Burián Katalin 2001-ben, mindössze hatéves korában kezdett úszni a Jövő SC együttesében, majd 2012-ben edzőivel, Virth Balázzsal és Széles Sándorral együtt az Újpesthez igazolt. Két évet töltött a negyedik kerületben, majd újabb két évvel később a kecskeméti Bácsvíz KVSC-nél folytatta pályafutását, ahol Törös Károly volt az edzője. A 2016-os, Rióban megrendezett ötkarikás játékokra utazó keretbe annak ellenére sem került be, hogy megúszta az olimpiai szintidőt. Még ebben az évben átigazolt az Egri Úszó Klubba, majd 2019-től a BVSC-t erősítette.
Burián 2014 és 2017 között a felnőtt, országos bajnokságokon eddig összesen 14 aranyérmet szerzett az 50 méteres medencében. A 2016-os úszó-Eb-n, Londonban 200 méteres hátúszásban a negyedik lett. Egy évvel később a hazai rendezésű világbajnokságon 200 méteres hátúszásban a 10. lett, de tagja volt az új országos csúcsot úszó 4x100 méteres vegyes váltónak.
Első nemzetközi érmét a 2018-as úszó Eb-n, Glasgowban szerezte, amikor 200 háton harmadikként léphetett fel a dobogóra. Három évvel később bővítette nemzetközi éremgyűjteményét, ugyanis a Budapesten rendezett Európa-bajnokságon ismét bronzérmet szerzett. A 2021-es tokiói olimpián 100 méteres hátúszásban nem jutott a döntőbe, összesítésben a 18. helyet szerezte meg az ötkarikás játékokon, míg 200 háton a 10. helyen zárt. Az olimpia után Grátz Benjámin vette át az edzési irányítását. A novemberi rövid pályás Európa-bajnokságon 200 méter háton döntőt úszott, ám később pozitív koronavírus tesztet produkált, emiatt pedig végül nem állhatott rajtkőre a többi versenyen.
Ügyvezető alelnökünk, Nyíri Zoltán szerint Burián Kata személyisége és a klubunk szellemisége egymásra talált.
- Kata igazi fradista jellem, igazi nagy harcos. Az ő pályafutásában sok volt a bökkenő, az akadály. Ezeket ő mind-mind hatalmas akarattal leküzdötte, szóval nagyon hamar kiderült, hogy ő egy igazi Fradi-karakter - mondta Nyíri Zoltán.
- Úgy alakult, hogy klubot kellett váltanom és a Fradinál tárt karokkal vártak. Úgy gondolom, hogy jelenleg Magyarországon a Ferencváros tudja a legjobb feltételeket biztosítani egy sportolónak a felkészüléshez - nyilatkozta Burián Kata a FradiMédiának.
A Vk-sorozat első állomásán a 10 km bronzérme után a kieséses versenyben is dobogóra állt a Fradi klasszisa.
Nyíltvízi klasszisunk a 10 kilométeres olimpiai távon lett harmadik a mexikói Cancúnban.
A rövidpályás úszó országos bajnokság harmadik napján sem maradt aranyérem nélkül a Ferencváros.
Az FTC úszói a rövidpályás országos-bajnokság második napján is folytatták eredményes szereplésüket.
Németh Nándor, Tombor Sára és a 4x100 méteres mix gyorsváltó is dobogóra állhatott.
Az FTC-MVM az összesített pontversenyt és az éremtáblát is megnyerte a budapesti versenyen.
Az FTC úszója azt reméli, hogy januárban már teljes erővel folytathatja a felkészülést.
Az összetett világkupagyőztes, négyszeres Eb-érmes klasszisunk toronymagasan nyerte a szurkolói szavazást.