2021. február 1.
Történelem
Bemutatjuk az úszás történelmét, valamint a sportág szakosztállyá válását az FTC-ben.

Az úszás az alapsportágak egyike, története alighanem az emberiség kezdetéig vezethető vissza. Nem volt véletlen, hogy az ősemberek a vizek környezetében telepedtek meg, a víz sok egyéb mellett élelmezte is őket. A halászat során az ősemberek rákényszerültek, hogy megtanuljanak a vízzel bánni, benne mozogni, azaz úszni. Minderre, természetesen, bizonyíték is van, hiszen már a barlangrajzokon felfedezhetőek az „őskori úszók”.

Felvetődik a kérdés, milyen technikával úszhatott az ősember? Mivel a vízben számtalan akadály (farönkök, növényzet, uszadékok) lehetett, valahogy azokat is le kellett küzdeniük, ehhez mi mást, a kezüket használták, mai kifejezéssel élve kartempóztak, ami akár a mai gyorsúszó kartempóhoz is hasonlítható. Persze, emellett egészen biztosan kapaszkodtak is a vízben úszó tárgyakba, közben pedig óhatatlanul lábtempóztak. A gyorsúszás mozdulatsora határozottan felismerhető egy ókori egyiptomi agyagtáblán.

Az ókori neves emberi civilizációk, mint a mezopotámiai, az egyiptomi, a kínai, az indiai és a görög is vízparton, folyók-, tengerek mentén jöttek létre, óhatatlanul összefonódtak az életet adó vízzel. Az ókori gondolkodók hamar felismerték az úszásban rejlő előnyöket, azok szerepét a harcászatban és a nevelésben, ezért ennek hangot is adtak, biztatták az embereket az úszás megtanulására és mindennapi használatára. A feljegyzések szerint például a legnagyobb görög filozófusok, mint Arisztotelész és Platón is gyakorlott úszók voltak. Arisztotelész még az úszás fizikájával is foglalkozott, úszás közben ugyanis megfigyelte, hogy a sós tengervízben könnyebben fenn tud maradni a víz tetején, Platón pedig a különböző úszásmódokat mutatta be munkáiban. Hippokratész, akit a modern orvostudomány atyjának is tartanak, ugyancsak lelkes híve volt az úszásnak, azt a testet és szellemet egyaránt felfrissítő tevékenységnek tartotta.

Az ókori rómaiak is átvették, folytatták, sőt szinte a tökélyre fejlesztették a korábbi vizes szokásokat, hagyományokat, a római birodalomban különösen nagy volt a „fürdőzési” kultusz. A települések szinte mindegyike rendelkezett nagy közfürdővel, ahol a szabad római polgárok naponta megjelentek. Ezzel együtt a tehetősebbek már a magánházaiknál is építtettek kisebb-nagyobb úszómedencéket.

Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy egészségügyi, nevelési, harcászati szempontból is fontosnak tartották az úszást, az mégsem szerepelt az ókori olimpiai játékok programjában. Bár a vízben nem versenyeztek a sportolók, a versenyeik fáradalmait a vízben pihenték ki. Erre utalnak az olimpiai helyszínek közelében feltárt, úszásra is alkalmas méretű medencék, fürdők.

Az úszás jelentősége még a középkor elején sem csökkent, sőt a lovagi korban még fokozódott is. Erre utal, hogy a vadászat és lovaglás mellett az úszást tartották a legfontosabb lovagi erénynek. A germánokról például feljegyezték, hogy kiváló katonai erényeik közé tartozott a kifogástalan úszástudás is. Később az úszás fokozatosan háttérbe szorult, mert az uralkodó egyházi felfogás a nyilvános fürdőzést, ezzel együtt az úszást is erkölcstelen, szemérmetlen cselekedetnek nyilvánította, amelyet ezért betiltott. Ezzel kezdődött az úszásnak, annak oktatásának több évszázados pangása. A fürdőbezárások miatt megszűnt a vízjártassági ismeretek tanítása, ami viszont oda vezetett, hogy drámai mértékben megnőtt a vízbefúlások száma. Látva a bajt szerte Európában az uralkodók nemcsak a fürdőket, hanem a nyílt vizekben történő fürdőzést is megtiltották. Később, a felvilágosodás korában néhány orvos és pedagógus ismét az úszás felé tudta fordítani a közfigyelmet, kiemelve annak egészségügyi és testnevelési fontosságát. Ezen a téren a németek voltak az úttörők, de rövidesen követőik akadtak az angolok, a franciák és az amerikaiak körében. Egyházi tilalom ide, egyházi tilalom oda, 1538-ban megjelent az úszás első hivatalos szakkönyve, amely az ingolstadti egyetem tanárának, Nikolaus Wynmann-nak a munkája.

Művében, amelynek címe „Az úszás művészete” az úszásnemeken, a tanítás mikéntjén túl leírja a vízbeugrásokat, az alámerülést és a vízből mentés technikáját is. Nem sokkal később az angoloknak is meglett a maga szakirodalma, Everard Digby 1587-ben írta meg a De Arte Natandi című művét, melyben az úszásnak, mint életmentő tudásnak a fontosságát hirdette. Melchisédech Thevenot 1696-ban adta ki az első francia nyelvű úszószakkönyvet, amelynek címe az „Úszás művészete képekkel ábrázolva és utasítások a hasznos fürdőzéshez” volt, később Európa-szerte népszerű lett. Íme két kép ebből a könyvből, amelyek a mell- és hátúszás korabeli technikáját ábrázolják.

Nem véletlen, hogy a versenyszerű úszás az imént felsorolt országokban alakult ki. Az immár úszósport további elterjedése és fejlődése szempontjából igen nagy jelentőségű volt, hogy az első újkori olimpia műsorán rögtön helyet kapott az úszás. Ennek hatására egyre több országban kezdődött meg az úszósport megszervezése és fejlesztése. A gyors térhódításra jellemző, hogy amíg az athéni olimpián a négy úszóversenyszámnak összesen 28 indulója volt, addig 1900-ban Párizsban a hat versenyszámra már összesen 100 versenyző jutott.

A nagyvilágban eljutottunk a kezdetektől az úszósportig. De mi volt a helyzet Magyarországon? Hazánk, mint európai ország hűen követte a korabeli trendeket, azaz még az 1600-as években is élénk fürdőélet volt, amit csak erősített a törökök térhódítása, fürdőkultúrája. A nemesek nem szívesen keveredtek a köznéppel, így külön fürdők létesültek a nemeseknek, a városi polgároknak, a parasztoknak, a koldusoknak, sőt a ragályos betegeknek is. Később az európai korlátozások is „begyűrűztek” az országba, Mária Terézia iskolaügyi rendelkezésében, a Ratio Educationisban tiltotta be az úszást. A magyaroknak azonban a tiltás nem tudott megálljt parancsolni, a víz csábításának az emberek nem tudtak ellenállni, a rendeletet kevesen tartották be. Az első magyarországi szabad vizű uszoda 1781-ben épült Pesten a Dunán, majd 1783-ban Balatonfüreden és 1797-ben a Fertő tavon is létesítettek egyet.

Kezdetben ezeket az uszodákat kizárólag katonák használhatták, majd szép lassan a tilalom ellenére a közönség számára is engedélyezték a bejárást, sőt elkezdődhetett az úszásoktatás. Később, A 18–19. század testnevelésének forradalmi újításai az úszásoktatásban is érvényesültek. Az első magyar, igaz még német nyelven íródott szakkönyv 1841-ben jelent, Csillag Károly írta a címe „Filantropista úszómester” volt. A könyv úszásoktatással, a vízigimnasztika ismertetésével és egészségtannal is foglalkozott. Egy ével később, 1842-ben jelent meg az első magyar nyelvű könyv az „Aradi Úszómester”.

Hazánkban az úszás népszerűsítésében kiemelkedő szerepe volt az univerzális sportemberként is ismert gróf Széchenyi Istvánnak, aki szinte naponta úszott a Dunában, azt többször átúszta. A korszak legismertebb, legnagyobb úszója viszont kétségkívül  báró Wesselényi Miklós volt, akinek sok egyéb mellett a Balatonban való úszás népszerűsítését is köszönhetjük, amikor 1836-ban, az Anna-bált követően Füred és Tihany között átúszta a Balatont. A korszak úszás és fürdőkultúrájának helyszínéül a tavak és folyók szolgáltak, nem meglepő, hogy az első vetélkedések is itt zajlottak. Népszerűvé váltak a kihívásos vetélkedők, amelynek során úszóteljesítményre is kötöttek fogadásokat. Magyarországon 1880-ban került sor az úszók első valódi megmérettetésére, ami egy Balaton-átúszás volt, ezt a versenyt Szekrényessy Kálmán nyerte meg 6 óra 40 perces idővel. Az első hivatalos úszóversenyt 1881-ben rendezték a Dunán, Vác és a Margitsziget között, a táv 31,5 km volt. Szekrényessy itt is indult, egy osztrák úszó mögött másodikként ért célba.

Az FTC úszó szakosztályának teljes eredménysora ITT megtekinthető.

Az első, ténylegesen bajnokságnak nyilvánított versenyre 1882 augusztusában került sor, ugyancsak a Dunán, a Káposztásmegyer és a Margitsziget közötti 4000 méteres távon. A versenyen hárman álltak rajthoz, a győzelmet Magyary Kossa Ferenc szerezte meg, így ő lett az első hivatalos magyar úszóbajnok.  Folytatva az első sztorikat, az első zárt medencés úszóversenyt 1890-ben tartották Budapesten a Lukács fürdőben, egy 22 × 20 méteres medencében. A modern értelemben vett és rendszeres úszóversenyek sorozata hazánkban 1893-ban, a Magyar Úszó Egyesület megalakulásával indult meg, de mellette a többi egyesület, a BTC, a MAC és az MTK is jó képességű úszókkal rendelkezett. A magyar úszók fejlődése szempontjából ekkoriban sokat jelentett a nemzetközi élvonalba tartozó osztrák úszókkal való rendszeres vetélkedés. Azonban ennél is sokkal többet jelentett, hogy az újkori olimpiák első magyar sikereit az úszósport hozta, Hajós Alfréd 1896-ban kétszeres olimpiai bajnok lett. Ez az eredmény további lelkes híveket szerzett a hazai úszósport számára.


Hajós Alfréd

Ilyen körülmények között alakult meg az FTC úszószakosztálya 1904-ben. Az első edző az egykori úszó Balogh Hugó volt, aki nagyon hamar felfigyelt a fiatal Waizner (Váczi) Imrére, aki mellúszásban rögtön meg is nyerte az első nemzetközi versenyét. Aztán többet is, mint pl. 1904 karácsony másnapján:

 

Érdekes módon az úszósportnak ekkor még nem volt saját szövetsége, az a MASZ (Magyar Atlétikai Szövetség) felügyelete alá tartozott. Ide jelentkeztek 1905-ben tagnak az FTC úszói is. Ekkoriban tagja volt a szakosztálynak Malaky Mihály, Berán József, Weinber József és János, Horn K. Lajos, és Deutsch Béla. Ugye, ismerős nevek? Nem véletlenül, hisz a labdarúgók akkoriban multilaterális sportolók voltak. De voltak már "csak úszó" úszók is, név szerint: Donáth Leó, Schneider Béla, Szívós Mihály, Tóbiás Zoltán és a feltűnően tehetséges Toldi Ödön.  Az archív képen a klub egyik váltócsapatát látjuk 1907-ből (balról Donáth Leó, Nagy, Fühl József, Tóbiás Zoltán).

Az FTC-ben vezették be Magyarországon először a tréningkönyv-rendszert, ami a mai edzésnaplónak volt az elődje. Céljuk ezzel is a versenyzők tudatos és tervszerű felkészítése volt. Az ötlet annyira bevált, hogy az MTK és a MAFC szinte azonnal, kis késéssel pedig az összes magyar úszóegyesület átvette.

Az önálló Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) 1907. december 12-én alakult meg, alapítói között természetesen ott volt az FTC úszószakosztálya. Az első vezetői között egy öt tagú bizottság tagjaként az FTC részéről Donáth Leó és Kugler Sándor is megtalálható volt. Sőt, az alakuló közgyűlés Kugler Sándort ügyvezető elnöknek is megválasztotta, a tisztikarban pedig olyan FTC vezetők kaptak helyet, mint Malaky Mihály, Horváth Ferenc vagy éppen dr. Springer Ferenc. Az első versenyszabályok kidolgozásával pedig Donáth Leót bízták meg.

1908-ban egy addig példa nélküli botrány árnyékolta be az úszósportot. Történt ugyanis, hogy az FTC és az MTK nagy vitába keveredett egymással. Nem véletlen, hogy a két egyesület a futballon kívül is késhegyre vívó harcot vívott, hiszen mindkettő a sportolás minél gyorsabb ütemű elterjesztését tűzte zászlajára. Amíg ez a sportpályákon zajlott, addig mindez egyértelműen serkentette is a hazai sportéletet. Azonban 1908-ban az FTC kiváló mellúszója, Toldi Ödön átlépett az MTK-ba. Az FTC professzionalizmussal vádolta meg Toldit és az MTK-t is. Később a MÚSZ felmentette őket ezen vádak alól, de a kedélyek nem nyugodtak, az MTK szabotálta az FTC úszó- és - milyen érdekes - atlétikai versenyeit is. Lám-lám, a Schlosser-ügynek is volt előélete, bár az a sportágnál fogva jóval nagyobb vihart kavart. Ugyanebben az évben tűnt fel egy újabb nagy mellúszó tehetség, a 14 éves Wenk János, aki később az FTC úszó-és vízilabda sportjának is halhatatlanja lett.

1910-től újabb versenyzők tűntek fel Domonkos Pál és az Olasz fivérek is jelentkeztek eredményeikkel, akik számos hazai és nemzetközi versenyen értek el sikereket.

A szakosztály vezetője ekkor Mednyánszky Kánitz Henrik volt, akinek munkáját az eredmények minősítették. Versenyzői a különböző versenyeken 38 első helyezést értek el gyors- és mellúszásban, de a hosszútávú dunai bajnokságon is megállták a helyüket. Már ekkoriban megjelentek a vízben az első női úszók is.

Az első nagy korszak az I. világháborúig tartott, ami a sportágak többségéhez hasonlóan visszaesést hozott, hiszen a sportolók többsége a fronton harcolt. Az úszók a háború alatt szüneteltették a szakosztályt. 1918-tól újra rajtkőre léptek a versenyzők, ám igazi nagy úszót akkor még nem tudtak kinevelni. Tíz éven keresztül gyakorlatilag a vízilabdacsapat játékosaiból - akik kiegészítő sportként úsztak versenyeken is - és néhány lelkes hölgyből állt a szakosztály. Mindez nem az jelentette, hogy nem voltak eredmények. Wenk János 1918-ban és 1920-ban 200 m mellen, 1919-ben 220 yard mellen, 1921-ben és 1922-ben 400 m mellen lett országos bajnok, ezek voltak a szakosztály első magyar bajnoki címei. 1921-ben a 4x200 méteres gyorsváltó magyar bajnoki címét nyerte meg a Keserű Alajos, Serény István, Wenk János, Vértessy József összetételű, pólósokból álló csapat.

Ha már a lelkes hölgyeket is megemlítettük, 1923-ban és 1926-ban folyamúszásban Keresztúri Kamilla lett országos bajnok, 1923-ban Szántó Katalinnal és Szász Katalinnal kiegészülve csapatban is.

Később, 1928-tól elindult egy újabb emlékezetes korszak. Kezdetben a nők remekeltek, 1929-ben és 1930-ban a Bárány Magdolna, Csányi Borbála, Mallász Gitta, Pesti Margit, Sipos Margit, Somogyi Vali, Bábel Zsófia, Csukai Lívia, Bán Mária és Vermes Magda összetételű gárda már országos viszonylatban is számottevő erőt képviselt. 1930-ban Somogyi Valéria 200 méteres mellúszásban, Sipos Margit pedig 100 m háton lett országos bajnok. A férfiak közül ebben az évben „csak” Székely András hozott jelentős eredményt, aki főiskolai világbajnok lett.

1931-ben már kiegyenlítetté vált a zöld-fehér sikerlista, felzárkóztak a férfiak. Székely András itthon is folytatta sikersorozatát, 100 m gyorson Budapest-bajnok volt, az országos bajnokságon pedig második, nagy ellenfele Bárány István mögött. Kettejük vetélkedésére jellemző, hogy az Európa Bajnokság is köztük dőlt el. De a 4x200 méteres gyorsváltóban már együtt küzdhettek a nemzeti színekért, ahol Székely is Európa bajnok tudott lenni.

A már említett fradista hölgyek a harmincas évek elején egyértelműen uralták a hazai mezőnyt. Sipos és Somogyi mellett Mallász Margit teljesítményét kell kiemelni, aki 1931-től 1933-ig minden évben megnyerte a 100 méteres hátúszás országos bajnokságát. 1931-től 1934-ig a női 4x100 m gyorsváltó is fradista szám volt. A lányok nemcsak az uszodában, a Dunán, a folyambajnokságon is jeleskedtek, 1932-ben a Csányi, Lovász, Mallász összetételű csapat ott is bajnok tudott lenni.

Az 1932-es év egyébként az olimpiai játékok jegyében telt el. Az előkészületi versenyeken született néhány FTC siker, ám az olimpiára egyedül Székely András jutott ki. Ott, bár megtette, ami tőle telt, hiszen 100 m gyorson egyéni csúcsot úszott (59,4 mp), de ezzel sem került a döntőbe. Ő volt ez első fradista úszó, aki egy percen belül úszott 100 m gyorson. A 4x200 m-es gyorsváltó tagjaként vigasztalódott, hiszen ott a dobogó harmadik fokára állhatott. Az olimpia utáni Budapest-bajnokságon a taroltak az FTC sportolói, Bárány Magda, Sipos Margit és Székely András is fölényesen győzött.

Ekkoriban még egy embert ki kell emelni a sok közül. Ő nem más, mint Angelusz Béla intéző, aki fáradhatatlan szervezőmunkával elérte, hogy az élversenyzőkön kívül tömegek úsztak a Fradiban. Karácsony ünnepén rendezték a az úgynevezett tömegváltóversenyeket, ahol 1932-ben valamennyi számban a zöld-fehér "tömegek" győztek.

A szakosztály második dicsőséges korszakának utolsó sikeres esztendeje 1933 volt, amikor az eddig felsorolt nevek még tudták hozni az eredményeket, ám az idővel ők sem tudtak hadakozni, "kiöregedtek" az úszósportból.

1934 és 1938 között kisebb visszaesés következett a szakosztály életében. Ennek több összetevője volt, egyrészt a korábbi sikereket szállító versenyzők abbahagyták az aktív sportolást, másrészt a vezetésben is változások voltak, az új vezetés az utánpótlásnevelésre helyezte a hangsúlyt.

Az első vonalban azért a nők még ebben az időben is tartották magukat, 1934-ben és 1935-ben is a legjobb 4x100 méteres gyorsváltót alkották. A "régiek" közül maradt Bábel Zsófia, Csányi Borbála, majd Mallász Margit visszavonulása után újra edzésbe állt és visszatért Bethlen Margit. 1938-ra felnőtt hozzájuk az új nemzedék, Balogh Katalin, Linhardt Margit, Sóthy Borbála és Szabó Ágnes, akik női 4x100 m gyorson ugyancsak bajnoki arannyal vették át a stafétabotot.

Ugyanezek a hölgyek a folyamúszásban sem "tétlenkedtek", hiszen Csányi Borbála 1934-ben, Szabó Ágnes pedig 1937-ben nyert bajnoki címet, amit ugyanebben az évben Zákonyi Máriával és Bábel Zsófiával kiegészülve csapatban is megismételt. Csányi Borbála arról is nevezetes volt, hogy 1934-ben a Balatonon is mindent megnyert, így 2000 m-es siófoki távúszó bajnokságot, illetve a mindig rangot adó Balaton átúszó bajnokságot is, méltán nevezhették a Balaton királynőjének. Ezen a „trónon” a követője a már említett Bábel Zsófia volt, aki két alkalommal (1936, 1937) is megnyerte a Balaton átúszást.

 
         Csányi Borbála                        Bábel Zsófia

A férfiak jobban megsínylették a generációváltást, 1930 és 1938 között egyetlen bajnoki címet sem nyertek. Viszont az utánpótlás az valóban beindult, olyan nevek kerültek előtérbe, mint Lőrinc László, Kulcsár Imre, Somogyi Miklós és mindenekelőtt a későbbi gyorsúszófenomén Tátos Nándor.


Tátos Nándor, a harmincas évek végén tűnt fel a medencék partján. Vékony, jó mozgású ifjú volt, akiben az FTC vezetői hamar meglátták a tálentumot. Nem is csalódtak benne. A rendkívül jó kedélyű és legalább annyira szorgalmas fiatalember hamarosan a legjobbak közé küzdötte fel magát, sorra nyerte a bajnokságokat. Olyan sokoldalú úszó, amilyen ő volt, igazán ritkán születik. 100 métertől 1500 méterig minden gyorsúszószámban elindult. 1941-ben és 1942-ben minden ilyen számban győzött is. Ezt a Tátos-féle bajnoki sorozatot azóta sem sikerült senkinek megismételnie. Fénykora arra az időre esett, amikor a háború miatt szüneteltek a nagy világversenyek, nem rendeztek sem olimpiát, sem Európa-bajnokságot. Mindezek ellenére egymás után érte el a nagyszerű eredményeket, országos csúcsokat, sőt egy alkalommal Európa-csúcsot is. 1939 és 1946 között gyorsúszásban 100 méteren 3, 200 méteren 6, 400 méteren 7, 800 méteren 5, 1500 méteren pedig 6, mindösszesen 27 országos bajnoki aranyérmet szerzett. Sokoldalúságát az is mutatja, hogy 1944-ben tagja volt a bajnokságot nyert vízilabdacsapatnak is.

A 40-es években egyértelműen Tátos volt a szakosztály éke, mellette, szinte már természetes módon, a hölgyek is hozták a maguk megszokott minőségi eredményeit. A közölt fotó 1940-ben készült a Fradi gyorsúszónőiről (sorrendben Molnár Magda, Sándor Éva, Ács Ilona). A női 4x100 méteres gyorsváltó különböző összeállításokban 1939-ben és 40-ben is a Fradié lett, mint ahogy a folyamúszásban is verhetetlenek voltak a hölgyek. Az 1940-es bajnoki trió összetétele: Lovász Margit, Vámos Adél és Székely Éva volt. Szinte jelképes ez az összeállítás, amelyben Lovász Margit képviselte a múltat (a harmincas évek elejét), Vámos Adél a jelent (a harmincas évek vége, negyvenes évek eleje), míg az akkor még csak 13 esztendős Székely Éva a jövőt jelentette (50-es évek eleje, sajnos már nem a Fradi színeiben).

Ebből a korszakból feltétlenül ki kell emelni egy korszakos edzőegyéniséget, Sárosi Imrét, aki úszóként kezdett a Ferencvárosban 1920-ban és úszott 1930-ig. A névjegyét azonban nem ezzel, hanem az ekkor elkezdett edzői tevékenységgel tette le a Fradi és az úszósport asztalára. Érdemeit 1974-ben az FTC örökös tag oklevéllel ismerte el.

Aztán 1942 és 1945 között a háborús évek szinte természetes módon visszavetették a szakosztály fejlődését. A férfiaknál Tátos hozta a tőle elvárt magas szintet, ám a nők visszaestek, egyszerűen azért, mert lecsökkent a versenyzői létszámuk.

A II. világháború után lassan tért vissza az élet a szakosztályba, de amikor visszatért, azt nem csak itthon, világszerte megemlegették. Az 1950-es évek eleje újabb aranykornak, az FTC úszótörténelme fénykorának bizonyult. A magyar válogatott úszócsapat nagy része az FTC-ből (akkoriban Kinizsiből) került ki.

Világklasszis úszók szereztek az egyesületnek nagyszerű eredményeikkel még több hírnevet. Novák Éva (ő úszott a Fradiban először világcsúcsot), Novák Ilonka, Szőke Kató, Killermann Klára, Csordás György olimpiai és Európa bajnoki szereplésükkel beírták nevüket nemcsak az FTC, hanem a magyar úszósport aranykönyvébe is. Csodálatos győzelmek és rekordok az országos- és Európa bajnokságokon, remek eredmények az olimpiákon.

Kezdjük az eredmények ismertetését 1949-ben, amikor első győzelmeit aratta Tátos Nándor méltó utóda, Csordás György. Az első évben 400, 800 és 1500 m gyorson nyert. 1950-ben „csak” 800-on és 1500-on, 1951-ben újra mindhárom távon. Ebben az évben folyamúszó bajnok is volt. Ezeket toldotta meg 1952-ben még egy arannyal 400 méteren, majd 1953-ban 1500 méteren. 1954-ben „úgy döntött”, kicsi már neki a magyar medence, ebben az évben 400 és 1500 méteren Európa-bajnok lett.

Meg kell emlékezni Szilárd Zoltánról is, aki Csordás első győzelme évében, 1949-ben a klasszikus gyorsúszószámban, 100 méteren tudott országos bajnok lenni, rá egy évre pedig a 200 méteres hátúszásban nyert.

Novák Éva érdekes párosítású úszásnemekben volt világklasszis, mellen és gyorson. Ma azt mondják, ez a kettő kizárja egymást, Ő bebizonyította, lehetséges. Már 18 évesen országos bajnok volt 200 m mellen, amely számban a londoni olimpián is harmadik lett, 1949-ben a két mellúszó számban lett bajnok, 1950-ben „csak” 200 mellen. 1951-től a mellúszásban komoly vetélytársnőt kapott klubtársa, Killermann Klára személyében, aki idehaza éveken át legyőzte. Ettől függetlenül a helsinki olimpián 200 mellen ezüstérmes tudott lenni, csakúgy, mint 400 m gyorson. Ezt fényesítette ki a 4x100 m-es női gyorsváltó tagjaként aranyra a Novák Ilonka, Temes Judit, Novák Éva, Szőke Kató kvartett tagjaként, méghozzá fergeteges világcsúccsal. Temes kivételével mindannyian klubunk sportolói voltak. Az olimpia után 1953-ban, Novák Éva itthon a gyorsúszószámokban nyert még bajnokságot 200 és 400 méteren, majd kalandos úton Brüsszelbe emigrált.

A másik Novák nővér, Ilona nem a Fradiban kezdett úszni, hanem a MUE színeiben. A londoni olimpia után igazolt a Fradiba, ahol egyből országos bajnok lett 100 m háton. 1950-ben 200 m vegyesen nyert bajnoki címet. A helsinki olimpián húgával, Évával együtt tagja a világhíres 4x100-as gyorsváltónak. Érdekesség, hogy 1953-ban Balaton-távúszásban lett országos bajnok.

Szőke Katalin, vagy ahogy a világ megismerte, Szőke Kató 14 esztendősen lett a Fradi versenyzője. A nagyszerű technikával, hihetetlen könnyedséggel úszó bajnoknő Helsinkiben alig 17 évesen nyerte a 100 méteres gyorsúszás bajnokságát, és tagja volt a fantasztikus világrekorddal győztes 4x100 méteres magyar gyorsváltónak. Két évvel később Torinóban az Európa-bajnokságon ismételt, de Melbourne-ben az előfutamból nem jutott tovább. Részt vett azon az amerikai körúton, amelyet a Sport Illustrated a magyar olimpikonok számára rendezett, s annak végeztével nem tért haza. Los Angelesben telepedett le, ott élt 2017-ben bekövetkezett haláláig. Ilyen világviszonylatban is híres eredménysorral némileg meglepő, hogy egyéniben csupán kétszeres magyar bajnok (1954-ben 100 és 200 m gyorson), de váltóban is „csak” négyszer nyert.

Említettük már Killermann Klárát, aki Novák Éva után lett a hazai mellúszás királynője. 100 méter mellen 1950-től 1954-ig zsinórban ötször, majd 1959-ben és 60-ban még kétszer nyert. 200 méteren pedig 1951-től 1954-ig négyszer, majd 1956-ban és 1959-60-ban még háromszor nyert az annyi, mint tizennégy bajnoki cím. Ezt fejelte meg még öttel a 4x100-as női vegyesváltók tagjaként (1951, 53, 54, 59, 60). Hihetetlenül nagy szorgalom, akaraterő és bajtársiasság jellemezte hosszú pályafutása alatt. Természetesen részt vett a helsinki olimpián is, ahol 200 m mellen a negyedik lett, 54-ben az EB-n pedig harmadik. Kitartására és eredményességére jellemző, hogy tagja volt az 1956-os és 1960-as olimpiai csapatnak is. Olyan csúcsokat úszott, amelyek hosszú-hosszú évekig éltek.

Ugyanezekben az években nyerte sorra bajnoki címeit hátúszásban Hunyadfi Magda. 100 méteren 1952-től 54-ig zsinórban háromszor, 53-ban és 54-ben pedig 200 méteren is. Természetesen tagja volt a Killermann Kláránál már említett 4x100 méteres vegyesváltó aranycsapatoknak is.

1954-ben a női 400 méteres vegyesúszás bajnoki címe is a Kinizsihez került, Székely Ripszima szerezte meg.

