2022. november 16.
Elkezdődött az úszók rövidpályás országos bajnoksága!
Már az első napon megszülethet az első Fradi-érem a Kaposváron zajló viadalon.

November 16-án, szerdán megkezdődött az úszók rövidpályás országos bajnoksága Kaposváron, amelynek már első napján több Fradi-sportoló bejutott a délutáni döntőkbe. Versitz Ákos 200 méter vegyesen állt rajtkőre és a hetedik legjobb idővel jutott a fináléba, míg Kutasi Máté 100 mellen a második legjobb idővel lépett tovább az előfutamokból. Kétszeres Európa-bajnokunk, Burián Kata 50 háton kezdte meg a szereplését az ob-n és rögtön vár rá egy döntő is már az első napon.

Következett a 400 méter férfi gyors, amelyen Európa-bajnokunk, Mészáros Dániel a harmadik legjobb idővel jutott döntőbe, míg a hölgyeknél Fábián Bettina a második legjobb idővel döntőzhet. A váltók esetében is lesz miért izgulnunk, ugyanis a 4x100-as mix vegyesváltó is finalista lett.

A döntőkre délután 17.00 órától kerül sor.

Cikkajánló

Mindkét úszónk dobogóra állhatott Rómában

Molnár Dóra és Kovács Benedek is harmadik lett a Sette Colli záró napján.

Visszaszámlálás indul: egy év és rajtol a vizes vb

Keszthelyi Rita és Betlehem Dávid is izgatottan várja a hazai világversenyt - VIDEÓ!

Fábián Bettina: „Betelt a pohár, ez nem mehet tovább”

A nyíltvízi úszók egészsége továbbra is sokadlagos szempont, ezen változtatni kell – INTERJÚ!

Fábián Bettina ezüstérmes a setúbáli Vk-versenyen

Úszónk a 3 kilométeres kieséses versenyben remekelt, ugyanebben a számban Betlehem Dávid negyedik lett.

Betlehem ismét aranyérmes, így megnyerte a Vk-sorozatot

A Setúbálban megrendezett Nyíltvízi úszó Világkupán remekeltek a ferencvárosi versenyzők 10 km-en.

Győzelemmel zárta a váltó az országos bajnokságot

Az FTC úszói összesen 18 érmet nyertek a debreceni viadalon.

Barta Bianka ifi Eb-szinttel nyert az OB-n

Remekeltek a Ferencváros fiataljai Debrecenben az ifjúsági úszók országos bajnokságán.

Újabb állomás a Mare Nostrum versenysorozaton

Molnár Dóra jobbat úszott monacói idejénél, de az éremszerzés Canet-en-Roussillonban elmaradt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin