nemzetközi versenyen.
Balatonbogláron duatlon országos bajnokságot és duatlon mix váltó ob-t is rendeztek.
Az újonc futamokkal kezdődött a reggel, majd a férfiak versenye zárta a napot.
Paraerőemelőnk, Sas Sándor és paratriatlonistánk, Lévay Petra iskolásoknak beszélt életéről, pályafutásáról.
A februárban zárult három fordulós viadalon a legügyesebbeket az Albert Alapítvány díjazta is.