Térjünk vissza egy kicsit az 1956 utáni évekre, amikor úszóink, a világklasszisok távozása után is szállítottak még eredményeket, bajnoki címeket. A férfiaknál 1956-ban 100 m gyorson Áts Jenő, 1959-ben Lantos László nyert aranyérmet. Ennél többet és többször tudott nyerni Záborszky Sándor, aki 1955-ben és 56-ban 1500 m gyorson, utóbbi évben pedig 400 méteren is bajnok lett. 1958-ban Kunsági György lett a 200 méteres mellúszás országos bajnoka, Várszegi Lajos 1959-ben és 60-ban pedig az azóta magyar szíveknek oly kedves számban, a 400 méteres vegyesúszásban győzött.

Ehelyütt meg kell említeni egy váltószámot, a 4x200 méteres férfi gyorsúszást is, ahol 1956-tól 60-ig, öt éven keresztül minden évben a Fradi csapata lett a bajnok, érdemes felsorolni az ő neveiket is: Áts Jenő, az elnyűhetetlen Csordás György, Záborszky Sándor, Budai Béla, Kovács Miklós, Nyéki Imre, Csikány József, Lantos László, Vörös Sándor, Gallasi István és három alkalommal is a vízilabdázó Kárpáti György.

A hölgyeknél Madarász Csilla nyert 400 m gyorson 1959-ben és 60-ban. Sőt, 1960-ban megnyerte a 100 métert gyorson és háton is. Mellette egy hölgyet kell kiemelni ezekből az évekből, ő pedig nem más, mint Kárpáti Vera, a Fradisták legendás vízilabdázójának, Kárpáti Györgynek a testvére. Amikor 1956 után nem Killermann Klára nyerte meg a mellúszószámokat, akkor ő gondoskodott arról, hogy a címek mégis a Fradinál maradjanak. 1957-ben a 100 m mellen, 1957-ben és 58-ban pedig 200 m mellen is nyert. Univerzalitását pedig azzal bizonyította, hogy 1957-ben és 59-ben a 400 m vegyesúszás bajnoka lett.

A minden szakosztály életében elkerülhetetlen "hullámvasút" az úszóknál is folytatódott. Volt már fenn és lenn is. Az ötvenes évek elején olyan magaslatokon volt, amely egyértelműen a világszínvonalat jelentette, különösen a női vonalon.

Már 1958-tól elkezdődött egy nagyszabású fiatalítási hullám. Ez nem csak amiatt volt, hogy az idősebb és rutinosabb versenyzők abbahagyták a versenyzést, hanem amiatt is, hogy az 1956-os forradalom után sok versenyző külföldre távozott. A fiatalítás első „hírnökeiről” Madarász Csilláról és Várszegi Lajosról már tettünk említést, most jöjjenek a többiek, a nem kevésbé dicséretes eredményeikkel.

Magyarországon hátúszásban a hatvanas éveket Csikány József uralta. 100 méteren 1960-tól 67-ig volt legyőzhetetlen az országos bajnokságokon, 200-on pedig 1961 és 66 között. Mindez 14 egyéni bajnoki címet jelent. Ehhez jön még 14 váltóban nyert bajnokság (4x100 gyorson 2, 4x200 gyorson 5, 4x100 vegyesen 7) és a fedettpályás bajnokságok, amelyek összesen 35-szörös magyar bajnokká teszik. Két olimpián (1960, 64) vett részt, Tokióban a 4x100 méteres vegyesváltó tagjaként 6. helyezést szerzett. Európa-bajnokságokról két bronzérme is van, 1962-ben 200 háton, 1966-ban a 4x100-as vegyesváltóval nyerte.

A már említett Madarász Csilla természetesen 1960 után is folytatta sikersorozatát. 1963-ban és 1964-ben is ő bizonyult a vízben a leggyorsabb magyar hölgynek, azaz országos bajnok volt 100 m gyorson. Szinte természetes, hogy a váltószámokban is gyarapította aranyai számát, a vegyes és a gyorsváltókban további 4 címmel. Mindent összetéve összesen 14-szeres magyar bajnok. 1960-ban 100 m gyorson Európa-rekorder volt. Két olimpián vett részt (1960, 1964), Rómában ötödik, Tokióban hatodik lett 100 gyorson, a 4x100-as váltóval pedig mindkétszer negyedik. 1962-ben tagja volt az Európa-bajnokságon bronzérmet nyert 4x100-as gyorsváltónak. Testvére, Madarász Imola is a Fradi versenyzője volt, a gyors és vegyesváltókban 1961-62-ben ő is háromszoros magyar bajnok.

1961-ben nyerte első egyéni bajnoki címeit a 60-as évek másik nagy úszócsillaga, Egerváry Márta. Hogy milyen számokban? 100 m mell, 200 m mell (tehát ő vette át Killermann Klárától a stafétabotot), 100 m pillangó és 400 m vegyes. Egy év múlva, 1962-ben fokozta a tempót, az előbbieken kívül 200 m háton is nyert. Ez az év volt a csúcséve, az Európa-bajnokságon harmadik lett 400 m vegyesen, az év végén Magyarország legjobb női sportolójának választották. A már említett egyéni számokban 1968-ig összesen 30 országos bajnoki címet nyert, amihez még hozzá lehet adni a váltószámokban elért 14 aranyat, ami összesen 44 bajnoki cím, ezzel ő a szakosztály legeredményesebb sportolója. Három olimpián vett részt (1960, 64, 68), ott azonban nem kísérte a hazaihoz hasonló siker a szereplését, csupán 1960-ban szerzett egy hatodik helyet a 4x100 méteres vegyesváltóval. Ahogy az olimpiák és az Európa-bajnokságok nem igazán sikerültek neki, úgy jött ki a lépés az Universiade versenyein, ahol kétszer indult és hétszer győzött.

Amikor Egerváry Márta 1964-ben felhagyott a 100 m mellel, ezt a bajnoki címet Kovács Zsuzsa biztosította a Fradi úszóinak.

1963-tól 1968-ig a hátúszás hazai királynője Balla Mária volt. Egyéniben (100-on és 200-on) nyolc, váltóban (4x100 vegyes és gyors) még hat aranyérmet szerzett.

Balla Mária 1968-ban „csak” 100 m háton tudott nyerni, 200-on „elorozták” előle a címet, természetesen klubtársa, Pók Edina.

A hatvanas évekből még egy hölgyet kell megemlíteni, a leghosszabb női gyorsúszószám (800 m) specialistáját, Fodor Juditot, aki 1966 és 68 között triplázott ebben a számban. 1967-ben 400 m gyorson is nyerni tudott.

Csikány József nevének említése óta egy kicsit „elhanyagoltuk” a többi férfi versenyzőt, pedig a hatvanas években ők értek el szép eredményeket. 1966-ban Csaba László nyerte meg a 100 és a 200 méteres gyorsúszás bajnokságát. 1967-ben aratta első győzelmét Borlóy Mátyás a 200 m háton (nem mellesleg Csikány József sorozatbajnoki címeit követve), amit 1968-ban is megismételt, de ebben az évben 200 és 400 m gyorson is nyerni tudott. Ugyancsak 1967-ben nyert először Lázár Péter, aki 200 m vegyesen lett bajnok. Ezt a győzelmét egy esztendő múltán megismételte, sőt 400 m vegyesen duplázott. Ők hárman ezekben az években a váltókban sem tétlenkedtek, Csaba Gáborral, Csikány Józseffel, Jaczó Lászlóval, Szendrő Miklóssal, Bányai Miklóssal és Dávid Gyulával különböző összeállítású csapatokat alkotva összesen 9 bajnoki címet szereztek a Ferencvárosnak.

Ahogy korábban megemlékeztünk már egy edzőről, azt most is meg kell tenni. Először 1956-tól 1963-ig, majd 1967-68-ban volt az FTC edzője Bakó Jenő, akinek munkája nagy mértékben hozzájárult tanítványai hosszasan sorolt sikereihez.

1968-ban sajnos nagy vérveszteség érte a szakosztályt, eltávoztak az edzők, akik magukkal vitték legjobb versenyzőiket. Így nem volt mit tenni, újra az utánpótlás felé kellett fordulni. 1969-től elindult az ún. korcsoportos úszóprogram, amelynek első eredményei már 1971-től jelentkeztek.

Ám az igazi fellendülést mégsem ez, hanem egy új sztár, egy új húzónév felbukkanása jelentette. 1970-ben igazolt ugyanis a Fradiba Gyarmati Andrea, aki igazán a génjeiben hordozta a víz, az úszás szeretetét. Szülei olimpiai bajnokok, Gyarmati Dezső és Székely Éva. Andrea 1963-ban kezdett el úszni a BVSC-ben, édesanyja irányításával, és már az 1968-as mexikói olimpián jó helyezéseket (két ötödik hely) ért el. Az 1970-es EB-n már a Fradi színeiben szerzett két arany- (100 m pillangó, 200 m hát) és két ezüstérmet (100 m hát, 4x100 m gyorsváltó). 1972 szeptemberéig 13-szoros Európa-csúcstartó és 30 felnőtt bajnokság győztese, háromszor az év magyar sportolónője. A müncheni olimpián a 100 m pillangóúszás középdöntőjéből új világcsúcsot úszva jutott a döntőbe, ahol azonban a rajtot sajnos elrontotta és „csak” bronzérmes lett. Utána a 100 m háton javított, ezüstöt nyert. Az 1973-as világbajnokságon 200 m háton lett harmadik. Az aktív sportolást 1975-ben hagyta abba.

A hetvenes években - a magyar úszósport újabb fellendülésekor - az FTC úszók is szerepet játszottak a hazai úszóeseményeken és a válogatott csapatokban (főleg az Európa Kupa viadalokon). Ebben az időszakban Ernst Ágnes, Dugántsy Anna, Kormos István, aki 1979-ben a klasszikus távon, 100 m gyorson lett bajnok, fémjelezte a klub úszóéletét.

Pár év bajnoki csend következett, majd a 80-as évek második felében újra jöttek a zöld-fehér sikerek a medencében. Természetesen soroljuk majd a bajnokokat, előbb azonban ismét egy edzőegyéniségről kell írni, aki nem más, mint dr. Sós Csaba.  Úszóként az előszeretettel edzőpápaként emlegetett Széchy Tamás tanítványa volt, Hargitay András és Verrasztó Zoltán kor- és klubtársa, akikkel együtt a világ a magyar vegyesúszó csodáról is beszélt. Versenyzőként tán kevesebb sikert ért el, mint említett társai, de edzőként maradandót alkotott. 1979-ben, 22 évesen szerezte meg edzői oklevelét, amihez 1986-ban egy orvosi diplomát is társított. A Fradi úszó szakosztályának 1985-ben lett és több. mint húsz éven keresztül maradt a vezetőedzője. Napjainkban a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya.

1986-ban ért véget az ezúttal tényleg hét évig tartott hét szűk esztendő. Hét év után az első bajnoki címet Thummerer Ildikó szerezte egy új távon, az 50 m-es mellúszásban.  Ebben a számban szerezte, mégsem mondhatjuk, hogy mellúszó specialista lett volna, hiszen egy év múlva újabb három bajnokságot nyert, egyet sem mellen, sokkal inkább 100 gyorson, 50 és 100 pillangón. Az általa megkezdett sort 1988-ban Gál Franciska folytatta két bajnoki arannyal 200 és 400 vegyesen, majd 1989-ben Tolnai Sára jeleskedett 50 háton.

A szakmai munkának köszönhetően egyre jött, szerencsére folyamatosan jött az utánpótlás. Lakos Gyöngyvér 1993-ban, mindössze 17 évesen robbant be a magyar úszás élvonalába, amikor megnyerte a 100 m gyorsúszást. Egy év múlva ismételt, de ekkor már nyert 50 gyorson is, sőt a 4x100-as gyorsváltót is győzelemre vitte, ahol Pataky Katalin, Petrás Nikolett és Székely Ildikó voltak a társai. Pataky Katalin mindemellett mellen sem tétlenkedett, hiszen övé lett a 100 méter bajnoki címe is. Aztán Lakoshoz hasonlóan egy év múlva, 1995-ben már ős is duplázott, ekkor már a 100 mellett a 200 mell is a felségterülete lett.

Tudjuk, az operettben is megénekelték, „a lányok, a lányok angyalok”, azok voltak a Fradi úszásában is, Láthattuk, 1986 óta csak ők szereztek bajnoki címet. Jogos lehet a kérdés, hol voltak a fiúk? A kérdésre gyorsan jött a válasz, ami újra csak szép eredményekkel párosult. Olyan eredményekkel, amelyek révén 1996-tól tíz éven keresztül megkerülhetetlen tényezői voltak a hazai úszósportnak. A csapat erősségét mutatja, hogy 1996-ban egyből a 4x100 m gyorsváltó megnyerésével köszönt be Gáspár Zsolt, Kalaus Valter, Kovács Vilmos és Szűcs Tamás. A következő években aztán csatlakozott hozzájuk Szilágyi Zoltán, Szabados Béla, Simon Jácint. Ekkoriban ők uralták a gyorsúszó számokat 50 métertől egészen 1500 méterig úgy egyéniben, mint a váltókban. Gáspár Zsolt a pillangóra is sikerrel szakosodott, hiszen 50-től 200-ig ezekben a számokban is begyűjtött néhány bajnoki címet. Az össztermése a régi nagyokat idézi, hiszen 1996-tól 2004-ig 12 egyéni és 13 váltóaranyat úszott össze az országos bajnokságokon.

Nem mehetünk el szó nélkül Szabados Béla teljesítménye mellett sem. Őt nem is annyira a 4 magyar bajnoki címe emeli ki, sokkal inkább az, hogy 2000-ben ő volt az első magyar úszó, aki a rövidpályás világbajnokságok történetében aranyérmet szerzett a 200 m gyorsúszás megnyerésével.

Az új évezred eleje, egészen 2004-ig az előzőekben említett fiúkról és lányokról szólt. Az utánpótlásból folyamatosan jöttek új és újabb tehetségek, akik bajnokká váltak, mint Nyíry Anna a legrövidebb pillangószámban, Csobánki Zsuzsa a legrövidebb gyorsúszószámban vagy éppen Kiss Boldizsár, Bunda Máté, Mészáros Gergely a gyorsúszó számokban. Szép időszak volt, aminek a klub gazdasági helyzete vetett kényszerű véget. Az a gazdasági helyzet, amely a köztudatba a futballistákkal történtek miatt vonult be, de bizony az összes szakosztálynál éreztette kártékony hatását. Az úszószakosztály legjobbjai, hogy versenyezni tudjanak, eligazoltak.

Azonban a Fradi az Fradi, azaz bármilyen helyzetből talpra tud állni. Ahogy a mai klubvezetés régen megszűnt, egykor volt szakosztályokat újjáéleszt, úgy a régi, tradicionális szakosztályokat is a korábbiaknál sokkal jobban támogatja. Így az úszásban is újra megmozdult valami, stílszerűbben, elkezdett újra fodrozódni a víz. 2009-ben még csak egy árva aranyérem született Szele Dávid révén 50 m mellen, 2015-től azonban már három is, Joó Sára 50 és 100 m háton, illetve 50 m gyorson is tudott nyerni. A szakosztály életerejét azonban mindennél jobban mutatja az a tény, hogy immáron valódi klasszisokat tud igazolni. Az első fecske egy a számában valódi világklasszis úszó volt, Verrasztó Dávid személyében, aki 2018-ban jött. Őt követte testvére Verrasztó Evelyn, de a Fradi versenyzője lett Biczó Bence és Szilágyi Liliána is. Verrasztó Dávid, mint a magyar vegyesúszó hagyományok folytatója a Fradiban is méltó a híréhez, immár zöld-fehér színek alatt nyerte meg a 2018-as, a 2019-es és 2020-as magyar bajnokságot 400 m vegyesen és lett ugyanezen táv Európa-bajnoka is 2018-ban. Testvére, Evelyn és Szilágyi Liliána sem „tétlenkedett”, ők 2019-ben Fehérvári Rékával és Mihályvári-Farkas Viktóriával kiegészülve megnyerték a 4x200 m-es női gyorsváltó magyar bajnoki címét. Az ő példájuk, nevük, hozzáállásuk a garancia arra, hogy az úszók a jövőben is szállítják majd a dicső múltjukhoz méltó eredményeket, az utánpótlásból újra kinő majd egy olyan korosztály, melyre büszkén emlékszik majd az utókor, mint tettük az most mi.

Végezetül egy kis számvetés. A megalakulás óta eltelt 116 esztendő alatt a Fradi úszóinak eredménylistája:

2 olimpiai bajnoki címben 4 bajnoknő,

1 világbajnoki cím,

8 Európa-bajnoki cím,

400 magyar bajnoki cím.

A fenti címek elérői közül sokakat név szerint említettünk ebben az összefoglalóban, de hogy senki se maradhasson ki, íme a szakosztály teljes dicsőségtáblája a kezdetektől napjainkig.

Az összeállítást készítette:

FTC Múzeum

A szerkesztés lezárva: 2021.01.23-án.

Felhasznált irodalom és weblapok:

Bíró Melinda: Uszodai sportok (2011)

A MAGYAR SPORT KÉZIKÖNYVE SZERKESZTETTÉK: SASS TIBOR LÁSZLÓ ISTVÁN ANTAL ZOLTÁN (1960)

Az FTC Baráti Kör honlapja (ftcbaratikor.hu)

Nagy Béla: Zöld-fehérben

www.kataca.hu

Magyar Sportmúzeum

www.huszadikszazad.hu

Wikipedia

ADT adatbázis

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most