2019. február 23.
Triatlon az Arénában
A Puskás Akadémia elleni mérkőzés előtt a triatlon szakosztállyal ismerkedhetnek meg szurkolóink.

A Szakosztályok az Arénában programsorozat részeként a Puskás Akadémia elleni találkozó előtt a triatlonosok mutatkoznak be 16 órától a Groupama Aréna népes szurkolóhadának. A kitelepülések célja, hogy a labdarúgó-közönség is megismerje az FTC szakosztályainak sokszínűségét, ízelítőt kapjanak, akár kipróbálhassák az adott sportágat, és megismerjék azokat a sportolókat, edzőket, akik az év többi időszakában talán kevésbé kerülnek a reflektorfénybe. A program fontos pontja továbbá a toborzás, hogy szurkolóink értesüljenek róla: az FTC összes szakosztálya folyamatosan várja a sportolni vágyó fiatalokat!

A PFLA elleni találkozót február 23-án, 17.00-kor rendezik meg. A találkozóval kapcsolatos összes információt ITT elolvashatja.

Triatlon

Triatlon szakosztályunk újabb remek évet tudhat maga mögött, hiszen 2018-ban az elit, az amatőr, az utánpótlás- és parasportolók számos bajnoki címet szereztek, valamint többen remek nemzetközi eredményeket értek el, aminek köszönhetően 2018-ban több mint 100 magyarországi egyesület közül a Fradi a 7. helyen zárt! De nemcsak bajnokokból, Igazi zöld-fehér hősből sincs hiány, hiszen a Fradi Fair Play-díját a triatlonos Mándli Fanni nyerte. Triatlon szakosztályunkról ITT olvashatnak többet.


Kitelepülés

A triatlonosok kitelepülését a Családi-, azaz a D-szektor alatt kereshetik fel, a programok 16.00-tól a mérkőzés kezdetéig tartanak. Szakosztályunk kitelepülésén kerékpárral és egy úszóergométerrel várjuk a triatlonos próbázókat, de arról is értesülhetnek, hogy miként csatlakozhatnak a triatlonosok közösségéhez. A triatlon szakosztály nemcsak az utánpótlásba toboroz fiatalokat és az elitversenyzőknek biztosít sportolási lehetőséget, hanem minden korosztályból várja az amatőr, de mozogni vágyó jelentkezőket! A triatlon szakág tehát lehetőséget biztosít arra, hogy a Ferencváros színeiben, szervezett keretek között, egy remek közösségben sportolhasson bárki, akinek van elég kalandvágya az úszásból, kerékpározásból és futásból álló sportág kipróbálásához.

Szakosztályok az Arénában
FTC – PFLA – a mérkőzés kezdési időpontja: 17.00
Kitelepülés helye: Groupama Aréna, Családi Szektor (D-szektor)


Az triatlon szakosztály Facebook-oldalát ITT találhatják meg, Instagramon pedig @ftctriatlon néven tudják követni.

Cikkajánló

16 arany az FTC triatlonozóitól egyéniben és csapatban

A Regionális Aquatlon Döntőben remekeltek a ferencvárosi fiatalok.

Sikerrel zajlott az Albert Flórián Emlékverseny

Négy egyesület közel 120 sportolója vett részt az eseményen.

FTC-uralom a 2023-as klubrangsorokban

2023-ban is remek évet produkáltak triatlon szakosztályunk sportolói.

Albert-emlékversennyel zárult az év

Közel 160 résztvevője volt az Albert Flórián Aquatlon Emlékversenynek.

Lévay Petra negyedik a tarantói Világkupán

Paratriatlonistánk a nehézségek ellenére érte el ezt a kiváló eredményt.

A Fradi fiatalja abszolút győztes lett

Három éremmel zártak a ferencvárosi triatlonozók a Földrengető Terepduatlon ob-n.

Legyél te is a Fradi triatlonosa!

Az FTC triatlon szakosztálya várja a sportolni és versenyezni vágyó kezdőket és haladókat. Jelentkezz most!

Szép eredmény fiatal triatlonosunktól

Gyalog Ákos Lengyelországban képviselte az FTC-t.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin