November 5-én, szerdán reggel elrajtolt az úszók XXI. Országos Rövidpályás Bajnoksága Debrecenben. Az első nap előfutamai során sok Fradi-úszó volt érdekelt, 200 méter vegyesen a hölgyek mezőnyében a 2009-es születésű Barta Bianka jutott be a szám délutáni döntőjébe, majd következett a 100 méter gyors, amely során Németh Nándor a második legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléra, míg Takács Botond a B-döntőben lesz érdekelt.
A nők között Orbán Boróka jutott döntőbe ezen a távon, Kömöz Eszter és Bencsik Angéla a B-döntőben ugrik majd a medencébe. 50 méter férfi háton Kovács Benedek gondoskodott róla, hogy legyen fradista a döntőben ebben a sprintszámban, ahogyan a hölgyeknél Ilyés Laura is finalista lett. Következett az 1500 méter gyors, ahol Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf kisajátította az első két helyet, így valószínűleg köztük dől majd el az aranyérem sorsa. A hölgyeknél Mihályvári-Farkas Viktória jutott be a döntőbe a második legjobb idővel.
A délelőtti programot a váltószámok zárták. A 4x100 méteres mix gyorsváltóban a Takács Botond, Grandpierre Krisztián, Kömöz Eszter, Bencsik Angéla összetételű váltónk negyedik lett, így bejutott a délutáni döntőbe, míg a 4x100 méteres mix vegyesváltóban a Rasovszky Kristóf, Kutasi Máté, Mihályvári-Farkas Viktória, Szalai Zsófia összetételű FTC a hetedik helyen zárt, így szintén döntőbe jutott.
A rövidpályás ob programja a döntőkkel folytatódik 17.00 órától.
Molnár Dóra és Kovács Benedek is harmadik lett a Sette Colli záró napján.
Keszthelyi Rita és Betlehem Dávid is izgatottan várja a hazai világversenyt - VIDEÓ!
A nyíltvízi úszók egészsége továbbra is sokadlagos szempont, ezen változtatni kell – INTERJÚ!
Úszónk a 3 kilométeres kieséses versenyben remekelt, ugyanebben a számban Betlehem Dávid negyedik lett.
A Setúbálban megrendezett Nyíltvízi úszó Világkupán remekeltek a ferencvárosi versenyzők 10 km-en.
Az FTC úszói összesen 18 érmet nyertek a debreceni viadalon.
Remekeltek a Ferencváros fiataljai Debrecenben az ifjúsági úszók országos bajnokságán.
Molnár Dóra jobbat úszott monacói idejénél, de az éremszerzés Canet-en-Roussillonban elmaradt.