2021. március 24.
Ezüst- és bronzérem az úszó ob első döntői után
Mihályvári-Farkas Viktória második, míg Verrasztó Dávid harmadik hellyel kezdett a 123. Országos Bajnokságon.

Szerdán az első döntőkkel folytatódott a Duna Arénában zajló 123. Úszó Országos Bajnokság. A délelőtti finálékban két ferencvárosi éremnek örülhettünk. Mihályvári-Farkas Viktória (a kis képen) ezüstérmet nyert 800 méter gyorson, míg Verrasztó Dávid (a borítóképen) 200 méter pillangón a harmadik helyen zárt.

Érdekesség, hogy utóbbi futamában rajta kívül még két fradista indult. Biczó Bence a negyedik, Török Dominik Márk pedig az ötödik helyen ért célba, többek között a szám olimpiai ezüstérmes klasszisát, Cseh Lászlót is megelőzve.

A nőknél még Verrasztó Evelyn a hetedik lett 50 méter gyorson.

A részletes eredménysort versenynapra lebontva ITT böngészheti, míg a további napi programot ITT találja.

EREDMÉNYEK
ÚSZÁS
123. ORSZÁGOS FELNŐTT BAJNOKSÁG SZÉCHY TAMÁS EMLÉKÉRE, DUNA ARÉNA, BUDAPEST, 2. NAP
DÖNTŐK
NŐI
50 m gyors: 7. Verrasztó Evelyn
200 m pillangó: 7. Mihályvári-Farkas Viktória, B-döntő: 6. Nagy Réka
800 m gyors: 2. Mihályvári-Farkas Viktória, 10. Balogh Vivien, 12. Sömenek Onon Kata
FÉRFI
50 m gyors, B-döntő: 8. Mándli Benedek
100 m hát, B-döntő: 2. Hímer Krisztofer
200 m pillangó: 3. Verrasztó Dávid, 4. Biczó Bence, 5. Török Dominik Márk
1500 m: 6. Gálicz László, 9. Tabi Zoltán

Cikkajánló

Hat úszónk került be az Eb-keretbe

Három versenyzőnk a medencés, három a nyíltvízi számokban képviselheti az FTC-t a belgrádi kontinensviadalon.

A zárónapra egy váltó-bronz is jutott az ob-n

A 4x200-as férfi gyorsváltónk szállította a hetedik Fradi-érmet az úszók CXXVI. országos bajnokságán.

Egy ezüst és egy bronz az úszó ob harmadik napján

Mihályvári-Farkas Viktória 400 vegyesen lett harmadik, Kutasi Máté 200 mellen ezüstöt szerzett.

Fábián Bettina ezüstérmes 400 gyorson

A Fradi-úszók ezzel négy éremnél járnak a Duna Arénában péntekig zajló országos bajnokságon.

Mihályvári-Farkas Viktória nyert az ob-n

Több úszónk is rajthoz állt a CXXVI. országos bajnokság keddi futamain.

Rekordbajnok úszó, a klubhűség mintaképe

Egerváry Mártánál több bajnoki címet egyetlen női sportoló sem szerzett Fradi-színekben.

Fábián Bettina ezüstérmes a nyíltvízi Világkupán

Úszónk a sorozat nyitóversenyén végzett a második helyen.

Nyári úszótábor a Fradiban – 2024-ben is!

Öt különböző turnusra lehet jelentkezni az FTC nyári úszótáborába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin