2023. június 17.
Bronzérem Belgrádból
Fábián Bettina remek hajrával ért fel a dobogóra az úszók Nyíltvízi Kupájának harmadik állomásán.

Szombaton rendezték meg a LEN Nyíltvízi Kupa harmadik állomását Belgrádban. Az FTC-t ezen a versenyen Fábián Bettina képviselte, aki a 10 kilométeres távon bronzérmes lett!

Úszónk végig az élmezőnyben, a 4-6. pozíciókban haladt, végül az utolsó körben, egy jó hajrának köszönhetően másodikként ért célba. Végül célfotó döntött, a bírók szerint Fábián Bettina elsőre nem érte el rendesen a panelt, így a második visszanyúlását vették figyelembe, ezért visszasorolták a harmadik helyre.

- Felkészülés szempontjából jó volt, tudtam még egy kis tapasztalatot szerezni, ami sose árt – nyilatkozta Fábián Bettina. - Nagyon tiszta volt a víz, egy kajak-kenu pálya, ezért alig-alig kellett kinézni, hogy merre ússzunk. Nem volt nagy iram, azt is hozza kell tennem, hogy kevesen voltunk, de így is elég jó ez az eredmény. Sajnos, a panel túl magasan volt, nem értem el elsőre rendesen, vissza kellett nyúlnom, így második helyett harmadik lettem. Egy jó szombati edzésnek fel lehet fogni ezt, nyilván egy komolyabb versenyen sokkal nagyobb lesz az iram és a létszám is, úgyhogy folytatjuk tovább az edzéseket – tette hozzá.

Cikkajánló

Fábián Bettina aranyérmes Velezben

Az FTC úszója az Európa Kupa-sorozat ötödik állomásán diadalmaskodott.

Fábián Bettina Európa-kupa-ezüstérmes 10 km-en

Klubunk fiatal úszója a LEN Nyíltvízi Európa-kupa negyedik állomásán, Somorján lett második.

Két értékes helyezés és óriási egyéni csúcs az Eb-n

Úszónk, Gálicz László két számban is jól teljesített az U23-as Európa-bajnokságon.

Lemaradt a döntőről Mihályvári-Farkas Viktória

Sportolónk a szám aktuális Európa-bajnokaként indult, ám a délutáni programban már nem lesz érdekelt.

Burián Kata lemaradt a fináléról

Az FTC úszója nem jutott be a döntőbe a vizes világbajnokság 200 méter hát versenyszámában.

Vizes vb: Mihályvári búcsúzott 1500 gyorson

Eb-győztes úszónk fő számában a 9. helyen ért célba, összesítésben a 19. helyen végzett.

Fábián Bettina bemutatkozott a medencében is

Friss nyíltvízi úszó vb-ezüstérmesünk a medencés programban 400 gyorson állt rajtkőre Fukuokában.

Fábián Bettina világbajnoki ezüstérmes a váltóval!

Az FTC úszója a magyar válogatott tagjaként állhatott fel a dobogóra a nyílt vízi úszók csapatversenyében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin