Rasovszky Kristóf péntek délelőtti Eb-aranyérme és Betlehem Dávid bronzérme után délután Fábián Bettina és Mihályvári-Farkas Viktória ugrott vízbe Stari Gradban az új versenyszámként bemutatkozó 3 kilométeres, kieséses sprintversennyel.
Az első 1500 méter után Fábián Bettina a negyedik, Mihályvári-Farkas Viktória pedig ötödik helyen ért célba, így bejutottak a verseny második szakaszába. Az 1000 méteres második fordulóban Fábián Bettina végig az élmezőnyben haladva, csupán 64 századdal lemaradva második lett, ezzel bejutott az utolsó fordulóba, míg a 10 km friss Európa-bajnoka, Mihályvári-Farkas Viktória 11. lett, ezzel pedig, mindössze néhány századdal lecsúszva a fináléba jutásról, kiesett.
Az utolsó 500 méteren Fábián Bettina nem bízott semmit a véletlenre, egészen a vízbe ugrástól végig vezetett, végül 5:19.83-as időeredménnyel elsőként ért célba, így Európa-bajnok lett.
- Sok mindenre nem kellett figyelnem, azt csináltam, amit a fiúk, kidelfineztem, és tudtam, hogy gyorsabb vagyok a többieknél. Jó volt ez így mára. Az elejétől kezdve tolni kellett neki, meg lehetett tenni, hogy az utolsó 500 méterre tartalékoljunk, ott pedig már csak menni kellett, így is tettem. Három aranyat terveztem erre az Európa-bajnokságra, de nem minden a tervek szerint alakult. Nem mondtam még, de sérült voltam, azért léptem vissza az 5 kilométeres számtól – értékelt az aranyérem megszerzése után Fábián Bettina.
- Ez nem csak az én csapatom, az egész stáb, a Fradi és a szövetség is nagyon nagy munkát végzett. Betti nagyon jól teljesített, le a kalappal előtte. Remekül ki tudta használni a delfinezést, soha nem látott lábtempót hozott össze, minden gratulációt megérdemel. Vikinek sajnos eltalálták a fogát, reméljük, ez csak egy ideiglenes fájdalom és semmi komolyabb – mondta a verseny után Kutasi Gergely.
A párizsi úszó Eb férfi 1500 méteres gyorsúszó fináléjában Betlehem Dávid a hatodik helyen végzett.
A nyílt vizen 3 km-en friss Európa-bajnok úszónk 1500 méteren is döntőzik a párizsi vizes Eb-n.
Az FTC úszója a 4x100 méteres gyorsváltóval parádés úszással ülhetett fel Európa trónjára.
Az FTC sprintere három századdal maradt el legjobbjától. Rasovszky Kristóf 8. lett 800 méter gyorson.
Az FTC klasszis úszója ezúttal a medencében, 800 méteren, míg Németh 100 gyorson lett finalista.
A magyar nyíltvízi csapat négy FTC-úszója összesen hét érmet szerezve zárta a párizsi Európa-bajnokságot.
Olimpiai bronzérmes nyílt vízi úszónk három versenyszám után három éremnél jár a párizsi Európa-bajnokságon.
A gyermekek négy csoportban kezdhetik meg a tanulást, tudásszintjüknek megfelelően, kezdőtől a haladóig.