A Ferencvárosi Torna Club képviseletében Fábián Bettina és Betlehem Dávid is elindult szombaton az úszók nyíltvízi Európa Kupa-sorozatának horvátországi versenyén, Razanacban. Fábián második, Betlehem harmadik helyezést ért el az European Aquatics, azaz az európai szövetség által szervezett viadalon, ám nem megfelelő sapka használata miatt utóbb diszkvalifikálták őket.

Egy jelenet a versenyből. Fotó forrása: europeanaquatics.org
A magyar szövetség tájékoztatása szerint Betlehem a rajt előtt kapott egy fehér sapkát, amin szerepelt az európai szövetség támogatójának felirata, ő pedig kézzel felírta rá a következőt: HUN. Fábián piros, szintén HUN feliratú sapkáját ugyancsak átengedték az első ellenőrzésnél. A férfiak rajtjánál már a pontonon állt az összes úszó, amikor a német technikai delegátus hátulról odaszólt Betlehemnek, hogy „az 1-es versenyző fordítsa meg a sapkáját”, ám a startjel előtt fél perccel az úszó már nem tudott reagálni erre.
Ilyen előzmények után vette kezdetét a verseny, de a második körben piros zászlót mutattak az élen haladó Betlehemnek. Ő mindezek után fél körön át igyekezett a bírói hajó közelébe kerülni, és amikor ez végre sikerült, a svájci főbíró közölte, hogy menjen tovább. A szabály szerint ilyen figyelmeztetés esetén ki kellene szedni a vízből a kizárt versenyzőt, ám erre még csak kísérletet sem tettek.
Fábiánnak nem mutattak piros zászlót, neki csak a végén került a neve mellé a kizárás jele. Nála a rajt előtt játszódott le egy furcsa jelenet: mielőtt a pontonra lépett volna, egy bíró szólt neki, hogy mégsem jó a sapkája, hoznak neki egy másikat. Csakhogy a rajtig nem értek oda hozzá az új sapkával, így végül ő is elrajtolt.
A problémát mindkét esetben az jelenthette, hogy ellentétben az előző szezonnal, a szponzorfeliratnak kellett volna a bal oldalon szerepelnie és a magyar feliratnak a jobb oldalon. A hivatalos indoklás szerint a kizárás alapját a technikai értekezleten szóban elhangzott tájékoztatás jelentette.
Az eredményétől megfosztott Fábián és Betlehem a futam után leült a bírókkal egyeztetni, ám a felek nem jutottak közös nevezőre, így érvényben maradt a kizárás. A magyar páros nem szerette volna annyiban hagyni az esetet, ezért mindketten kifizették a szabályban rögzített 500 eurós költséget, de az eredeti döntés ezt követően sem változott.
– A kizárásunk érvényben maradt, de nem is számítottunk másra, hiszen azok a bírók is döntöttek az óvásunkról, akik kizártak minket – nyilatkozta a FradiMédiának a történtek után Betlehem Dávid. – Kétkörös folyamat volt az óvás, fejenként ötszáz eurót fizettünk érte, csak készpénzben lehetett fizetni. Első körben az egyik versenybíró, és további két közreműködő döntött, a következő szinten pedig szintén a döntéshozók között szerepelt egy versenybíró. Tudtuk, hogy a „falnak megyünk” az óvással, de abban bízunk, hogy itt nem áll meg a sztori, nem először fordul elő, hogy a szövetség a saját szabályaival szembemenve hoz döntéseket, és nem hallgat, nem figyel a versenyzőkre. Ez már a sokadik ilyen eset, beszélnünk kell az ügyvédünkkel, hogy milyen további lépéseket tehetünk.

Betlehem szerint az European Aquatics nem hallgat, nem figyel a versenyzőkre
Betlehem Dávid azt is elárulta, hogy a sorozat előző állomásán, Svájcban még nem voltak ennyire szigorúak a bírók, hiszen egy olyan versenyző nyert, akinek az érintett szponzor nem is szerepelt a sapkáján.
– Negatív érzéseim vannak a történtekkel kapcsolatban. Eleve ráment fél köröm arra, hogy „kergettem” a hajót, majd nem kaptam egyenes választ. Lemaradtam, a második kör végén az utolsó helyen álltam, akkor szóltak, hogy menjek vissza az élbolyba, aztán teljesítettem a versenyt, de hiába. A jövő héten Barcelonában folytatnánk, ugyanez a szövetség szervezi a következő versenyt is. Meg kell nézni, hogy ezek után vállaljuk-e az indulást, aztán menni kell tovább, mert még hátravan a World Aquatics novemberi világkupája, ami egy rangos versenynek ígérkezik – magyarázta Betlehem.
Junior világ- és Európa-bajnok úszónkat, Kreisz Bálintot megleptük focicsapatunk edzésén - VIDEÓ!
Az FTC junior Eb- és vb-győztes úszója egyetemre készül, de előbb a rövidpályás szezonra koncentrál.
Kreisz Bálint győztes, Barta Nóra bronzérmes csapat tagja volt Santa Fében vasárnap.
Az FTC úszója magyar versenyzőt megelőzve nyert a junior nyíltvízi világbajnokságon.
Betlehem Dávid másodszor, Németh Nándor először került fel a dicsőségfalunkra - VIDEÓ!
Milák meglepte, a Fradiban pedig örökre nyomot hagy – úszónk, Németh Nándor a különleges sikerről – INTERJÚ!
A párizsi úszó Eb férfi 1500 méteres gyorsúszó fináléjában Betlehem Dávid a hatodik helyen végzett.
A nyílt vizen 3 km-en friss Európa-bajnok úszónk 1500 méteren is döntőzik a párizsi vizes Eb-n.