2024. december 13.
„Eksztázisban vagyok, legyőztem magamat”
Úszónk, Mihályvári-Farkas Viktória egyéni csúcsot ért el a budapesti rövidpályás világbajnokságon.

Remekül teljesített pénteken Mihályvári-Farkas Viktória a hazai rendezésű, rövidpályás úszó világbajnokságon. Az FTC versenyzője saját futamában hetedikként zárt, egyéni legjobb idővel, 16:03.59 perces eredménnyel ért célba 1500 méteres gyorsúszásban. A szám utolsó előfutamát este rendezték, ami alapján kialakult a végeredmény. Úszónk a 16. helyen végzett, így nem jutott be a fináléba.

„Hatalmasat fejlődtem abból a szempontból, hogy végre tudtam mosolyogni. Elhittem, hogy jó formában vagyok, amit az időeredményem megmutatott. Nem stresszeltem a verseny előtt, komfortosan éreztem magam, lazán tudtam kijönni. Nagyon örülök, teljesen eksztázisban vagyok. Nem nyertem ugyan vébét, magammal szemben azonban győzedelmeskedtem” – fogalmazott Mihályvári-Farkas Viktória.

Cikkajánló

Mindkét úszónk dobogóra állhatott Rómában

Molnár Dóra és Kovács Benedek is harmadik lett a Sette Colli záró napján.

Visszaszámlálás indul: egy év és rajtol a vizes vb

Keszthelyi Rita és Betlehem Dávid is izgatottan várja a hazai világversenyt - VIDEÓ!

Fábián Bettina: „Betelt a pohár, ez nem mehet tovább”

A nyíltvízi úszók egészsége továbbra is sokadlagos szempont, ezen változtatni kell – INTERJÚ!

Fábián Bettina ezüstérmes a setúbáli Vk-versenyen

Úszónk a 3 kilométeres kieséses versenyben remekelt, ugyanebben a számban Betlehem Dávid negyedik lett.

Betlehem ismét aranyérmes, így megnyerte a Vk-sorozatot

A Setúbálban megrendezett Nyíltvízi úszó Világkupán remekeltek a ferencvárosi versenyzők 10 km-en.

Győzelemmel zárta a váltó az országos bajnokságot

Az FTC úszói összesen 18 érmet nyertek a debreceni viadalon.

Barta Bianka ifi Eb-szinttel nyert az OB-n

Remekeltek a Ferencváros fiataljai Debrecenben az ifjúsági úszók országos bajnokságán.

Újabb állomás a Mare Nostrum versenysorozaton

Molnár Dóra jobbat úszott monacói idejénél, de az éremszerzés Canet-en-Roussillonban elmaradt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin